Betegség és idegesség

BÁLINT MÁTYÁS jelenti PárizsbólBÁLINT MÁTYÁS jelenti Párizsból
Vágólapra másolva!
2009.06.01. 22:48
Címkék
Betegen és túlságosan izgatottan lépett pályára Szávay Ágnes a Roland Garros nyolcaddöntőjében a szlovák Dominika Cibulková ellen, így 6:2, 6:4-re kikapott. Elkeseredni azonban nincs oka.

Pedig Cibulková is ideges volt…

Ez látszott az arcán, látszott egy-két mozdulatán, és mindennél jobban látszott akkor, amikor első meccslabdájánál ziccerhelyzetben a vonalon túlra ütötte a labdát, majd kettős hibával el is veszítette az adogatójátékát.

Csak az a baj, hogy lehetett bármennyire ideges, mégis jól teniszezett – annyira legalábbis mindenképpen, hogy legtöbbször játékban tartsa a labdát, és kivárja, amíg Szávay hibázik.

Mert Ági hibázott. Sokat. Pontosan negyvennégyszer. Dominika Cibulková pedig hatvanhat labdamenetet nyert meg – pontjai kétharmadáért tehát tulajdonképpen nem kellett különösebben megdolgoznia. Főleg az első játszma számadatai ijesztőek: a magyar lány 23 rontásához ellenfelének mindössze hét önmagának megnyert poént kellett hozzátennie, így is simán övé lett a szett. Áginak egy nyerő ütésére tizenegy rossz kísérlet jutott, bár azzal a két nyerővel, egy pontot érő fonákkal, illetve röptével két játékot is sikerült befejeznie. De ez volt minden.

Hogy az ilyen milyen hatással lehet egy teniszezőre, el lehet képzelni. Elvégre alig volt két napja, hogy a néhány nagy csatát már megélt, hétszeres Grand Slam-győztes Venus Williamst is tökéletesen elbizonytalanította, hogy semmi sem sikerült neki, miközben egy számára szinte ismeretlen magyar lány lesöpri a pályáról. Nem csoda, hogy Ágit is csak mélyebbre és mélyebbre taszította a rengeteg elhibázott ütés. „Minél jobban be akarod ütni a következőt, annál nehezebb lesz” – mondta pénteki veresége után Venus, és ennek az igazságát most Ági is megtapasztalhatta.

Ráadásul hosszú ideje először ismét meg kellett küzdenie az elvárással is – ami pedig sosem volt az erős oldala. A Venus Williams elleni győzelem után ugyanis otthon újra felfedezték a már rég elfordult teniszrajongók, és még a Kukoricanemesítésről őszintén magazin újságírója is előkotorta a telefonszámát a legalsó asztalfiók mélyéről. Bár ezt a felhajtást nem érzékelte teljesen, azt nyilvánvalóan tudta ő is, ismét egy ország kíváncsi rá, és várja tőle a sikert. (Van is abban valami sorsszerű, hogy épp akkor kezdett el jobban teniszezni, amikor az Eurosporton lekeverték mérkőzésének közvetítését, pedig nyilván fogalma sem volt róla.)

Ha ez még nem lett volna elég baj, itthonról úgy tűnhetett, valami névtelen szlovák lány ellen szerepel, akit eddig mindig agyonvert. Cibulkováról azonban tudni kell, hogy – igen találó jellemzés szerint – a legjobb teniszező, akiről még sosem hallott senki. Senki sem lesz ok nélkül 19. a világranglistán (Ági sem, ha már itt tartunk), és ha a szlovák lány sérülései miatt gyengébb évadot teljesít is az idén, azért még kiváló játékos.

És akkor még nem szóltunk Ági betegségéről. Arról lehet vitatkozni, mennyire elegáns erre hivatkozni egy vereség után (Roger Federer például nem tudott annyira mononukleózisos lenni, hogy egy pillanatig is ezzel indokoljon bármilyen gyengébb teljesítményt), de az tény, Szávay dolgát nem könnyítette meg, hogy a Roland Garros első napjait antibiotikum-kúrán töltötte, amely közben az élvonalbeli tenisz nem kimondott orvosi javallat, és a nagy fizikai igénybevétel sem erősíti meg az immunrendszert. Ennek is bizonyosan szerepe volt Ági vereségében.

A magyar lány tehát az elején izgult, majd elbizonytalanodott, és a betegsége miatt sem tudta saját játékát játszani, bár a meccs végén nagyot küzdött. Igazából csak azért fájó ez, mert az előző fordulókban úgy tűnt, másfél év után végre ismét a „régi” Ágit láthatjuk, aki bátor, lendületes teniszt tud nyújtani, bárki is kerüljön az útjába, és bármekkora legyen is a tét.

Ám bebizonyosodott, vannak még korlátok, amelyeket nem döntött le maga körül. Ezzel együtt úgy tűnik, jó úton jár.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik