Kettős ügynök Angliában

Az öreg kontinens elit- és nevelőklubjai kincsesbányájának számító Afrikában szintén a korábbi ferencvárosi tréner az utolsó magyar származású edző, aki jelentős szerepet kapott ugandai szövetségi kapitányként, innen került néhány hetes verbális csetepaté után Edinburghba.

Az ázsiai dzsungelben, az arab világban vagy az óceánból fél méterrel kiemelkedő, elbűvölő üdülőszigeteken akad néhány futballmisszionáriusunk, ám Angliában – gondoltuk – mostanában nem dolgozik magyar edző.

Tévedtünk.

Szilágyi Balázs két és fél éve költözött a csatornán túlra, nyelvtanulási, pontosabban nyelvfejlesztési céllal. Nemzetközi kapcsolatok diplomával a zsebében a Londonhoz közeli Readingben kötött ki.

„Húszévesen tettem le véglegesen arról, hogy profi labdarúgó legyek, nem voltam hozzá elég komoly – mondja hamiskásan az angol mellett németül és olaszul is kommunikáló, a DVSC-tartalékból visszavonuló, a freestyle-ért is rajongó 27 éves fiatalember. – Egy itteni hatodik ligás csapatba azért még befértem. Az ötlet, hogy érdemes lenne belevágnom a tanulásba, és edzőként a labdarúgásban maradnom, Máté Péter Readingbe szerződését követően, egy edzés után ütött szöget a fejembe. A játékos térdszalagjai még azon az őszön elszakadtak, ő pedig úgy döntött, hogy a műtétet és a rehabilitációt is Angliában csinálja végig. Igyekeztem segíteni neki, vele pedig bejutottam az akkor a Premier League-ben szereplő klubhoz, amelynek menedzsere, Steve Coppell vadidegenként is lenyűgözően kedves és segítőkész volt. Az angol atmoszféra mindenkit megfertőz. Számomra sem volt menekvés…”

Félmillió forintba kerül az edzői licenc

A korábbi angol válogatott középpályással folytatott röpke párbeszéd Londonba, illetve az iskolapadba irányította a berettyóújfalui „kalandort”.

„Addigra Máté Péter is kellően magabiztos lett. A szó szoros értelmében egy futballcég alkalmazottja lettem: a Sport for Kids három és hat év közötti gyerekekkel foglalkozik. Rengeteget tanultam, ezekhez a csöppségekhez óriási adag türelem és képzelőerő kell, hihetetlenül sok játékot kell kifundálnod, hogy lekösd a figyelmüket. Talán sikerült, mert akkor is focizni akartak, ha esett az eső. Nem jótékonysági intézményről van szó: a londoni City vezető bankárainak, üzletembereinek gyerekeivel foglalkoztunk, alkalmanként és fejenként tíz font ellenében.”

Az uniós csatlakozás megkönnyítette ugyan, de bizonyos szakmákban nem tette automatikussá a munkavállalást – a labdarúgásban sem.

„Az angol első és a második szintű edzői licencet már megszereztem, ezek nélkül lehetnék bármilyen aranyos gyerek, nem rúghatnék labdába. Jelenleg a harmadik szintet teljesítem, ez az UEFA B-diploma megfelelője. A kurzus értelemszerűen drágább, mint otthon, több mint félmillió forintba kerül. A pro licenc ára horrorisztikus – de megéri.”

A London Football Association (LFA) szervezésében zajló, hatalmas túljelentkezés mellett negyedévente indított tanfolyamokon folyamatos az elméleti és a gyakorlati ellenőrzés. Az oktatói stáb korábbi angol válogatott játékosoktól és szakterületükön nemzetközi tekintélynek örvendő előadóktól hemzseg, az ő szavukra még a soraikat egyébként szorosra záró klubok is kerítésen belülre engedik az „idegent”.

A siker titka: pozitívan kell gondolkodni

„Ha tanulni akarsz, fizetned kell, ha látni, tapasztalni akarsz, azért is fizetned kell – ez az angol módi. A költségmegtakarítás egyetlen hathatós módja, ha beajánlanak valahová, de önmagában ez sem jelent garanciát semmire. John Drabwell, az LFA vezető instruktora a mentorom, ő közvetített ki a Charlton Athletichez, a patrónus személye azonban nem mentesített a felvételi alól. Két beszélgetés és kétszer kétórás, kilenc és tizenegy éves gyerekekkel végigdolgozott gyakorlati foglalkozás után kaptam állást, úgy, hogy a srácok véleményét is kikérték a döntés előtt. Kos a csillagjegyem, szóval amikor felhívtak, hogy engem választottak, gondolkodás nélkül igent mondtam. A West Ham mellett a Charltoné a legjobb hírű londoni utánpótlás-akadémia. Én vagyok az egyetlen külföldi a stábban, a tizenhat évesekkel foglalkozom. Köztük már lényegesen nagyobb a bevándorlók aránya, mint az edzők között. Zárt világ. És a fiatalokkal sem könnyű. Hitelesnek kell lenned: öntudatosak, ennél fogva akkor hisznek neked, ha bizonyítod, hogy amit teszel, az ő érdekükben történik. Hatalmas fegyvertény, ha elfogadnak, de ez még nem jelenti azt, hogy el is ismernek… A pozitív látásmód már a családban rájuk ragad, a »Sohase add fel!« szellemében nőnek fel. Ez nem charity, létezik a tagdíj intézménye, a szülők nettó befizetők, a klubok viszont tételesen elszámolnak minden egyes beguruló fonttal. Ha apa tudni akarja, mire költötték az ő havi harminc fontját, ellenőrizheti.”

Egyébként „apa és anya” megmarad a kaptafánál, azaz az edzéseken vagy a mérkőzéseken elképzelhetetlen a honi labdaterek visszatetsző jelensége, az edző, a játékvezető a tulajdon vér verbális vagy tettleges megalázása. Az „ősök” szenvedélyesen szurkolnak, nem felejtve, hogy alapvetően játékról van szó.

„Az edzősködés olyan, mint egy jó utazás – sohasem ér véget. Egyik legutóbbi élményemet is hasonlóan hosszúnak éreztem: egyórás előadást kellett tartanom a Charlton Athletic junior valamennyi edzője előtt. Jól sikerült, ahogy egyelőre erre az idényünkre sem lehet panasz. Tavaly a kiesés ellen harcoltunk az U16-osokkal a kelet-londoni régióban, most az aranyért hajtunk. Jó látni a fejlődést.”

Felnőttvonalon is. Szilágyi Balázs 2008 novembere óta kettős ügynök: a Fulham utánpótlásközpontjának bejáratánál sem tartóztatja fel a recepciós.

Felfedezné a különböző futballkultúrákat

„A klub pályázatára beküldtem az önéletrajzomat, a centrum vezetője előbb beszélgetésre hívott, majd három edzést kellett tartanom eltérő korcsoportú csapatoknak. Felvettek a Fulhamhez, de nem volt szívem otthagyni a Charltont. Az intézmény vezetője vágta át a gordiuszi csomót azzal, hogy áldását adta rá: amíg összeegyeztethető a két munka, felőle a Charltonnál is dolgozhatok. Létezik a kizárólagosság elve, de az emberek nyitottak az újra, és úgy gondolkodnak: minél több dolgot csinálsz, annál többet érsz, annál több vagy – és ebből a cég is profitál. Ha viszont úgy veszik észre, hogy a két pozíció a továbbiakban összeférhetetlenséget szül, választanom kell. Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere mondta: amíg nem romlik el valami, nem kell megjavítani. Ez Anglia. Nem tudom, otthon mi a helyzet, nem töröm a fejem a hazatérésen. A futballcsapat a világ bármely pontján ugyanazt jeleni, és szeretnék minél több futballkultúrát felfedezni. Talán karmester édesapámnak köszönhetően valamelyest kozmopolita lettem, a futball világpolgára. John Drabwell szerint a foci bűvköréből, ha egyszer elragadott, egyébként is nehéz kitörni. Olyan, mondja, mint a nők az életedben: a helyedet elveszítheted, de az érintésedet soha.”