Szuper a Szuper-csapat!

AMLER ZOLTÁN, SZŰCS ANDRÁSAMLER ZOLTÁN, SZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.10.28. 23:29
Címkék
Óriási meccsen szétlövéssel győzött 2–1-re az Alba Volán a Black Wings Linz ellen. A csurig telt csarnokban volt minden, ami kell: hajtás, gólok, bunyó – és a két pont is itthon maradt.

Benne vagyunk a sűrűjében.

Csak úgy hömpölyög a mérkőzéstenger, most éppen úgy alakul az eseménynaptár, hogy öt napon belül háromszor játszik az Alba Volán. Mert nem elég, hogy vasárnap este a Klagenfurt, kedden pedig a Linz járt Fehérváron, az eredetileg péntekre kiírt, Innsbruck elleni meccset előrehozták csütörtökre.

Erőltetett menetben a csapat, éppen akkor, amikor nyakunkon a pénzügyi, lassan gazdasági világválság. Amely csak rontja a kilátásokat, pedig azok eddig sem voltak rózsásak. Tudniillik az AV nem jókedvéből tölt fél napokat buszozással, mielőtt beesne a meccsekre. Nincs pénz a kényelmes utazásra, olyan járműre, amelyben elnyúlhatnának kicsit a fiúk, arra meg pláne, hogy esetleg a helyszínen aludhasson a brigád a bevetés előtti éjjel. Az izomgyilkos életmód eredménye volt Ryan Bonni és Andreas Byström lovaglóizom-sérülése, amely után legutóbb a gólpasszkirály Nathan Martz is kiesett, akinek speciel a válla fáj. Így aztán sokasodnak az üres rubrikák az Alba nevezésében, mert nincs kikkel kitölteni az üres sorokat, ha kiesik három alapember. Úgyhogy a játékosok státusa – légiós, válogatott, ifi stb. – alapján megállapított csapatösszpontszám 51.50 volt kedd este, míg a Linz 59.50 pontnyi jégkorongozót nevezett. Hatvan a maximum…

Ehhez jön még, hogy az egészségesek sincsenek a legjobb hangulatban, mert az említett válság miatt a szponzorok sem tudnak mindig időben utalni – a többit ki-ki gondolja tovább maga –, az már csak a ráadás, hogy akad olyan támogatás, amelyről a krach beállta előtt tárgyalt a főnökség, de most el kellett halasztani.

Hát ilyen körülmények között korcsolyázik jégre a magyar bajnok nap mint nap, és teljesít osztrákok, skandinávok, szlovénok, NHL-es veteránok ellen. Vagy olyan riválissal szemben, mint a Linz, amely a nyáron bankot robbantott, hogy a liga egyik legjobb kapusa, Alex Westlund hozzá igazoljon. De ő sem tudott mit tenni , amikor az egész meccset jellemző előnyhátrány játék közepén a fiatal sor egyik tagja, Sofron István meglógott egyszer, és ha már addig eljutott, be is verte. Amúgy a társaság néha a fülén vette a levegőt, de ha kellett, így is ment, mint a meszes, Szuper Levente pedig ismét szenzációs volt, a sógorok szemét is kivédte.

A finisben aztán Ocskay Gábor odavarázsolta Palkovics Krisztián elé a meccskorongot, amelyet a szélső ugyan fölébombázott, cserébe viszont a csodás közönség megkapta, ami hetek óta érlelődött a csarnokban: a kiadós bunyót. Derek Couture és Matthias Iberer püfölte egymást a kispadoknál egymásba gabalyodó csapatoktól egy lépésre, és habár a Volán légiósa esett el előbb, az osztrák sisakja állt csálén, és az ő mezén lett méteres szakadás. Érdekes módon a szlovén bíróknak sikerült úgy kiosztaniuk a büntetéseket, hogy a mieink kerüljenek hátrányba, de Palkovics másodszor is eldönthette volna a meccset, csak elbambult, pedig üres volt a kapu…

És jött a vége, amikor a Black Wings megint levitte kapusát, hogy relatív létszámfölényben legyen – egy-egy ember a büntetőpadon ült éppen –, amiből akkora kavalkád kerekedett Szuper ketrece előtt, hogy kissé a „zebrák” is útban voltak, és egyetlen árva másodperccel a dudaszó előtt egyenlített Linz. A hosszabbítás már csak a kínzás netovábbja volt mindkét félnek, főleg mert vagy három percet játékmegszakítás nélkül hajtottak végig az ötből, aztán jöhetett a szétlövés. Hatból egy mesterlövész sem talált be, a második három pár viszont nem ment végig, mert Palkovics beemelte a korongot Westlund válla fölött – majd mint mozihős ünnepeltette magát, joggal egyébként –, és mivel Robert Shearer a sikertelenekhez csatlakozott, bárki tapasztalhatta, milyen egy hangrobbanás.

Meg egy szupercsapat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik