Koncentrálás helyett helyszínelés jutott

BALLÓK CSILLABALLÓK CSILLA
Vágólapra másolva!
2009.02.23. 01:24
Címkék
Sajnos nem a sport volt az első a prágai sportlövő Európabajnokság utolsó napján Sidi Péter számára. A győzelemre esélyes lövő autóját feltörték, s miután egy kábítószeres injekciós tűt találtak az ülésen, értesítették a rendőrséget – ez egy órával a légpuskások döntője előtt történt, így nem meglepő, hogy Sidi csak a nyolcadik lett. Sike Józsefnek kedvezőbben alakult a vasárnap: a futócéllövők vegyes számában szétlövés után bronzérmet nyert.

Rájár a rúd Sidi Péterre. A Münchenben történtek után, amikor az első napi győzelmét követően egy nézeteltérés miatt nem állt lőállásba a második napon, ezúttal a Prágában rendezett Európa-bajnokságon alakultak úgy a körülmények, hogy versenyzett ugyan, bejutott a döntőbe, az utolsó tíz lövésnél azonban már nem tudott koncentrálni.

Ez nem meglepő azok után, amiken a verseny előtti órában keresztülment. A rémtörténet azzal kezdődött, hogy szombat éjjel a csapat szállodája előtt fel akarták törni a Magyar Sportlövőszövetség buszát, másnap pedig, Sidi Péter öt órakor kezdődő döntője előtt egy órával ki kellett hívni a rendőrséget, miután Sidi autójának ablakát betörték, és a tettesek, amellett, hogy magukkal vittek eztazt, egy feltehetőleg kábítószerezésre használt injekciós tűt hagytak az autóban zálogul… Érthető, hogy ezek után Sidi Péternek nem volt lelkiereje úgy lőni a döntőben, ahogy az tőle elvárható lett volna.

„Elegem volt az egészből. Gondolhatja, mennyi kedvem volt versenyezni a történtek után. Azt sem tudom még, hogy megyek haza, mivel elég hideg van ahhoz, hogy ablak nélkül autózgassak. Ráadásul az Európa-bajnokságot követően Németországba mentem volna edzőtáborozni, amit azonban le kellett mondanom” – mondtaSidi Péter a verseny után, ahol gyenge eredmények születtek.

Nem véletlen, a résztvevőket ugyanis nem európai körülmények fogadták a lőtéren. Szombaton a junior Európa-bajnok Boros László dicsérte a cseh szervezést, ám ő futócéllövő lévén a felső szinten versenyzett, ahol meleg volt és világos.

„A sportlövészet szégyene, hogy ilyen helyen kontinensviadalt rendeztek – folytatta Sidi. – Amikor először megláttama lőteret, azt hittem, az csak a tesztpálya. Nem is értem. Nem a sportcsarnokon belül, hanem annak parkolójában állítottak fel egy mobil lőteret, ahol egymással szemben negyvennegyven lőállást alakítottak ki. A csarnok felé eső részen még viszonylag meleg volt, ám a parkoló felé esőn hideg levegő áramlott be. Harminc lövés után már nem éreztem a lábamat”– mondta Sidi. A nap első fele azért tartogatott magyar sikereket is: a futócéllövők vegyes számában Sike József szétlövést követően bronzérmet nyert, csakúgy, mint a junioroknál a szombaton aranyérmes Boros László. Sike a szombati normál verseny után (ahol 14. lett) fegyverproblémákra gyanakodott, és mint utóbb kiderült, igaza volt.

„Nehezen indult a vasárnap, mivel gondjaim akadtak a fegyveremmel, amelyet szerencsére meg tudtam javíttatni a verseny kezdetéig. A vegyes szám eleje küzdelmesen indult, ám a második húsz lövésre minden öszszeállt, és a szétlövésben lőtt két tízesem meghozta a bronzérmet is” – értékelt Sike József.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik