Belterjes játszadozás

Magyar csapatok, futballisták, segítsetek! Négyest akarunk adni!

Erre ugyanis az új idényben még nem volt példa.

Gyorsan rávághatnák, hogy nyilván mi, sportújságírók, akiket a szűken vett labdarúgószakmában gyakorta „futballellenesnek” vagy „rosszindulatúnak” szokás minősíteni, vagyunk gonoszok, de magas a labda: a minőség a futballban világosan megmutatkozik.

Lehet azt mondani, hogy egy magyar énekesnek van olyan jó hangja, mint Phil Collinsnak, és nálunk is van olyan zenekar, mint a Dire Straits, mert a riválisok nem egy időben állnak színpadon, a verseny a lemezboltban dől el – a vetélytársak egymagukban méretnek meg. Vagy például: igenis lehet nagyokat nevetni Koltai Róbert kiváló filmjein, mégsem kerülnek az Oscar-díj közelébe.

A futball azonban kegyetlen, szemtől szembe zajlik a harc, a sportág (és általában a sport) lényege szerint diadalmaskodni csak a másik legyőzésével lehet. Vagyis a pályán minden és mindenki „lelepleződik”… Nyilvánvaló, a Fenerbahce szerda este rendezett „vérengzése” (az áldozat az MTK volt) nehezen gyógyuló sebet ejtett a magyar futballkedvelők lelkén. A futballban nincs mellébeszélés, az eredményjelző tábla nem hazudik.

Az évek, évtizedek óta tartó, hol lassabb, hogy gyorsabb ütemű zuhanás után félő, még nem vagyunk a mélyponton, hiszen a televíziós csatornák jóvoltából hetente szembesülünk azzal, hogy az igazi profik miként fejlődnek, merre tart a világ futballja, és ne is áltassuk magunkat: a „többiek” és a magyar futball közöti szakadék csak nő, nem csökken.

Magunk között, a belterjes honi bajnokságban persze jól elvagyunk. Sokan jól eléldegélnek belőle, bár egyre nehezebben: nincs a közvetítési jogokért befolyó, klubok között szétosztható összeg, lasszóval kell szponzort fogni (hát még valódi tulajdonost!), a nézők elfogynak, a klubok mezeit, ajándéktárgyait csaknem lehetetlen értékesíteni.

A statisztikát böngészve azonnal helyesbítünk: még itt, magunk között sem vagyunk el jól!

Erre az eddig lebonyolított két teljes forduló tizenhat mérkőzésének minősítése világít rá: az első fordulóban négyszer hármas, négyszer kettes osztályzatot adtunk, és olcsó poén lenne a fejlődésre felhívni a figyelmet azután, hogy a második körben hat hármas és csak két kettes kalkulust osztottak ki tudósítóink.

Aki esetleg nem tudná, nem árt rögzíteni: az egyes, ami az általános iskolában is bukást jelent, a nyilvánvalóan előre megbeszélt, megegyezéses bajnokira adható, vagyis a kettes a bunda utáni legrosszabb jegy! És tizenhat idei bajnokiból hat ezt kapta! Magyarán: a meccsek csaknem negyven százaléka gyakorlatilag értékelhetetlen volt! Arról nem beszélve, hogy ebben a mezőnyben is a siófoki Sütő Lászlónak a Fehérvár ellen, a diósgyőri Tóth Mihálynak Rákospalotán vagy éppen az angyalföldi Lázok Jánosnak Kispesten a hatos – amely azt jelzi, aki kapta, a nagy magyar átlag fölött teljesített, de épphogy, a dicséretest jelző hetest már nem érte el – elegendő volt a „mezőny legjobbja” címhez.

„Rosszul nézitek a meccseket, mert itt nem a Manchester United meg az Arsenal játszik, nekünk nincsenek olyan lehetőségeink, mint a nagy angol vagy éppen olasz, spanyol, holland kluboknak. Tudomásul