Elkezdődött a fieszta

Azt kapta a Primera Divisióntól, amire számított? Nem kevés az eddigi öt mérkőzés?Azt kapta a Primera Divisióntól, amire számított? Nem kevés az eddigi öt mérkőzés?

Nem ért meglepetés. Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű beverekedni magam a csapatba, és körülbelül ennyi meccsel számoltam. Hol játszottam, hol nem. Gyűjtögettem az információkat, és tudtam, hogy itt éjjel-nappal cserélgetik a játékosokat. Minden így is alakult.

Hogy lehet ilyen helyzetre felkészülni?

Természetesen nem arra készültem, hogy hol játszom, hol nem. Inkább arra figyeltem végig, hogy ha lehetőséget kapok, jól teljesítsek. A szerda-szombat ritmusban nem is lehet folyamatosan állandó szerepet elvárni. Az edző úgy gondolkozik, hogy egyszer ez a csapat szerepel, egyszer a másik, így pihentebbek a futballisták. Ez néha az én rovásomra megy, néha másokéra. Ha azt nézzük, hogy a holland bajnokságból, a spanyolnál gyengébből jöttem, akkor jól formálódnak a dolgaim. Persze alakulhatnának még jobban, játszhattam volna minden meccsen, rúghattam volna több gólt, de ez az álom kategóriája. Az élet viszont nem olyan egyszerű, hogy minden egyből sikerüljön.

Jót tett önnek az edzőváltás, hogy José Ángel Ziganda helyett már José Antonio Camacho irányít?

Nem az edzőn múlt elsősorban, hogy mennyit játszottam. Augusztus végén jöttem ide, eleinte inkább tanultam, és amikor Ziganda úgy érezte, hogy eljött az időm, a Valencia ellen bevetett. Egy héttel később kezdtem, úgy tűnt, minden épülget, amikor a vezetők a válogatott meccsek miatti szünetben váltottak. Megértettem őket, nem volt sok pontunk…

És akkor még udvariasan fogalmazott.

Nem mondhatom magunkról, hogy ügyetlenek voltunk. Jött az új stáb meg az újabb nehéz időszak. Camacho eleinte azokban bízott, akiknek többéves spanyol tapasztalatuk van, akik szem előtt voltak, és akikről tudta, mire képesek. Én csak egy messziről jött magyar voltam, semmi több. De akkor már nem csupán tanuló, hanem egy bizonyítani vágyó középpályás.

Ilyenkor szokott fellépni a tipikus magyaros betegség: ha a futballista nem kerül be a kezdőbe, harc helyett inkább azt mondja, nem jön ki az edzővel, és elmegy.

Szerintem ez hülyeség. Sírni a sarokban vagy világvége hangulatot kelteni nem jó. A profi futballnak velejárója, hogy az ember néha nem játszik. Nálunk most sok a sérült, ha egészséges maradok, és odateszem magam, előnybe kerülhetek a többiekkel szemben. Úgy érzem, amikor szerepet kaptam, a maximumot nyújtottam, és ez sokszor jó játékkal is párosult.

Érzi-e, hogy Pamplonában fanatikusan, már-már vallásosan imádják a labdarúgást?

Szerintem nem csupán erre a térségre, hanem egész Spanyolországra jellemző az őrület. Minket is nagyon szeretnek, dacára annak, hogy nem vagyunk túl sikeresek. Nem pártoltak el tőlünk, buzdítanak, mint az őrültek. Pedig felkészültem arra is, hogy az utcán úgy kell majd végigmennem, hogy élesek legyenek a reflexeim, és ha felém dobnak valamit, el tudjak ugrani. Ám itt a rossz szereplés dacára is tisztelik a labdarúgókat, ez a normális futballkultúra. Ha valahol meghallják, hogy játékos vagyok, a csillagos eget is lehozzák, és minden jó dologgal elhalmoznak. Én meg nem akarom elvenni a kedvüket. Nem érdekli őket, hogy utolsó előttiek vagyunk, hogy nem rúgunk gólt, ők csak tombolnak. Az azért kellemetlen, hogy míg az ember a munkahelye felé tart, útközben megkérdezik tőle: ugyan már, miért megy ilyen rosszul a foci…?

Ha választania kellene legutóbbi két csapata közül, a NEC vagy az Osasuna lenne a befutó?

Nem rangsorolnék.

Akkor úgy kérdezem: mennyiben más a spanyol kultúra, mint a holland?

Érvényesül a könnyedebb életfelfogás, a latinos stílus, és itt valahol megmaradt játéknak is a labdarúgás. A német precizitás meg végképp hiányzik, fieszta fieszta hátán, és kész.

Hány Vadócz-fiesztára számíthatunk még?

Fogalmam sincs. Minél több kellene. De én már akkor is nagyon elégedett vagyok, ha jól produkálok. A gól még jobb lenne, ám azzal is nagyon elégedett leszek, ha sorozatban játszom kezdőként a mérkőzéseket.