A nagy fehér reménység

Bár az Új-zélandi Labdarúgó szövetséget 1891-ben alapították, az ország csak kilenc évtizeddel később vált felismerhetővé a világ futballtérképén – 1982-ben, amikor eleddig először és utoljára ott volt a világbajnokságon.

Ugyan ama bizonyos „legendás” csapat mindhárom vb-mérkőzését elveszítette (Skócia, 2–5; Szovjetunió, 0–3; Brazília, 0–4) – ahogyan a felkészülés során kétszer 2–1-re kikapott az Óceániában túrázó magyar válogatottól is –, tagjai jelenleg is nagy megbecsültségnek örvendenek. Az akkori keret egyetlen igazi profija, a 20. életévében járó Wynton Rufer szép karriert futott be Európában, például a Werder Bremenben hat évet húzott le; Steve Sumnerben, a bajszos csapatkapitányban a vb-döntők történetének első óceániai gólszerzőjét tisztelhetjük; míg a csapat további két tagja ma kulcspozíciót tölt be az ország futballjában: a kapus Frank van Hattum a szövetség elnöke, a bevezetőben említett Ricki Herbert a szövetségi kapitány.

Természetesen a tündérmesébe illő spanyolországi kaland sem strukturálta át az új-zélandi sportéletet: azóta is az All Blacks becenévre hallgató, világverő rögbiseké a rivaldafény – az All Whites, a négyszeres óceániai bajnok (1973, 1998, 2002, 2008) labdarúgó-válogatott legfeljebb a mostanihoz hasonló kivételes alkalmakkor kelti fel az érdeklődést. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen Új-Zélandon nem üzemel az európaiakhoz hasonló profi bajnokság. A csekély számú elit tagjai viszont ma már Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Európában légióskodnak, azaz a „csupa fehér” válogatott profikból áll, más kérdés, hogy a földrajzi elszigeteltség, a szűkös anyagiak miatt alig lép pályára – 2004 júniusa és 2006 februárja között például csupán egy hivatalos mérkőzést vívott!

Új-Zéland messze van ugyan, és lehet, hogy más léptékben foglalkoznak arrafelé a futballal, helyi sztárokat mégsem csak a múltból tudnak felvonultatni. A jelenlegi három legnagyobb név: Ryan Nelsen, a Blackburn Rovers védője (ő vádlisérülés miatt nem játszik a Konföderációs Kupán), Chris Killen, a Celtic csatára, valamint Shane Smeltz (Gold Coast United), aki öt vb-selejtezőn játszott, és mindegyiken gólt lőtt, összesen nyolcat.

„Ez a csapat néhányszor már átírta történelmét az utóbbi években, és fantasztikus lenne egy újabb skalp, egy pont, netán egy győzelem” – adott hangot vágyainak a Konföderációs Kupára (KK) indulás előtt az Otago Daily Timesnak Herbert kapitány, aki egyben az ausztrál ALeague-ben szereplő egyetlen új-zélandi klub, a Wellington Phoenix edzője is. Az eddigi két KK-részvétel (1999, 2003) alkalmával csak vereség (6) került a mérlegbe.

Sikerüljön bármilyen jól is a hétvégén kezdődő torna, csupán felvezetése lehet egy rendkívül fontos őszi páros mérkőzésnek. A nagy regionális vetélytárs, Ausztrália a 2010-es vb-n való részvételért már az ázsiai zónában harcolt (a múlt héten révbe is ért), és Új-Zéland élt az eséllyel: megnyerte a lényegesen meggyengült óceániai zónát, így interkontinentális pótselejtezőt vív Ázsia ma még ismeretlen ötödikjével a világbajnoki szereplésért. A sors kedvezett a „kiwiknek”, a párharcból ők rendezhetik meg a visszavágót november 14-én. Huszonnyolc éve nem álltak ilyen nagy lehetőség kapujában.

„Lehet, hogy a pótselejtezőig a Konföderációs Kupa az utolsó alkalom, hogy együtt legyünk. Ezért aztán mozgalmas programot szerveztünk a pályán kívülre is. Fontos, hogy a keret tagjai minél több időt töltsenek együtt, minél jobban megismerjék egymást, hogy amikor eljön a nagy erőpróba ideje, testvérként harcoljanak” – így Herbert. Az olaszok elleni edzőmeccs (3–4) tapasztalatai szerint jó úton járnak.