Aki megelőzte Benzemát

Ha azt írjuk, Guillaume Hoarau, valószínűleg keveseknek kezd csillogni a szeme, mondván, „igen, igen, ő az a magas párizsi srác, a franciák méltó válasza Peter Crouchra, a legjobb európai csatárok között a helye”. Bár már szerepelt a France Football címlapján, a szaklap hagyományos összeállításában, amely az induló bajnokság ötven legfontosabbnak jósolt szereplőjét sorolja fel, 2008 nyarán még hiába kerestük a nevét.

Pedig a 192 centiméter magas csatár csak azért nem lett a nyári játékospiac egyik legkeresettebb „árucikke”, mert a Paris Saint-Germain jó előre, még 2008 januárjában előszerződést kötött vele. Már akkor látszott, hogy a fiatal játékos – aki korábban valóban csak az átlagostól eltérő testmagasságával tűnt ki a Le Havre és a Gueugnon keretéből – rálelt a kapu felé vezető útra. A jobblábas, és termeténél fogva fejjel is eredményes támadó végül 28 góllal járult hozzá, hogy a Le Havre feljusson a francia élvonalba; ő pedig, miután feladatát maradéktalanul elvégezve elköszönt normandiai jótevőitől, nyáron belevágott a párizsi kalandba.

Korábbi tapasztalatai segítették abban, hogy gyorsan beilleszkedjen a fővárosi csapatba. Hoarau az Indiai-óceántól körülölelt Réunion szigetén született, és a helyi JS Saint-Pierroiseban kezdett futballozni. A Le Havre megfigyelői már 11 éves korában kacérkodtak azzal, hogy a szárnyuk alá veszik, de túlságosan törékenynek ítélték (ma is csak 80 kilogramm), és végül nem őt, hanem az azóta a francia válogatottban is bemutatkozó Florent Sinama-Pongolle-t vitték el. Tinédzserévei végén aztán rá is sor került, és ha nem is villámsebesen, de kibontakoztatta tehetségét.

Sokan féltették a PSG-től, hiszen a fővárosi klub körül – különösen az olyan nehéz években, amilyenek az utóbbiak voltak – mindig forró a levegő, amit sok, egyébként tehetséges futballista nehezen visel. Hoarau-t a jelek szerint nem zavarja a külvilág türelmetlensége: első párizsi bajnokiján ő döntött a Bordeaux ellen (1–0), győztes gólt lőtt a Caennak (1–0), bevette a Nancy és a Lorient kapuját, aztán a Marseille-nek, a Le Havre-nak, most pedig a Le Mans-nak már kétszer-kétszer köszönt be.

„Boldoggá tesz, hogy vezetem a góllövőlistát, mondhatnám azt is, hogy örömmel látom az elvégzett sok munka gyümölcsét, de melldöngető nyilatkozatot sohase várjanak tőlem. Tudom, hogy nem mindig mennek majd ennyire jól a dolgaim” – mondta a játékos, akit visszafogottsága ellenére egyre többen tudnak elképzelni a fájóan gólképtelen francia válogatottban is. Az a beilleszkedőképesség minden eddiginél nagyobb próbája lenne!