Bajnok nélkül, aranyért

Alig-alig találunk olyan olimpiát a múltban, amelyen vívóküldöttségünk olimpiai bajnok nélkül vágott volna neki a tornának. Pekingbe viszont így indult el, de ez nem jelenti azt, hogy így is akarna hazatérni. A szövetség vezetősége három érem megszerzését, közte egy aranyat tűzött ki célként a csapat elé, a névsort látva, a versenyzők képességeit és eredményeit ismerve azonban ennek túlszárnyalása sem lenne hihetetlen meglepetés. Egyetlen aktív olimpiai aranyérmesünk, Nagy Tímea nélkül is tele van az együttes világ- és Európa-bajnokokkal, a tizenöt tagú csapatban alig akad olyan, akitől az éremszerzés váratlan lenne. A többség számára ráadásul dupla az esély, hiszen sokan egyéniben és csapatban is vívnak majd. Míg a párbajtőrözők közül Mincza-Nébald Ildikó, Kulcsár Krisztián és Kovács Iván már törzstagnak számít a játékokon, hiszen az 1992-es barcelonai olimpián is ott volt, a kardcsapat háromnegyede (a négyből három versenyző) számára ez lesz az első olimpia. Athén ezüstérmese, Nemcsik Zsolt társai ezúttal Decsi Tamás, Szilágyi Áron és Lontay Balázs lesznek, vagyis azok a bajtársak, akikkel tavaly Oroszország szentpétervári legyőzésével előbb megmentette a csapatkvótát, majd világbajnok lett.

Nemcsik és Szilágyi számára azonban hatalmas lelkierőre lesz szükség ahhoz, hogy álmukat valóra váltsák: az elutazás előtti percekben tudták meg, hogy mesterük, Gerevich György elhunyt. A szakember júliusban még velük tudott tartani a kijevi Európa-bajnokságra, de utána az olimpiai utazást már nem javasolták neki az orvosok. Halálhíre megrendítette a magyar vívókat, szakemberként és emberként is pótolhatatlan veszteség. Aligha kérdés: érte is küzdenek majd tanítványai.

A társakra, Lontay Balázsra és az egyéniben is éremesélyes Decsi Tamásra pedig különösen fontos szerep hárul. A huszonnégy éves Lontay, akinél csak a tinédzser Szilágyi Áron fiatalabb a gárdában, sokat várt a buszra és a társakra szombat délelőtt a Syma-csarnoknál, ahonnan a csapatot a repülőtérre szállították. Várakozása pedig tovább tart, egészen az olimpiai vívóverseny utolsó napjáig, augusztus 17-ig, amikor a kardcsapaton a sor. Addig bevetésének pillanatát várja.

„Megígérték nekünk, tartalékoknak, hogy becserélnek minket, én pedig hónapok óta csak erre készülök. Nagyon hosszú versenyidőszak van mögöttünk, sokfelé jártunk közben a világban” – mondta az együttes negyedik embere, aki főszereplővé válhat, éppúgy, mint legutóbbi olimpia győzelmünkkor, 1988-ban Csongrádi László.

A cseréhez viszont alighanem az is kell, hogy valaki a csapatból rosszul vívjon vagy megsérüljön, ezért, mint Lontay mondja, kettős érzés dolgozik benne. Elvégre mégiscsak azért szurkol a verseny első pillanatától kezdve, hogy mindhárom társának jól menjen. A vívók tartalék embereit gyakran éri hátrányos megkülönböztetés az olimpiákon mind a lakhelyet, mind a vívótermet illetően.

„Athénban a pást mellett várakozhattak a tartalékok, de ha Pekingben minden szabályt szó szerint betartanak, akkor a lelátón leszünk – folytatta a kardvívó. – A szállásunk viszont közel lesz az olimpiai faluhoz, mindössze ötszáz méterre, és ha becserélnek bennünket, be is költözhetünk a verseny után.”