Már a jövőre gondol

BALLÓK CSILLABALLÓK CSILLA
Vágólapra másolva!
2008.09.19. 00:47
Címkék

A pekingi olimpián háromméteres műugrásban a 12. helyen végző Barta Nóra szeptember elején térdműtéten esett át. A korábbi vizsgálatok azt mutatták, a meniszkusza repedt meg, de kiderült, más jellegű a probléma: a bal térdében bevérzés keletkezett, és megtekeredtek a szalagok.

„Négy-öt hét múlva remélhetőleg újra terhelhető leszek. Ekkor utazom vissza Hollandiába” – vázolta terveit Barta.

Lábadozása idején szponzort keres, és erősítene a programján is.

„Szeretném folytatni a versenyzést, de nem mindenáron. Amióta az eszemet tudom, az a célom, hogy olimpiai érmes legyek, de gondolnom kell a jövőmre is, mert nem leszek mindig műugró. Szeretnék Hollandiában tanulni, de drága ott az élet. Jelenleg edzőm, Ligárt Balázs házában bérelek egy szobát, de szeretnék saját albérletet” – mondta Barta.

A sportoló csak két éve – amióta Ligárt Balázzsal Hollandiában készül – edz kiváló körülmények között.

„Ha a jelenlegi feltételek mellett dolgozhatok tovább, életem legjobb négy éve előtt állok” – utalt arra, milyen sokat jelentene, ha biztos háttérrel folytathatná a munkát.

A BVSC versenyzője a jövő évtől beépítené programjába a már begyakorolt két új ugrását. „Az előre három és fél szaltót,

illetve a delfin kettő és fél szaltót nem felhúzott térdekkel, hanem csukamozdulattal ugranám – mondta Barta. – Van két gyakorlatom, amelyet csak férfiak ugranak: az Auerbach három és fél szaltóval, illetve a két és fél szaltó előre dupla csavarral. Ezeket ugrottam korábban is, de abba kellett hagynom a vállam miatt. A női mezőnyből én ugrom a legmagasabbra, ez adja azt a lendületet, amely ahhoz kell, hogy kiforogjam az ugrásokat.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik