Négy férfi színházi előadása Bolognában

Roberto Mancini elfoglalta he lyét, és székében kényelmesen hátradőlve várta, hogy elkezdődjék a Bologna és az Internazionale bajnoki mérkőzése. Az idők gyorsan változnak, a dicsőség pedig könnyen tovaszáll: az olasz szakvezető szombaton nem a milánóiak kispadjáról, hanem a stadion VIP-szektorából figyelte az eseményeket. És szorított a Bolognának…

Amióta 2008 májusában – három bajnoki címet követően – elküldték az Intertől, nem talált magának munkát, így a szabadidejéből bőven tellett rá, hogy a helyszínen szurkoljon barátja és korábbi segédedzője, Szinisa Mihajlovics első, önállóan irányított csapatának. Annak az együttesnek, amelynél a nyolcvanas évek elején elindult a játékos-pályafutása, és amely máig büszkén tekint egykori játékosára.

Milánóban viszont valamiért a sikerek ellenére sem sikerült beépülnie az Inter-családba, fagyos légkörben búcsúzott el a csapattól (sőt valójában el sem búcsúzott), az akkor már José Mourinhót váró fekete-kék tábor pedig nem hullajtott könynyeket utána. A ki nem mondott sérelmek dacossá és keménnyé tették, mosoly nélkül lépett ki a klubházból. S hogy a múlt sebei máig sem gyógyultak be, egyértelműen jelzi a kép: szombaton Mancini és egykori munkaadója, Massimo Moratti Inter-elnök egymástól biztonságos távolságban, a bolognai díszpáholy ellentétes oldalán helyezkedett el.

A két férfi bújócskája azonban csak mellékszál volt a bolognai drámában, amely elsősorban a két csapat jelenlegi vezetőedzője, a Mancini helyét elfoglaló Mourinho és a Bolognánál dolgozó Mihajlovics korábbi pengeváltása miatt hordozott szokatlan feszültséget. Az Intertől tavaly a társával együtt kisöpört szerb tréner nemrég nyilvánosan panaszkodott a váltás körülményeire, és a portugál szakemberre utalva kijelentette: „Akadtak olyanok, akik nem mertek odajönni, nem néztek a szemembe, nem fogtak kezet velem.”

Mourinho azonban nem az az ember, aki szó nélkül tűri a sértést, a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón megragadta az alkalmat arra, hogy a maga gunyoros módján visszavágjon a bolognai újoncnak: „Szinisa alig néhány hónapja dolgozik vezetőedzőként, ám szép pályafutás áll előtte. Emlékszem, kezdő edzőként én is gyakran éreztem úgy, a tapasztaltabb kollégák nem szívelnek. Nem volt könnyű időszak, éppen ezért igyekszem a mai fiatalokat az értékükön kezelni.”

S miközben Moratti és Mancini a lelátón, Mourinho és Mihajlovics pedig a pálya szélén sandítgatott a másik felé, a pályán a négy férfi közös „alkotásának” tekinthető Internazionale újabb fontos lépést tett az újabb bajnoki címe felé.

A milánóiak számára Esteban Cambiasso 57. percben szerzett közeli gólja hozta meg az áttörést, miután a labdát Adriano az Inter–Milanon „begyakorolt” mozdulattal, fejével és kezével együttesen az argentinhoz segítette. A brazil csatár védelmében azonban meg kell jegyeznünk, a milánói derbivel ellentétben ezúttal nem szándékosan kezezett. A hajrában Miguel Britos mintaszerű fejes gólja ismét nyílttá tette a mecscset – ám nem sokáig: három perccel később a frissen beállított Mario Balotelli távoli szabadrúgása nyomán a labda a kapu előtt összesereglett játékosok között utat talált a hazaiak kapujába, kialakítva a 2–1-es végeredményt.

És bár sötét napszemüveg takarta Mancini tekintetét, a közel ülők közül néhányan látni vélték: arca a milánói gól pillanatában idegesen rándult egyet.