Csak a jó foci üzlet

Amikor a MOB-nál érdek lődtem, hogy tavaly mennyi pénzt juttatott a Szerencsejáték Zrt. a mozgalomnak, azt a választ kaptam, hogy ötvenmillió forint körüli összeget, ennyivel az idén is nagyon boldogok lennének. Azok lesznek?Amikor a MOB-nál érdek lődtem, hogy tavaly mennyi pénzt juttatott a Szerencsejáték Zrt. a mozgalomnak, azt a választ kaptam, hogy ötvenmillió forint körüli összeget, ennyivel az idén is nagyon boldogok lennének. Azok lesznek?

Hol van még az év vége? Nem tudom megmondani. Csökkent a keret, és nehéz megmondani, ebbe mi fér bele.

Mekkora a keret?

A szponzorációra? Amikor 2002-ben idejöttem, az árbevétel fél százaléka volt, az előző öt évben egy százalék, most újra fél.

Legutóbb 1.1 milliárd forint volt az elkölthető összeg, ebből kilencszázmilliót osztottunk ki, és a harmada ment a sportra.

Ezzel megvan az első hely?

Ha a sportot egészében nézem, és mondjuk a kultúrával, az egészségüggyel meg a hasonlókkal vetem össze, akkor feltétlenül. S nem szabad elfelejteni, hogy ez csak a szponzorként adott pénz. Tavaly közvetlenül, a sporttörvény által előírt módon, az adókon keresztül még 4.3-4.4 milliárd forint került a sporthoz.

Ehhez képest folyamatosan azt hallani, hogy több pénz jöhetne. A labdarúgás például még inkább részesedne a totóbevételekből.

A totó játékadójának száz százaléka automatikusan oda megy.

De azon felül szeretne kapni.

Az már szponzoráció, amit például az Ollé-programon keresztül meg is valósítunk. De mielőtt ebbe belemennénk, megjegyezném, hogy nálam nincs külön futball, nálam csak sport van. Egyben, oszthatatlanul.

Ez általános koncepció, vagy elképzelhető, hogy egy-egy sportág kiemelt dotációt kap?

Nem érzem, hogy másképp kellene gondolkodnom, gondolkodnunk. De lehet, hogy én belülről másképp érzem, mint az asztal túloldalán ülők. Annak viszont nem látom indokát, hogy például az egyik sportágat otthagyjuk, csak azért, hogy egy másikat kiemelten támogassunk.

Mi a vezérfonaluk?

Hogy területi elrendezésben igazságosak maradjunk, illetve hogy minden fogadónk – és nagyon sok fogadónk van – érezhesse, számára kedves ügyet is támogatunk.

Azaz?

Budapest ne legyen vízfej, a vidék is kapjon ugyanannyit. Még ha onnan kevesebb és nehezebben teljesíthető igény is jön, ráadásul a kérők helyzete is bizonytalanabb, így aztán nehezebb választani. De próbáljuk megtartani az egyensúlyt a főváros és a vidék között.

Csak próbálják?

Nem. Sikerül is. Így csináljuk. Ez határozott kijelentés. A vidék pozitív diszkriminációt élvez. Még ha ebben a kevesebb publicitás és a kisebb reklámérték miatt benne is van a kockázat. Emellett próbálok vigyázni a sokszínűségre. Még innen, bentről is felvetették, hogy nekünk nagyobb durranás lenne, ha felvállalnánk egy konkrét ügyet, például a magyar komolyzene, a képzőművészet, a turizmus vagy hogy a sportnál

maradjunk, a kézilabda, esetleg a futball kiemelt támogatását. A cég vagy Isten bocsássa meg, a saját imázsom ezzel növekedhetne, az emberek jöhetnének azzal, hogy igen, a kézilabda a Szerencsejáték Zrt. meg a Székely dolga, de ezt nem szeretném.

Miért?

Mert olyan sok jogos igény van minden területen. Tudomásul kell venni, hogy Magyarországon a magánszponzoráció gyakorlatilag nem létezik, a vállalatok kevesebbet fordítanak támogatásra. Ahhoz, hogy alapítványok, egyesületek megéljenek, rajtunk kívül ilyen mértékben kevesen járulnak hozzá. Ráadásul nekünk ezen a területen nincs célzott vevőkörünk.

A vidék és Budapest közötti választást mennyiben befolyásolja, hogy amíg a fővárosban az eseményeknek sok vetélytársuk van, vidéken nagyon kevés?

De utóbbi helyen akkor sincs igazi sajtója. Nagyon nehéz elérni, hogy vidéki esemény bekerüljön az országos sajtóba. Ha Pesten összeütök két cintányért, három-négy országos napilap azonnal megjelenik – és akkor még nem is dolgoztunk jól.

A céget túlnyomórészt szövetségekkel és köztestületekkel kötik össze a sportban. Elképzelhető, hogy egyszer nagyobb egyesület mellé is odaállnak?

Legfeljebb nagyon kicsi mellszélességgel. A szponzorációban mi vagyunk a kisebb jelentőségűek. A másik fél érdekérvényesítése

hat ránk.

Ez azt jelenti, hogy ha bejön egy sportvezető, és önökre dönti az asztalt, adnak pénzt, ha nem, akkor nem?

Beérjük azzal, hogy minden évben ír nekünk vagy felhív bennünket, illetve olyan papírokat ad be, amelyeknek tartalmát megértjük és átérezzük. Ez hatékonyabb, mint ha azt írná valaki, hogy „Nincs jó helyzetben az egyesületünk, kérem, adjanak pénzt!”

Van visszacsatolás?

Elszámoltatunk.

És milyen a reakció, ha nem felel meg?

Visszakérdezek: mi az, ami nem felel meg? Annyi rutint már szerzett mindenki, hogy azt írja be, amit szerinte mi látni akarunk. Nekünk meg az a fontos, hogy ami bejön, tételes elszámolású legyen, de azt már nem tudjuk követni, hogy az abban lévő számlák miről szólnak.

Előfordult, hogy megbántak már egy szponzorációs szerződést?

Számtalanszor. Mostanában gyűjtöttük ki, hogy az elmúlt négy évben minden területet figyelembe véve 1317 ilyen szerződést kötöttünk. Ebben százszámra vannak rossz választások.

A legemlékezetesebb?

Egy időben sokat adtunk filmekre. Azt megbántam.

„Feneketlenebb kút”, mint a magyar futball?

Az a kérdés, melyik futballról beszélünk. Az Ollé-programot például nem bántam meg, de kft.-nek vagy rt.-nek nem adunk pénzt. Sőt igazából nem is a fociba öljük a pénzünket, hanem sportegyesületekbe.

Ha már „pénzölés”: a cég bevételeinek hatvan százalékát a három lottójáték adja. Külföldön sok helyen ebből hoznak létre olimpiai alapot. A britek évtizede csinálják, Pekingben negyedikek lettek az éremtáblázaton.

De náluk a szerencsejátékokból származó bevételt nem viszik be a központi költségvetésbe, hanem külön kezelik. Nálunk meg beviszik.

Melyik a jobb, az igazságosabb rendszer?

Ha tisztességesen működik a rendszer, nem látok különbséget.

Ha egy csatornán bejön a pénz és a másikon a sportba megy, az ugyanolyan, mintha a termelési helyről egyből a sportba menne. Ilyen szempontból a konzervatív költségvetésben a bevétel és a kiadás el van különítve egymástól. Nem tudok a másik mellett érvelni, mert ezt tanultam, és jónak látom. De az egész csak számolás kérdése. Bár kétségtelen, hogy annak van valamiféle üzenete, ha azt mondom, mint az angolok: „Játssz velem, és minden egy forint után negyven fillért a sportnak adunk.”

Mi az akadálya, hogy nálunk is így legyen?

Hogy nem ez a rendszer. És költségvetési rendszert nagyon nehéz megváltoztatni. Ráadásul a felelős játékszervezés alapján nem tisztességes, amit az angolok csinálnak. Az valahol bújtatott marketing.

Egy másik veszélyforrás a bunda.

Mióta itt vagyok, két-három üggyel foglalkoztunk. Nem voltak jelentősek.

Nem imázsromboló, ha azt hallja, „tippmixes futballisták”?

Nem nagyon. A mai magyar labdarúgás nem igazán üzleti jellege miatt mondom ezt.

A sportfogadások aránya tizenegy százalék az összbevételből.

Hadd pontosítsak: már tizenegy százalék. És sokkal magasabb lenne az aránya, ha a focink jobb lenne. Ha Bajnokok Ligája van, húsz-negyven százalékkal nő a forgalmunk. Ha a magyar futball jobb lenne, nagyságrendekkel jobb lenne a sportfogadás.

Mi lehet a kifutása itthon a sportfogadásnak?

Ez hagyomány kérdése. Görögországban, ha szerencsejátékról beszélnek, egyértelműen a sportfogadásokról van szó. Nálunk meg az ötös lottóról.

A hagyományokat pedig nehéz megváltoztatni.

És nem is akarjuk. Nekünk így nagyon jó. Kisebb a játékszenvedély, ami a társadalomra nézve üdvözítő.