A botlásnak már ára van

A könyveken kívül két nagy szerelme van, a horgászat és a labdarúgás. Ezen felbuzdulva eljátszottunk a gondolattal, hogy ha tavaly ilyenkor egy helyi horgászegyletbe fektetett volna százmilliókat, akkor most aligha beszélhetnénk az élvonalba igyekvő pécsi futballcsapat sikereiről.A könyveken kívül két nagy szerelme van, a horgászat és a labdarúgás. Ezen felbuzdulva eljátszottunk a gondolattal, hogy ha tavaly ilyenkor egy helyi horgászegyletbe fektetett volna százmilliókat, akkor most aligha beszélhetnénk az élvonalba igyekvő pécsi futballcsapat sikereiről.

A foci azért mégiscsak foci – nevetett Matyi Dezső, a PMFC elnöke, egyben többségi tulajdonosa. – Sőt elárulom, a jó borokat is kedvelem. Viszont ne várja, hogy rangsoroljam a szerelmeimet. Igazságtalan lennék, ha bármelyiket is előbbre helyezném a másiknál.

Ha már szóba került a „helyezés”: csapata csak másodikként várja a folytatást a Nyugati csoportban.

Ettől a cél még változatlan maradt. A nyártól újból élvonalbeli együttese lesz Pécsnek. Kizárólag az első hely elérésére összpontosítunk. Lehet, hogy minden az utolsó fordulóban dől el – de akkor is meg kell csinálni! Ennyi. Nem foglalkozunk mással.

A szurkoló vagy a tulajdonos beszél önből?

Ebből a szempontból mindegy, mert nem mondhatok mást: hiszek a feljutásban. Igen, hiszek benne akkor is, ha túlzott jóhiszeműséggel vádolnak. Sohasem voltam és nem is vagyok sportvezető, üzletemberként gondolkodom a labdarúgásról. Márpedig tudom, hogy a sportban, így a futballban is előfordulhatnak váratlan dolgok, amelyekkel nem lehet előre számolni.

Korábban azt mondta, először teremteni akart, hogy utána keményen követelhessen.

Amit ígértem, megcsináltam; ideális körülményeket alakítottam ki a csapatnak. Most már ára van a botlásnak. Ha más nem, az mindenképpen, hogy újból neki kell futnunk a feljutás kiharcolásának.

Beszélgetésünk előtt leszögezte: szakmai kérdésekben nem kíván nyilatkozni. Tehát nem szól bele Róth Antal munkájába? Ha így lenne, akkor megkockáztatom, szembefordul a hazai klubtulajdonosok „szokásjogával”.

Természetesen megvan a magam véleménye, még ha néha túlzottan laikus is vagyok. De amíg az edző elvégzi a feladatát, és sikerrel teszi, addig úgy gondolom, nem ildomos beleszólnom a szakmai stáb munkájába.

A mindennapjainkba begyűrűző gazdasági válság – is… – arra kényszeríti a klubok jelentős részét, hogy racionalizálják kiadásaikat. Közben azt hallani, hogy a Pécs már most „élvonalbeli” erősítéseket tervez. Nem gondolja, hogy ez ellentmond a többiek költségcsökkentő törekvéseinek?

Mi eddig sem szálltunk el. Klubunk nagyon szigorú költségvetéssel működik. Pontosan annyit fordítunk a csapatra, amennyi a célok eléréséhez feltétlenül szükséges. Egyetlen fillérrel sem költünk többet a kelleténél. Úgy vélem, azoknál az egyesületeknél kényszerülnek mostanában szorosabbra húzni a nadrágszíjat, amelyeknél eddig túlfizetések voltak. Sokan aránytalanul magas pénzeket tettek zsebre, holott a teljesítményükkel erre nem szolgáltak rá.

A válság viszont a könyvpiacon is érezteti hatását. Ebből következik, hogy kevesebb jut majd a csapatra?

Biztos, hogy várható némi visszaesés a piacon, de csak onnan veszünk el pénzt, ahonnan lehet. A futball viszont nem tartozik ide! Megmondtam: annyit költünk, amennyi szükséges. Ha csökkentenénk a költségvetést, valamelyik szegmens sérülne. Ezt pedig nem akarom. Amit ígértünk, azt ezután is ugyanúgy teljesítjük. Nálunk létezik az úgynevezett plafon, hiába kér a kiszemelt többet, csak akkor szerződtetjük, ha elfogadja a feltételeinket. Gyanítom, hogy ez sok helyen még mindig nem így működik.

Hangsúlyozta: nem a magyar futballt teszi rendbe, hanem a pécsit. A kettő azért szorosan összefügg egymással, vagy nem?

Ezt csak azért mondtam, mert többször kérdezték tőlem: mit akarok, reformálni a magyar futballt? Azt válaszoltam: Isten ments! Kizárólag a pécsi futballra áldozok, és ha már belekezdtem, szeretném becsülettel csinálni. Olyan példát akarok mutatni, amellyel mások is azonosulhatnak. Fontos, hogy az embernek határozott elképzelései legyenek. Éppen az ötletszerű kapkodás okozza a problémákat, ami miatt lassan elhal az egész magyar labdarúgás. Nincs más választás: cselekedni kell!

Noha úgy tartják, hogy némiképp letisztultak a hazai tulajdonosi viszonyok, mégis rengeteg kritika éri a klubok „gazdáit”. A gazdasági szakemberek fel nem foghatják, miért éri meg nekik úri passzióból a feneketlen kútba szórni a pénzüket. Vagy tán kiderült, hogy a sportág kútja mégsem feneketlen?

Bele sem vágtam volna, ha nem tudom, hogy nyereséges is lehet egy futballvállalkozás. Mindent kiszámoltam. Előbb jelentős mennyiségű pénzt kell betenni, hogy valamennyit ki lehessen aztán venni. Rengeteg tulajdonos követi el a hibát, hogy már az első esztendőben hasznot vár. Képtelenség! A csapat öt, hat, esetleg hét évig még biztosan csak viszi a pénzt. Olyan ez, akár egy előleg a magyar sportnak. Gondoljon csak idealistának, de hiszek benne, hogy megnőhet még a hazai labdarúgás értéke. Ám amíg ennek nem jön el az ideje, addig bizony adni kell, befektetni.

És ha a nyáron még semmit sem kap „cserébe”?

Az élet megy tovább – akkor is nyugodtan keressen meg, ha nem jutunk fel.