Godó csak egy van

AMLER ZOLTÁN, SZŰCS ANDRÁSAMLER ZOLTÁN, SZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.04.17. 23:19
Címkék
A világbajnokság előtti utolsó teljes hét utolsó előtti edzésén is túl van a Münchenben edzőtáborozó válogatott, amelytől szombaton két játékos elköszön, és így kialakul az utazó keret. Az újvárosia k azonban biztosan ott lesznek Svájcban, mi több, nagyobb teher hárul rájuk, mint valaha. Ezúttal a Ladányi Balázs vezette sorral foglalkozunk.

A sor ásza: Ladányi Balázs.

Társai sem vitatják, ő, Ladányi Balázs az ötös fogat legmeghatározóbb tagja. Nála rendre jó helyen van a korong, elsőrangúan képest megjátszani, emberelőnyben nem kérdés, ki viszi fel a pakkot a támadóharmadba, s a legtöbb lövés is tőle indul. Klasszisa többek között abban rejlik, hogy ugyanúgy szereti kiszolgálni társait, mint gólt szerezni – nem véletlen, hogy a tavalyi, örömkönnyeket előidéző divízió 1-es vb-n ő lett a pontkirály.

Ifjabb Ocskay Gábor tragikus, fájdalmas elvesztése után még nagyobb teher hárul erre a sorra, azaz nyugodtan mondhatjuk, „Godó” – mert a jégpályák környékén így ismerik – pályafutása legfontosabb eseményére készül. Nem meglepő, a finnek elleni győzelem után az Aréna öltözőfolyosóján megerősítette ezt: „Rengeteg meccs van mögöttem, felejthetetlen dunaújvárosi rangadók, válogatott élmények, a szapporói csoda, de ami most vár rám, az mindent visz. Aki ismer, tudja, Svájcban nagyon meg akarom mutatni, mit tudok.”

Ladányi Balázs csak azt sajnálja, hogy nem ment ki korábban külföldre. A 2007-es ljubljanai divízió 1-es világbajnokságot, a reméltnél sokkal rosszabbul sikerült újpesti kalandot követően írt alá a francia Brianconhoz, ahol természetesen párjával, Vas Mártonnal alapembernek számított. „Már tudom, milyen a légiósélet, sajnos későn ismertem meg. Ha újrakezdhetném, sokkal korábban igazolnék külföldre” – mondta az 1976-os születésű balszélső, aki Svájcban felhívhatja magára a figyelmet. A menedzserek ugyanis ott lesznek...

Nem csak játékával tűnik ki a többiek közül: stílusa egyedi, ami a szívén, az a száján, őszintesége példamutató. Mint ahogy segítőkészsége is: esztendeje, amikor Franciaországban egy magyar fiatalember síelés közben súlyos balesetet szenvedett, ő volt az, aki a kórházi kezelés idejére befogadta a családot kinti otthonába. Hiába Godó csak egy van.

A szapporói csoda alkalmával teljes dunaújvárosi kötődésű sor állt össze, Horváth András és Tokaji Viktor előtt Vas János, Vas Márton és Ladányi Balázs támadott, de a mostanra valószínűsített Peterdi Imre, Vas Márton, Ladányi támadótrió sem új keletű. A 2007-es divízió 1-es világbajnokságon ebben a felállásban rohamoztak Horváth András és Tokaji előtt. Ezúttal feltehetőleg annyi változás lesz, hogy a Svasznek Bence, Sille Tamás duó védekezik majd mögöttük, de mivel a szakvezetőség rugalmasan kívánja kezelni a szekciókat, nincs kizárva, hogy Horváth András és Tokaji is megfordul az így ismét teljesen újvárosivá váló sorban. Akárki is lesz Ladányi és Vas Márton társa, a legtöbb szerzett pontot tőlük várjuk, amiben segíthet, hogy a két szélső egyaránt képes a jobb és bal oldalon is játszani, illetve az, hogy védekezésből támadásba való átmenetkor Ladányi visszajön a korongért, és nemegyszer szinte helycserés támadást vezet Vas Mártonnal, miközben Peterdi lesipuskásként várja a lehetőséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik