Még hiányzik a stabilitás

A Volvo-kupa első napja ékesen bizonyította, a magyar válogatott bármilyen körülmények között sajtóérdeklődésre tart számot, a szervezőket mégis meglepte ez, így a második napra az uszoda legfelső szintjét jelölték meg sajtóhelynek. A kakasülő viszont annyira volt a sajtónak fenntartva, mint bármelyik ülőhely a nézőtéren. Nemzetiszín zászlóba burkolózott szurkolók, a főszponzor által osztogatott kék műanyag „hurkácskákkal” doboló gyerkőcök, nyugdíjas biztonsági őrök között jelölték ki az újságírók munkaterületét. Az elmozgatás meggátolása érdekében spárgával egymáshoz kötözött műanyag székek előtt úszódresszére kéksárga-piros melegítőnadrágot rántó hölgy ordibálta végig a nap első meccsét, a szünetekben azzal traktálva a médiahelyet félve, asztalt, konnektort hiába kereső szerb kollégát, hogy nem adtak neki a hivatalos összeállításokból. Nem is kellett neki igazán, amint Románia 8–7-es győzelmével véget ért az Egyesült Államok elleni mérkőzés, vad tánclejtésbe kezdett, majd felöltözött és eltűnt. Akik minket érdekeltek, csak ekkor jelentek meg a medence szélén. Bundschuh Erik rögtön nyújtásba kezdett, Kemény Dénes Létay Krisztián fülébe duruzsolt két autogram között, Kis Gábor meg a hátát masszíroztatta. Jó másfél órával később mindegyikük azon elmélkedhetett, hogy akkor most szereztünk egy pontot, vagy elbuktunk kettőt…

Pedig úgy kezdődött, mint az álom, Varga Dénes a víz alól is kilőtte a hosszú felsőt, aztán Hárai Balázs hámozott le magáról három szerbet, mielőtt a léc alá lőtt volna. Az elején nálunk még a védekezés is magas fokon működött, 4–1-re is vezettünk, ám a kék sapkások hozták, amit vártunk tőlük, rutinból berámolták a fórokat. Első, második és harmadik találatuk így esett, akárcsak még három, az annyi, mint hat az összesen tizenegy gólból. A Partizan két klasszisa, Filip Filipovics és Andrija Prlajinovics tarthatatlan volt, ketten együtt nyolcat dobtak, többet tettek a csapatért, mint társaik együttvéve.

Az egy-, két-, háromlépéses előnyünk az utolsó előtti percre fogyott el, amikor az első félidőben látottal azonos mennyiségű góllal záruló harmadik játékrész után a rivális hóna alá nyúltak a fehér ruhások. Egy megadott kiállítás ott, egy nem megadott itt, ettől függetlenül nyerhettünk volna, ha az utolsó fórunkat belőjük. Nem tettük, így a végén az utolsó negyedre vízbe ugró Nagy Viktor több bravúrja kellett ahhoz, hogy legalább az iksz meglegyen. Szóval veszítettünk két pontot, vagy szereztünk egyet? Persze a csapatkeresés a legfontosabb.