Üres szektor, üres kassza

Nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: Olaszországban már-már ritkaságszámba megy az olyan bajnoki mérkőzés, amelyről sem a hazai, sem a vendégszurkolók nincsenek kitiltva valamely korábbi rémtettük miatt, és meg is töltik a stadion lelátóját. Az elmúlt években az ország labdarúgását sújtó események (lásd: a cataniai tragédia, a Lazio-szurkoló meggyilkolása, a római és a milánói zavargások, a nápolyi tábor botrányos vonatútja) nyomán félelemmel teli, feszült légkör lett úrrá az itáliai futballban, amelyben a hatóságok a legkisebb pisszenésre is ugranak, tiltanak, korlátoznak – ugyanakkor a legsúlyosabb cselekmények helyszínére valahogy sohasem érnek oda. Az elmérgesedett viszonyokat és az egy helyben toporgást jelzi, hogy az elmúlt hét végén rendezett Genoa– Milan bajnokira a milánói drukkerek egy 1995-ös (!), halálos kimenetelű szurkolói összecsapás és az abból adódó ellenséges kapcsolat miatt nem utazhattak el.

Ilyen közegben aligha csodálkozhatunk azon, hogy a lelátók akkor is igen foghíjasak, ha éppen mindenki jogosult a belépésre, és egyetlen szektor sincsen lezárva. Az áldatlan állapotokból egyenesen következik, hogy a Serie A vonzereje, anyagi kondíciója egyre csökken. Ne felejtsük, a 2007 novemberében történt, legutóbbi halálos szurkolói összetűzés – igaz, ez esetben a gyilkos rendőr volt – után több neves játékos, így például Kaká is az ország elhagyásával fenyegetőzött.

S bár a Milan aranylabdása (egyelőre) maradt, a csekély nézőszámok miatt a Serie A a 2008–2009-es idényben könynyen a német Bundesliga mögé szorulhat éves bevételét tekintve. A Stage Up olasz gazdaságkutató cég előrejelzései szerint az olasz élvonal az aktuális idényben 1.43 milliárd eurós jövedelemre számíthat, és bár ezzel az angol Premier League 2.4 milliárdos mutatóját meg sem közelíti, a német bajnokság 1.42 milliárdos előrejelzését épphogy felülmúlja. A felmérést végző társaság ugyanakkor figyelmeztet: ha a Bundesliga-együttesek jobban teljesítenek a BL-ben olasz vetélytársaiknál, a német liga akár előzhet is. A teljesség kedvéért: a negyedik helyre jósolt spanyol Primera División a nagy klubok külön értékesített televíziós jogaiból következő hátrány miatt az említett hármashoz képest némi lemaradásban van.

S hogy mitől jobb a helyzet Németországban?

A szurkolói rendbontások ritkák, a stadionok kihasználtsága Európában a legmagasabb, a játékosok fizetését az egyesületek mégis viszonylag alacsony szinten tudják tartani (ezért termel a sztárjátékosoktól hemzsegő Premier League csak hatszázalékos profitot a Bundesliga 18 százalékával szemben). Ráadásul Németországban a stadionok állapota és mérete a 2006-os világbajnokságnak köszönhetően igen kedvező, és a létesítményekre kötött névhasználati szerződésekből is jelentős összegek folynak be.

Ezzel szemben Olaszországban az elavult, évtizedek óta fel nem újított stadionok akkor sem tudnák kielégíteni a szurkolói igényeket, ha azok csak megközelítenék a német szintet. Giovanni Palazzi, a Stage Up elnöke is arra sarkallta nyilatkozatában az olasz klubokat, hogy ha nem akarják a németek hátát nézni a gazdasági versenyben, elsősorban a stadionjaikra költsenek többet. További gondokat okoz a versenynaptár kiszámíthatatlansága (össze-vissza tologatják a meccsek időpontjait), valamint a televíziós közvetítések körüli zavaros helyzet.

Utóbbi probléma súlyát mutatja, hogy a Serie A mérkőzéseinek közvetítéséről folyó tárgyalásokat csak a bajnoki rajt előtt két nappal sikerült lezárni, a bajnokság iránt viszonylag jelentős érdeklődést mutató angol nézők ugyanakkor brit csatornán a mai napig nem láthatják a Serie A-találkozókat.