Az emelők a királyok

Albánia nem sportnagyhatalom. Ennek alátámasztására elég, ha csak annyit jegyzünk meg: albán sportoló még sohasem szerzett érmet olimpián. Persze ha csak ez számítana, félre is rakhattam volna a billentyűzetet. Szerencsére másképp döntöttem, és érdekes dolgokra derült fény a Magyarország harmadrészének megfelelő területen fekvő, valamivel több mint hárommillió ember lakta, gyönyörű tengerparttal ékesített ország sportmúltjában.

Mint fent utaltunk rá, ötkarikás múltja tehát nem túl veretes. Az Albán Olimpiai Bizottság 1958-ban alakult meg, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a következő évben vette fel tagjai közé. Albán sportolók az 1972-es olimpiai játékokon szerepeltek első alkalommal (négy sportlövő és egy súlyemelő), ezt húszéves szünet követte, 1992 óta viszont részt vettek mindegyik nyári ötkarikás seregszemlén. A tavalyi, pekingi játékokra 11 sportolót (hét férfit és négy hölgyet) delegált a Balkán-félszigeten fekvő állam; voltak közöttük atléták, birkózók, úszók és súlyemelők, valamint egy-egy cselgáncsozó, illetve sportlövő alkotta a csapatot. Ebből világosan látszik, mely egyéni sportágakban vannak jelen a nemzetközi sportéletben az albánok.

Pekingben a legnagyobb teher talán a 26 éves, Kukesben született birkózóra, Sahit Prizrenire hárult, aki a 2007-es világbajnokságon a szabadfogás 60 kilogrammos súlycsoportjában bronzérmet szerzett, ám ezúttal nem jött ki neki a lépés, már az első meccsén kikapott kirgiz ellenfelétől. A szkipetárok földjének becsületét így a gyengébb nem egyik erős képviselője mentette meg. A 2008-as Európa-bajnokság ezüstérmese, Romela Begaj a hatodik helyen végzett a női súlyemelők 58 kilogrammos kategóriájában. Az eseményeket a helyszínen vagy televízión követő sportbarátok azonban nem feltétlenül erre emlékeznek vissza, hanem az utána bemutatott „talajgyakorlatra”. Az akkor 21 éves emelő ugyanis annyira örült a pontnak, hogy utolsó sikeres gyakorlata után még a dobogón bemutatott egy kézállást. Bár a mozdulat – ahogy látják – szép volt, erre „pontot” már nem kapott…

Begaj nagy elődje, Ymer Pampuri viszont ennél is többre vitte, ő a világ legjobbja, egyben az ország első világbajnoka lett. Nem mostanság, hanem 1972-ben. Nála érdemes megállni egy pillanatra. Pampuri az idézett év tavaszán rendezett Európa-bajnokságon csak nagyobb testsúlya miatt szorult a dobogó második fokára 60 kilóban, és – egyébként teljesen érthető – lelkesedése azt mondatta vele, hogy érmet visz haza a müncheni olimpiáról. De hogy arrafelé is tort ült a korlátoltság, jelzi: az albán sportpolitika akkori vezetői annyira meghökkentek eltökéltségén, hogy idegorvoshoz küldték az emelőt, aki megállapította, hogy beszámítható. Majd kiderült, hogy Pampuri nem hiába „pampogott”, a pódiumon rácáfolt az őt hülyének néző kommunista pártkatonákra. Mert szakításban elkövetett hibája miatt olimpiai érmet ugyan nem sikerült szereznie, de ötkarikás rekorddal világbajnok lett lökésben (abban az időben olimpiai érmeket csak összetettben osztottak ki, viszont a három fogásnemben – a harmadik a nyomás volt – győztes sportolók vb-címet szereztek).

Begaj és Pampuri is valóságos hősnek számít a dél-európai országban, de messze nem ők a legismertebb albán születésű súlyemelők. Ez a titulus Pirro Dhimát illeti, aki a délalbán Himara városkában született görög nemzetiségű szülők gyermekeként, és később nem szülőföldjének, hanem Görögországnak nyert három olimpiai bajnoki címet immár Pirrosz Dimasz néven.

Csak érdekességképpen jegyezzük meg, hogy az országok közötti vándorlás nem ismeretlen az erős emberek sportjában, a Dimaszhoz hasonlóan háromszoros olimpiai bajnok Naim Süleymanoglu és Halil Mutlu egyaránt Bulgáriában született, és török színekben lett aranyérmes, a grúz területen született Kahi Kahiasvili pedig az első címét még a FÁK, a másodikat és a harmadikat pedig Görögország sportolójaként szerezte meg.

Talán meglepő, de albán sportoló már téli olimpián is megmutatta magát: Erjon Tola alpesi síző három versenyszámban is elindult 2006-ban Torinóban, ám nem alkotott maradandót. A szuper óriás-műlesiklásban az utolsó, az 56. helyen végzett, még a chilei Mikael Gayme és a szenegáli Leyti Seck is megelőzte. Afrikai mögött zárni síelésben, nem kis bravúr…

Két nappal később Tola megemberelte magát, és az óriás-műlesiklásban már a 41 célba érő versenyző közül a 35. helyen végzett – megelőzve többek között a mi Marosi Attilánkat. Hősünk olyannyira elégedett volt, hogy a műlesiklásban már el sem indult. Sokan nem tudják, hogy a földrajzi adottságok valamennyire alkalmasak a sísportra, az ország legmagasabb pontja, a Korab ugyanis 2753 méter.

Összefoglalónk végére maradtak a csapatsportok, nem véletlenül. A labdarúgáson kívül némileg a kosárlabda, valamint a röplabda terjedt el és kedvelt az országban (a női röplabdázók kilencedik helyen végeztek az 1991-es kontinensviadalon), a többi labdajáték esetében viszont igencsak kezdetleges a sportélet. Kézilabdában Albánia tagja az európai szövetségnek, de sem női, sem férfiválogatottat nem nevezett a kontinenstorna selejtezőire. A vízilabda és a jégkorong viszont teljesen fehér foltnak számít e meglehetősen szegény, ám fejlődő országban.