Hiánycikk a türelem

Régen szólalt meg.Régen szólalt meg.

Nem vagyok az a jelentkezős típus – reflektált az 58 esztendős szakember. – Fogalmazhatok úgy is, hogy egy klub marketingjét aligha lehet rám építeni, ugyanis sokkal inkább hiszek a munkában és a belbecsben, mint a hangzatos dumákban és a külcsínben.

Futball nélkül telt el az elmúlt fél esztendő?

Nem. Gyakran mentem meccsre, legtöbbször Kispesten és a Fáy utcában bukkantam fel.

Nem láttuk.

Bizonyára azért nem, mert nem a VIP-páholyba kértem jegyet, megálltam a lelátó egyik sarkában. Mondtam már, nem keresem a feltűnést.

Nem hiányzott az edzősködés?

Volt és van hiányérzetem, ám ez az élvonalban eltöltött harmincöt év után talán érthető. De… Működik egy focisuli Pomázon, Halmai Gáborral vezetjük, és mivel tavasszal ráértem, a gyerekeknek tartottam foglalkozásokat. Nagy örömünkre hat fiatalemberre figyeltek fel első osztályú klubok, volt, aki Újpestre került, mások az Illés-akadémián folytathatják. Beszámolhatok arról is, hogy afféle tanulmányúton jártam Angliában, a Leyton Orient vendégeként volt szerencsém megismerkedni egy harmadosztályú klub életével.

Van különbség a Leyton és az ETO körülményei között?

Van, persze. Minden szinten.

Nem ő készített obszcén rajzot a győri vezetőknek

Bántja még, hogy Győrben felbontották a szerződését?

Hogy bánt-e? Ez nem jó kifejezés. Azt sem jelenteném ki, hogy haragszom Tarsoly Csabára. Őt csak félrevezették.

Kik?

Minden családban, így a győriben is van kakukktojás. Hogy kicsoda, annak már nincs jelentősége – a jelenség a fontos. Jól éreztem magam az ETO-nál, annál is inkább, mert a tavalyi harmadik hellyel az utóbbi húsz év legjobb eredményét értük el, s az őszi szezont követően is csak hat pont volt a lemaradásunk az akkor negyedik Haladással szemben. Ráadásul remek közösség alakult ki, amely a pályán és azon kívül is összetartott.

Ehhez képest néhány kulcsjátékost most arra hivatkozva akarnak eladni, hogy nem tettek meg mindent a csapatért.

Erről meglepődve értesültem. Ismerem a futballistákat, egyikükről sem feltételezem, hogy vereségre játszott volna. Különösen a kupadöntőben nem. Nekem ne mondja senki, hogy egy csapat azért kap ki a Magyar Kupa-fináléban, mert a labdarúgók meg akarják buktatni az edzőjüket. Aki ilyesmit állít, arról lerí, hogy életében nem járt valamirevaló együttes öltözőjében. Más kérdés, hogy Győrött ilyen ember is akad.

Volt ideje átgondolni a történteket: ön mit rontott el?

Érdekes, a lányom is azt vágta a fejemhez: apa, valamit csak rosszul csináltál… Töprengtem, töprengtem, és arra jutottam, hogy jobban kellett volna menedzselnem magam. Egyébként meggyőződésem, az ősszel nem szakmai problémák és sérülések miatt volt feszült a hangulat.

Ezek szerint anyagi gondok voltak.

Erre hadd ne reagáljak.

Hírlik, megesett, hogy a játékosok maguknak vásárolták meg az edzés vagy a meccs után elfogyasztandó ásványvizet, mert egy idő után azt sem kaptak.

Uraim, talán megértik, ha ennyi idő elteltével már nem akarok sárdobálásba kezdeni.

Egyvalamire muszáj még rákérdeznünk: az edzői szoba szekrényében talált, papírra rajzolt férfi nemi szerv az ön műve?

Sem Tarsoly Csabának, sem Klement Tibornak nem hagytam levelet, nem rajzoltam semmit. Sőt még postán sem küldtem nekik semmit.

A külföldi edzőket csak reklámból szerződtetik

Utóda, Dragoljub Bekvalac fél évig bírta. Mit szól hozzá?

Az ő tevékenységét nem tisztem minősíteni. Azt viszont az edzőbizottság, valamint az edzőtestület korábbi elnökeként, továbbá évtizedes tapasztalattal a birtokomban kijelenthetem, hogy Martti Kuusela volt az utolsó külföldi szakvezető, aki klubszinten jelentős eredményt ért el Magyarországon. Ha valaki nem emlékezne rá: immár tizenhat esztendeje, hogy a finn edző bajnoki címre vezette a Honvédot… Meglehet, az ő sikerességének éppen az a magyarázata, hogy nem hatalmas felhajtás közepette, glóriával a fején érkezett, hanem szerényen, alázatos munkára készen állva. Nem nagy futballnemzetből jött hozzánk, talán ennek is köszönhető, hogy azonosulni tudott a kultúránkkal. Örülök, hogy ma már ugyanezt elmondhatom Erwin Koemanról is: a feltűnést kerülő, mégis közkedvelt szövetségi kapitány ténykedése éppoly szimpatikus számomra, mint Martti Kuuseláé volt.

S Henk ten Cate?

Nézzék, amikor 1999-ben tizenkilenc pontos előnnyel bajnok lettem az MTK-val, megváltak tőlem, és a holland trénert ültették a helyemre. Rá egy évre az általam irányított Dunaferr úgy lett aranyérmes, hogy tizenhat pontot vert az MTK-ra. Félreértés ne essék, ezzel nem azt akarom sugallni, hogy jobb szakember vagyok nála, csupán jelzem: Henk ten Cate, aki az elmúlt években – hol pálya-, hol vezetőedzőként – sikeres volt a Barcelonával, a Chelsea-vel, az Ajaxszal és a Panathinaikosszal is, Magyarországon nem tudott többet kihozni a csapatából, mint egy magyar szakvezető. Hozzáteszem, hogy mellette sok jól felkészült edző fordult meg nálunk kiugró eredmény nélkül.

A klubvezetők mégis egyre-másra szerződtetik a külföldieket.

Ennek egyszerű a magyarázata. Egyrészt – szereptévesztés miatt – az edzőktől várják a klub marketingjének javulását, másrészt sokszor bátortalanok ahhoz, hogy magyar trénert nevezzenek ki. Így leveszik a terhet saját vállukról, mondván: tessék, idehoztam nektek egy külföldi mestert, ha vele sem megy, az nem a mi hibánk… Sajnos a türelem hiánycikknek számít labdarúgásunkban – lásd még Róth Antal vagy Urbányi István esetét –, holott ha hagynák a magyar edzőket is dolgozni, ha bíznának bennük, állítom, sokkal előbbre tartanánk. Arról nem beszélve, hogy évente, netán félévente edzőt váltani nem csak szakmaiatlanságra vall, költséges mulatság is. Ellenpélda szerencsére akad: a Haladás vezetősége üde színfolt idehaza. Nem véletlenül zárt harmadikként a szombathelyi együttes, hiszen korábbi futballisták hozzák a szakmai döntéseket. Itt látszik meg, mennyit számít, hogy valaki gyakran megfordult élvonalbeli csapat öltözőjében, vagy csak egyszer-kétszer bekukkantott oda…

Hívják Kuvaitba, de inkább itthon dolgozna

Szeretne még edzősködni?

Természetesen. Most éppen egy kuvaiti klub ajánlatát fontolgatom.

Bővítjük a kérdést: szeretne még Magyarországon edzősködni?

Szeretnék. Elsősorban itthon szeretnék. Felkészült, rutinos és eredményes szakembernek tartom magam. Sajnos a labdarúgásunkba frissen érkezettek nem tudhatják, hogy a BVSC-vel, az MTK-val és a Dunaferr-rel mit értem el; hogy ötször választottak meg az év edzőjének; hogy a leghosszabb, azaz negyvenhárom meccsig tartó veretlenségi sorozatot jegyző aranyérmes újvárosi gárdát is én irányítottam; hogy dolgoztam két ország válogatottjánál. Büszkeséggel tölt el az is, hogy korábbi játékosaimmal tartom a kapcsolatot, közülük sokan megkeresnek, ha bármi gondjuk adódik, vagyis előttük a mai napig hiteles vagyok. S számomra ez van annyira fontos, mint egy bajnoki cím.