Barca: futball és küldetés

Ha ellátogatunk az FC Barcelo na honlapjára, vagy kezünkbe vesszük a 110 esztendeje alapított klub bármely hivatalos kiadványát, ez a jelmondat köszönt bennünket: „FC Barcelona – més que un club”. Az FC Barcelona több, mint egy klub.

A mondat a hatvanas évek egyik barcelonai klubelnöke, Narcís de Carreras székfoglalójában hangzott el, és olyan találónak bizonyult, hogy bár megfogalmazója nagyon rövid időt töltött el pozíciójában, szavai azóta is összekötnek sok millió katalánt és világszerte sok száz millió futballszurkolót.

Sokféleképpen kibonthatjuk e szlogen tartalmát. Például: az FC Barcelona mint univerzális sportklub a labdarúgás mellett három további szakosztálya (kézilabda, kosárlabda, görhoki) révén is többször Európa legjobbja lett. Vagy hogy a futballnál maradjunk, a Barca az egyetlen olyan klub az öreg kontinensen, amely az európai kupák 1955-ös beindítása óta minden esztendőben játszott mérkőzést valamelyik sorozatban (BEK/BL, KEK, VVK/EVK/UEFA-kupa). Benne tisztelhetjük az első professzionális spanyol bajnokság (1928–29) aranyérmesét, azt a csapatot, amely sohasem engedhette meg magának a középszerűséget – ennélfogva olyan nemzetközi klasszisokat vonzott magához, mint Kubala László, Kocsis Sándor, Johan Cruyff, Bernd Schuster, Diego Maradona, Hriszto Sztoicskov, Luís Figo, Ronaldo és Ronaldinho, hogy csak a korszakos egyéniségeket említsük.

Klasszis játékosok és a nézők számára azonban nem csak a szép játék iránti elkötelezettsége, folyamatos szakmai sikerei révén jelent, jelentett vonzerőt a klub. Legalább ilyen fontos szerepet tölt be az imázsa, az „aurája”, amely az 1910-es évek végén felvállalt nemzeti küldetésből táplálkozik. Bár a „katalán ügy” képviselete a madridi koronával szemben nem mindig szolgált a klub javára – a Real Madrid–Barcelona rivalizálás néha méltatlan jelmezbe kényszerült a politika szolgálatában –, a mérleg pozitív: a Franco-diktatúra idején a Barca „a gonosz hatalom ellen lázadó, szabadságra vágyó kicsi” tiszteletre és szeretetre méltó szimbólumává vált. A Camp Nouban loboghattak először újra a sokáig betiltott vörös-sárga katalán zászlók.

Barcelona nemcsak azzal vívta ki magának a világ szimpátiáját, hogy óvta az üldözötteket és a másként gondolkodókat – hanem azzal is, hogy menedéket nyújtott az ilyen-olyan kényszerűségből otthontalanná válóknak. És a klub atmoszférája éppoly barátságos és befogadó, mint a sokszínű és pezsgő nagyváros, amely tulajdonképpen Spanyolországnak a kontinens belseje felé tekintő ablaka; erről így beszélt az ötvenes évek első számú Barcacsillaga, a Budapesten született Kubala László: „Sohasem fogom elfelejteni, amit a Barca tett értem. Gyakorlatilag menekülttáborból emelt ki, és minden támogatást megadott, többet, mint amennyiről álmodtam. Bárhová mentem is a városban, mindig úgy kezeltek, mintha én is Katalóniában születtem volna. Ez a szívélyesség határtalanul boldoggá tett!”

A helyiek rajongott „Laszija” immár hét esztendeje halott, emlékét azonban szeretettel ápolják. Az FC Barcelona többi kiemelkedő játékosával együtt sokat tett azért, hogy Katalónia a futballpályán is bizonyítsa létét Spanyolországnak és Európának, sőt szimpatizánsokat is szerezzen magának.

Szabadságvágy, hagyomány, minőség és sport így ötvöződött álomcsapattá. S bár a világ sokat változott az identitásformáló hősi korszak óta, a Barca katalán csillagai, Xavi, Andrés Iniesta és Carles Puyol pontosan tudják: szerda este, mint minden alkalommal, egy nemzet dicsőségéért lépnek pályára.