Szórakoztató iparág

Én most háromezer-egyszázharmincöt egész és kéttized futballszurkolóhoz szólnék. Ők jelentik az átlagot, a statisztikai átlagot, akik eladhatóvá tették a magyar labdarúgást.

Háromezer-egyszázharmincöt és kéttized ember döntött úgy minden mérkőzés előtt, hogy jegyet vált (előszedi bérletét, felvillantja ősrégi MLSZ-igazolványát vagy szimplán rákacsint a biztonsági emberre), és jelenlétével tüntet a magyar futball mellett.

Na, de mivel az elmúlt fél évben a földrajzi távolságok aligha nőttek számottevően két stadion között, iskolai pedagógust sem láttam, aki a plázanépszerűsítés jegyében szorgalmasan pofozta volna a meccsre igyekvő diákokat, a visszatartó erőként rendre előcitált futballhuliganizmust tökéletesen elfelejthettük, a magyar mérkőzések tévés nézettsége pedig simán veri az olasz, angol bajnokikat, valami egyéb okot kellene találni arra, hogy ebben a kis írásban most miért nem mondjuk négyezer-ötszázkettő fanatikushoz szólhatok.

Gondoltam én a színvonalra, csak hát az éppoly gyatra, mint öt éve volt; aztán eszembe jutott a Fradi, ám az átmeneti fellendülés után egy közepes szezonban azért a zöldek is megfontoltabban járnának meccsre; ráadásul az egésznek ellentmond, hogy a válogatott mérkőzéseken viszont egyre nagyobb a közönség. Úgyhogy abban maradtam önmagammal, hogy régebben nyilván a korhadt fapadok és a falravizelős vécék jelentették a varázst, ami a stadionok korszerűsítésével örökre elpárolgott, de ha valakinek jobb ötlete van, ossza meg a klubvezetőkkel, hátha a tavasz százhúsz meccse közül legalább az egyikre sikerül toborozni tízezer embert.

Ez persze még álom, inkább maradok az ősznél, s ezúton köszönném meg az átlag háromezer-egyszázharmincöt egész kéttized szurkolónak, hogy kiállt a magyar labdarúgás mellett, és segített életben tartani ezt az úgynevezett szórakoztató iparágat. Jár a kalapemelés minden bérletesnek, jegyvásárlónak, tán még bliccelőnek is, hiszen miattuk érezhettük magunkat olykor-olykor futballmeccsen. Jöjjenek jövőre is, hozzanak magukkal egy fél lakótelepet, mert félő, ez a mínuszos tendencia egyáltalán nem áll meg, néhány éven belül eltűnik a háromezer-egyszázharmincöt néző, és ott szotyizik majd a lelátón méla unalomban az a kéttized.

KUN ZOLTÁN