A címvédőnek sem könnyű

BÁLINT MÁTYÁS jelenti PárizsbólBÁLINT MÁTYÁS jelenti Párizsból
Vágólapra másolva!
2009.05.24. 23:10
Címkék
A női egyes címvédője, Ana Ivanovics elég döcögősen kezdett a Roland Garros első napján, amelyen meglepetésre Amélie Mauresmo búcsúzni kényszerült. Szávay Ágnes hétfő délelőtt lép pályára az első fordulóban.

Már az első napon hatalmas tömeg hömpölygött a Francia nemzetközi teniszbajnokságon: a kisebb pályákra szóló sétálójegyeket birtokló szurkolók élvezték a vasárnapi napsütést, fényképezték egymást és az ilyenkor még „vegyülő” sztárokat, na meg buzdították kedvenceiket – elsősorban persze a franciákat.

Belőlük pedig éppenséggel akad néhány: a hölgyek mező-nyében például 19 – ennél többen még sosem voltak a Roland Garroson. Magyar játékosból már nincs ilyen sok, de az a kettő – Szávay Ágnes és Czink Melinda – legalább reménykeltő sorsolást kapott egyesben.

A 29. helyen kiemelt Szávay hétfőn 11 órától játszik a selejtezőből feljutó Corinna Dentonival, aki a 157. helyen áll a világranglistán. Ennél sokkal többet Ági sem tud az olaszról, de ő elsősorban úgyis magával foglalkozik: amint délutáni edzése után (amelyen a svájci Patty Schnyderrel ütögetett) elmondta, úgy érzi, egyre jobb formába lendül – persze hogy valójában mennyire, az hétfő délelőtt derül ki. Az viszont már eldőlt, ha továbbjut, a második fordulóban az orosz Jelena Vesznyina (49.) lesz az ellenfele – ő kis nehézségek árán győzte le két szettben a francia Severine Brémond-Beltrame-ot.

A délelőtt a német Sabine Lisickivel tréningező Czink (62.) ellenben egyelőre még pihenhet, ő csak kedden játszik az ugyancsak selejtezős lett Anastasija Sevastovával (123.) – legalábbis ha az időjárás is úgy akarja. Az előrejelzések szerint benne van ugyanis a kalapban, hogy a hét elején esni fog – remélhetőleg a magyar lány meccsét nem mossa el az eső.

Párosban már nem ilyen rózsás a helyzet: mindkét magyar kemény sorsolást kapott. Czink és a dél-afrikai Natalie Grandin konkrétan nem is kaphatott volna rosszabbat: a zimbabwei Cara Blackkel és a dél-afrikai Liezel Huberrel játszanak. Ez a kettős vezeti a páros-világranglistát, és már négy Grand Slamet nyertek együtt – Roland Garrost mondjuk még egyet sem, de nem túl valószínű, hogy az idén már Czinkék elütik őket a továbbjutástól. Szávay és az argentin Gisela Dulko pedig csak hajszálnyival járt jobban: az első körben még jó esélyeik vannak az olasz Maria Elena Camerin és az orosz Anna Csakvetadze ellen, a másodikban viszont Venus és Serena Williams következhet. Így aztán lehet, hogy Áginak a torna közepére már csömöre lesz a Williamsektől, elvégre egyesben a papírforma szerint a harmadik körben futhat össze Venusszal.

Csak tartanánk már ott…

Ami a vasárnapi mérkőzéseket illeti, a címvédő jogán elsőként a térdsérüléséből épp csak felépülő Ana Ivanovics lépett a Philippe Chatrier-pálya salakjára, de nem épp címvédőhöz méltó játékot mutatott be az olasz Sara Errani ellen. Az első szettben tíz bréklabdát rontott el, és csak a rövidítésben tudott győzni, a második felvonás nagy részében ellenben már elfogadhatóan teniszezett: 7:6, 6:3 lett a vége. A nyolcadik kiemelt szerb amúgy sincs nagy formában: mindössze két meccset nyert salakon ebben az évben Párizs előtt – a címvédéshez még hatra lenne szükség…

Estig az egyetlen neves búcsúzó a hatodik kiemelt orosz Vera Zvonarjova volt, de ő is bokasérülése miatt mondta vissza a szereplést, még a torna kezdete előtt. Arra a hírre már többen felkapták a fejüket, hogy nem jutott túl az első fordulón a világranglista 16. helyezettje, az egykori világelső Amélie Mauresmo (legutóbb ez 2001-ben szintén a Garroson történt meg vele), aki kikapott a német Anna-Lena Grönefeldtől.

A franciák – hogy még egyszer visszatérjünk hozzájuk – azonban nem az ő búcsúját sajnálták a legjobban, hanem Emilie Loit-ét, aki két hét híján harmincesztendősen jelentette be azonnali visszavonulását, miután kikapott a svájci-magyar Bacsinszky Tímeától.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik