Fel akarták bosszantani

BÁLINT MÁTYÁS jelenti PárizsbólBÁLINT MÁTYÁS jelenti Párizsból
Vágólapra másolva!
2009.05.26. 00:48
Címkék
Szávay Ágnes magabiztos győzelemmel jutott a második körbe a Roland Garroson, akárcsak a férfiaknál Roger Federer és Rafael Nadal. Czink Melinda először kedden lép pályára.

Először azért izgultunk Szávay Ágnes miatt, mert még emlékeztünk, egy éve hogy megszenvedett a japán Morita Ajumi ellen az első fordulóban – akkor döntő szettben jutott túl a riválison.

Másodszor azért idegeskedtünk, mert elmondta, még antibiotikumot szed köhögéssel járó betegségére, és ez egy kicsit legyengítette.

Harmadszor akkor kezdtünk aggódni, amikor a magyar lány nyolc perccel 11 óra után még nem volt ott a Roland Garros 14es pályáján, miközben nyitó körbeli ellenfele, a 19 éves Corinna Dentoni már igencsak reklamálta Ági megérkeztét. Aztán Szávay csak befutott és néhány perccel később – amikor már 3:0-ra vezetett – meg is nyugodhattunk.

A világranglista 157. helyén álló Dentoninak ugyanis hiába elfogadhatóak a tenyeresei, a fonákja enyhén szólva sem tartozik a világ legjobbjai közé. Jobb ötlet híján négy-öt méter magasan kanalazgatta vissza a labdákat, ráadásul számtalanszor már a szemérmetlenség határán túlmenően bizonyult szerencsésnek. Ági jobb pillanataiban két sebességi fokozattal gyorsabban játszott nála, de Dentoni, még ha le is maradt számos labdáról, valahogy visszakaparta őket szinte a salakról vagy az ütő keretével, és mindig a pályára hullottak ezek a látványosan suta kísérletek is, amelyekből néha utolérhetetlen nyerő ütések lettek – megesett, hogy Ági kínjában csak nevetni tudott az olasz mázliján.

Dentoni meg is nyugodott kissé, míg Szávayt megzavarták a történtek. Egy játékon belül négy labdamenetet ajándékozott ellenfelének, így szorosabb lett a meccs. 4:2 után az olasz már nyögött, sikított, mindent megpróbált – valószínűleg ő is érezte, hogy ha az a játék elmegy, a játszmának és a meccsnek is vége: akkora volt a különbség a két teniszező képességei között, hogy Dentoni szetthátrányból már élete játékával sem tudott volna fordítani. Természetesen ekkor is oltári mázlija volt: hét bréklabdát hárított… Ági hol fél milliméterrel ütötte ki a labdát tökéletesen kijátszott helyzetben, hol meg a döntő lecsapás előtti pillanatban botlott meg és esett el, hogy aztán bosszúsan törölgesse csúnyán felhorzsolt térdét. Szerencsére az olasznak hamar elfogyott a lendülete, és Ági előbb az első szettet nyerte meg 6:3-ra, majd a másodikban is ellépett 3:0-ra. Dentoni viszont minden mindegy alapon kezdett játszani, ami meglepően sikeresnek bizonyult, ráadásul továbbra sem panaszkodhatott a szerencsére. 3:3 után azonban Szávay beütötte a meccs első ászát, és szoros játékokban néhány szép ütéssel el is döntötte a meccs sorsát – 6:3, 6:4 lett a vége, így jöhet a következő ellenfél, az orosz Jelena Vesznyina (49.).

A másik főtáblás magyar, Czink Melinda (62.) hétfőn nem a Roland Garroson edzett, de már készül a keddi, a lett Anastasija Sevastova (123.) elleni összecsapásra, amelyet 11 órakor rendeznek a négyes pályán. Szávay sem kap egyébként pihenőt keddre: párosban az argentin Gisela Dulko oldalán játszik az orosz Anna Csakvetadze és az olasz Maria Elena Camerin ellen.

A női mezőnyben egyébként nem történt nagy meglepetés: a világelső Dinara Szafina játékot sem vesztett, a harmadik kiemelt Venus Williams is továbbjutott, még ha csak három játszma után is. A 14. kiemelt olasz Flavia Pennetta ugyanakkor simán kikapott az amerikai Alexa Glatchtől, a fehérorosz Anasztaszija Jakimovát pedig a világranglista 102. helyezettje búcsúztatta. Azért nem kell szégyenkeznie: legyőzőjét Marija Sarapovának hívják…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik