Csoda a csodától

A legenda szerint november 3-án nem hajtották magukat halálra a Washington Redskins játékosai a Pittsburgh Steelers ellen az NFL hétfő esti rangadóján. Mint minden amerikai csapatsport, a tojáslabdás futball is statisztikák tömkelegét termeli, az elnökválasztás lázában pedig kimutatták: ha a Redskins elveszítette a voksolás előtti utolsó meccsét, 94 százalékos biztonsággal (17 igen, 1 nem) volt várható a váltás a Fehér Házban.

Márpedig a döntő többségében színes bőrűek által űzött sportág képviselői közül ki ne szeretett volna a történelem részese lenni, és John McCainnel szemben az elsőafroamerikai jelöltet, Barack Obamát az elnöki székbe juttatni.

Bushsal bármikor kiáll egy az egyben a pályán

Mindenképpen sportos elnök vette volna át George W. Bush helyét, elvégre McCain korábban kerékpározott, bokszolt, valamint az amerikai futballal is kacérkodott, de Obama sokkal inkább illik a William Howard Tafttal (golf) megkezdett, többek között Lyndon B. Johnsonnal (golf), Richard Nixonnal (bowling) és Bill Clintonnal (golf) folytatódó „sportos elnökök” sorába. Focizott indonéz utcákon (édesanyja második férje, Lolo Soetero az ázsiai országba való), megismerkedett a sakkal és a tollaslabdával, az Egyesült Államokba visszatérve pedig a kosárlabdával kötött barátságot. „Ott

nem volt hátrány, ha valaki fekete volt. Ebben a sportban mi uralkodtunk – mondta az 1979ben területi középiskolai bajnoki címet szerző Obama. – A

felugrásos tempó volt az erősségem, meg az első lépésem. Azzal bárkit ott tudtam hagyni.”

Egy egyezett már a Sports Illustrated szakírójával (megverte), próbálták rávenni a még hivatalban lévő elnökkel, Bushsal való meccsre („Tudom, hogy

egész jó atléta, nagyon sokat hegyikerékpározik. De szinte biztos vagyok benne, hogy legyőzném” – mondta erről), az ESPN felvetette, hogy a Fehér Házban hamarosan kosárpálya váltja a bowlingtermet, az amerikai sportélet mégsem ezek miatt várja a csodát Obamától. Mert bár már most lehet tudni, hogy a gazdaság rendbe tétele, illetve a külpolitikai tekintély visszaállítása lesz a legfontosabb teendője, a sport is benyújtotta a maga igényeit. A világ pedig egyből félelemmel reagált rá.

Nehéz meg mondani, hogy a labdarúgóvilágbajnokság vagy az olimpia a legfontosabb esemény, de az biztos, hogy Amerika a közeljövőben mindkettő rendezési jogát szeretné elnyerni.

„Az elnökválasztás volt a legjobb, ami az Egyesült Államokkal történhetett” – mondta például Alan Rothenberg, az észak-amerikai futball guruja, bízva abban, hogy az elnök odaáll a 2018-as vagy a 2022-es vb-kandidálás mögé.

Tokió máris Chicagót tekinti a fő esélyesnek

Bár az első sikerére szinte semmi esély sincs (2014-ben Brazília a házigazda, meg aztán Anglia, Spanyolország és Ausztrália is jelentkezett), a FIFA-tól kiszivárgott hírek szerint a szavazók hajlamosak az érzelgősségre. „Már hogy a fenébe ne lenne más, ha Bush helyett Obama vezeti az amerikaiakat –

mondta a szövetség névtelenségbe burkolózó illetékese. – Ha valaki most Amerikára gondol, Obama jut az eszébe, aki történelmet írt, és millióknak adott reményt. Nem hiszem, hogy a szavazókat ez hidegen hagyná.”

Ahogyan vélhetően a 2016os chicagói olimpiai pályázatról döntőket sem, ráadásul itt Obama az érintettsége kapcsán (megválasztásáig helyi – Illinois állambeli – szenátor volt) még inkább előtérbe kerül majd. Ha pedig az amerikai elnök, valamint Oprah Winfrey, az első számú tengerentúli médiaszemélyiség és Michael Jordan, a valaha volt talán legnagyobb kosaras egyszerre csatlakozik egy kezdeményezéshez, az már jelentős hatalom – vélik Chicago riválisai (Tokió, Rio de Janeiro, Madrid). „Azt nem mondom, hogy eldőlt minden, de Obama megválasztásával Tokió esélyei jelentősen csökkentek, ebben biztos vagyok” – vélte például Takeda Cunekazu, a Japán Olimpiai Bizottság elnöke.

Reményt várnak, de adóemelést kapnak

Ezek fényében jelentéktelen, hogy a baseballozók és a softballozók azt várják, Obama segítségével visszakerülnek majd az olimpia programjába (erre ne vegyünk mérget, arra viszont igen, hogy a következő négy évben a Chicago White Sox lesz Amerika csapata, mivel ez a gárda az elnök kedvence az MLB-ben); hogy a golfozók szeretnék, ha ő is támogatná az Elnök-kupát; hogy a NASCAR-ban azt remélik, jövőre is szponzorálja majd az egyik futamukat, miként az idén augusztus 3-án a poconói sprintversenyt; hogy David Stern, az NBA komisszáriusa tőle (is) várja a további élénkülést.

Közben Obama első intézkedései inkább negatívan érintik majd a sportolókat. Elsősorban nem arra gondolunk, hogy az arrafelé szentként tisztelt college football (az egyetemen játszott tojáslabdás foci) rendszerének megváltoztatását is felvetette (ez körülbelül akkora merészség, mintha Gordon Brown állna elő a Premier League megreformálásának tervével), hanem az adózási rendszer megváltoztatására. Obama a 250 ezer dollár feletti éves jövedelmekre az eddigi 35 helyett 39.5 százalékos adókulcsot vet ki (a Clinton-éra óta nem volt ilyen magas kulcs!), ami az élsportolók döntő többségét érinti. Kitört a tárgyalási láz, ahol lehet, ott még január elseje előtt szeretnék nyélbe ütni az új megállapodásokat, mert azokra a régi törvények érvényesek.

A lépés érinti például az NFL-t, de az NBA-t, az NHL-t és az MLB-t sem hagyja érintetlenül, mégis rengeteg híve maradt Obamának. LeBron James, a Cleveland Cavaliers legjobbja húszezer dollárral és egy koncert szervezésével támogatta a kampányát, Kris Jenkins, a New York Jets védője az iraki háború befejezése (ott szolgál a féltestvére) esetén hajlandó a pénzéről is lemondani – de ezek csak kiragadott példák.

Ha majd az ő zsebükre is megy a játék, kiderül, melyik az igazi arcuk.