Csak a Loki járt jól

BERECZKY ATTILA, SIMON JÓZSEFBERECZKY ATTILA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.11.11. 23:25
Címkék
A női európai kupák nyolcaddöntőjének keddi sorsolásán a KEK-ben a DVSC a román Galati-ot, az EHF-kupában a Fehérvár a Brassót, a Ferencváros az orosz Volgográdot, a címvédőt kapta. Csak a Fradi kezd idegenben.

Több mint tízéves adósságot törleszthet a KEK-ben a DVSCAquaticum az Otelul Galati ellen. A Loki az 1996–97-es idényben az EHF-kupa-negyeddöntőben címvédőként találkozott a román együttessel, s a debreceni 17–14-es győzelem után idegenben nagyon közel állt a továbbjutáshoz, ám a két bolgár játékvezető másként gondolta. A hajrában, 21–17-es hazai vezetésnél egy gólt kellett volna szerezniük a magyar lányoknak, ám az Otelul utolsó támadása több mint öt percig tartott, így továbblépett a román együttes. Most remek alkalom kínálkozik a visszavágásra, hiszen egyértelmű: a magyar bajnoki listavezető a párharc esélyese. Bakó Botond edző szerint a román pontvadászatban négy győzelemmel és három vereséggel az ötödik helyen álló együttes különösen hazai pályán veszélyes, hiszen saját csarnokában eddig valamennyi bajnoki meccsét megnyerte. Ezért fontos lehet, hogy az első, debreceni mérkőzésen minél nagyobb előnyt szerezzen a DVSC. Az Otelul Galati két magyar légióst is foglalkoztat. A Duna-deltában fekvő város csapatában játszik a beállós Borbély Zsanett és az átlövő Jenőfi Katalin. A magyar szurkolók jól ismerhetik egyik kapusát, Mihaela Blagát, aki Cracana néven a Dunaferrben is szerepelt.

A KEK-nyolcaddöntő másik magyar vonatkozású párharca lehet a Bayer 04 Leverkusen– Győri Audi ETO találkozó, ha Görbicz Anitáék BL-csoportjukban a harmadik helyen végeznek.

Az EHF-kupában keserves csatákra, nehéz továbbjutásra számíthat a Budapest BankFTC és a Fehérép-Alcoa. A ferencvárosiak ugyan itthon játsszák a visszavágót, ám a volgográdi első összecsapáson a címvédő, a világ egyik legerősebb klubcsapata lesz az ellenfelük. Elek Gábor edző is hatalmas csatára számít, hiszen köztudomású: Viktor Rjabih újra kupadiadalra tör edző együttese, amely az előző évadban az EHF-kupa-döntőben a spanyol Itxakót kettős győzelemmel múlta felül. A Dinamót a világbajnok Oroszország bő keretének öt kitűnősége – Tatjana Hmirova, Anna Kocsetova, Olga Levina, Kszenyija Makejeva és Anna Szedojkina – erősíti. A Szuperkupa négyes döntőjében a BL-győztes Zvenyigorodtól és a KEK-nyertes Larviktól is kikapott.

A fehérváriakra sem mosolygott rá Fortuna, mert a nagyon megerősített, új edzővel dolgozó, KEK-döntős brassói együttes (a fináléban a Larvik verte meg) szintén a világ legjobbjai közé tartozik. Sótonyi László mester jól tudja, átalakított, fokozatosan összeérő csapatának itthon kell minél nagyobb előnyt szereznie, hogy legyen esélye a továbbjutás kiharcolására Erdélyben. A brassóiak szakmai munkáját a rutinos Herbert Müller, az osztrák női szövetségi kapitány irányítja, aki az előző évadban még a német Nürnberget dirigálta. Csapatában szerepel a Fradiból érkező, volt győri Juhász Gabriella, az Eb-re készülő válogatott keret tagja, valamint a szintén Győrből ismert válogatott Simona Gogirla. A román keret tagja még Ionela Stanca, Patricia Vizitiu, Cristina Neagu és Carmen Amariei.

Legfrissebb hírek

A Verona elleni győzelmével a Juventus a forduló nyertese

Olasz labdarúgás
4 perce

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
46 perce

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
1 órája

Ralf Schumacher szerint irreális, hogy Hamilton vb-t nyerjen 2025-ben

F1
2 órája

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2 órája

Birkózás: Lőrincz Tamás szerint szép jövő előtt áll a hazai női szakág

Utánpótlássport
2 órája

„Nem hiszem, hogy nagy előnyre tudnánk szert tenni” – Carlo Ancelotti az Atlético elleni meccs előtt

Bajnokok Ligája
3 órája

Los Angeles 2028: cél a 2.5 milliárd dolláros szponzorbevétel

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik