Igen súlyos örökség a kapitányi szalag

Jó a memóriája?Jó a memóriája?

Mindjárt kiderül…

Hol követte négy éve a BL-sorsolást?

Ezek szerint nem jó, mert fogalmam sincs. Egyetlen eset jut eszembe, amely kapcsán az ellenfelünket és a tartózkodási helyemet is meg tudom mondani: Szentes Lázár volt a Loki edzője, az FC Bruges-t kaptuk az UEFA-kupában – és én éppen Belgiumban voltam. De hogy 2005 nyarán merre jártam? Miért?

A városi legenda szerint a játékosok jelentős része összegyűlt, aztán az össznépi internetezésen egy ütemre szisszentek fel, amikor a Hajduk Split neve megjelent a monitoron. Feltételeztem, hogy köztük volt. Azt a társaságot az összetartás jellemezte – az idén talán éppen ez a nemes tulajdonság lendítette önöket a bajnoki címig.

Részben. Számomra ezért is különleges becsű a negyedik arany.

Miért még?

Elégtétellel töltött el, hogy riválisaink nyilatkozatai, magabiztos kijelentései ellenére mi végeztünk az élen. Olyan csapat, amelynek az utóbbi két évben jelentősen átalakult a kerete. És akad még valami: csapatkapitányként első alkalommal vehettem át a bajnoki serleget.

Könnyű vagy súlyos örökség a Sándor Tamástól átvett karszalag?

Utóbbi, de feloldással: a játékosok választottak meg, ami nagy tisztesség – és nagy felelősség.

Kieresztette már a hangját?

Még nem kellett, nem volt vészhelyzet, nekem meg eszemben sincs visszaélni a pozícióval. Ha kiabálnék is, nem azért tenném, mert én vagyok a csapatkapitány.

Végtére is a pályán ön a főnök, nem?

Hibás a megközelítés, nincs főnök, a karszalag alapvetően jelzés a játékosoknak és a bírónak. Az én fő feladatom a csapat egyben tartása pályán belül és kívül, akkor is, ha zűrös idők köszöntenének be.

Ha nem is zűrös, de zavaros időszaka önnek is volt: Szentes Lázár edzősködése idején nagyjából csak kapusszerelést nem húzott.

Szerepeltem támadóként, szélső középpályásként a jobb és a bal oldalon, szűrőként, jobbhátvédként és néhány bajnokin balbekként – de legalább játszottam. Gyakran mondjuk: mindegy, hova állít az edző, csak futballozhassak. Én voltam rá az élő példa.

Csatárként indult, lecövekelt középen, védekező középpályásként. Megszerette, megszokta a posztot?

Jobb a centrumban focizni, többet vagyok játékban, mint a vonal mellett.

A BL-selejtezős riválisra, a Kalmarra hogy reflektált?

Örültem is a svédeknek, meg nem is.

Apró- vagy nagyvad? – hogy a hobbiját, a vadászatot se feledjük.

Éppen ez az! Kaphattuk volna a Salzburgot vagy a Partizant – de a litván és az izlandi bajnokot is.

Elég nagy baj...

Ezen most kár filozofálni. Meglátjuk, mit tudnak a svédek, nekünk szerencsére nem vakon kell felkészülnünk az ellenfélből, mint a Haladásnak. Nálam egyenlő arányban oszlanak meg az esélyek, és ez nem pusztán kincstári optimizmus. Azt hallottuk, hogy a Kalmarnak a védekezés az erőssége, a biztonságra épít.

Két éve az Elfsborg egy nullával ejtette ki önöket ugyanebben a fázisban: defenzív együttes volt, a svéd futballt ismerők szerint a Kalmarhoz képest mégis virtuóz „művészcsapat”.

Az Elfsborg tényleg nem vitte túlzásba a támadást, de testközeli emlékem nincs a svédekről, sérülés miatt egyik meccsen sem léptem pályára. Ami az informátorokat illeti, érdemes mindenkit meghallgatni, aztán összegezni az elhangzottakat. Eddig – egy ellenében – öten azt állították a Kalmarról, hogy bunkerfocit játszik. Nem lesz könnyű dolgunk, de őszintén, ki ellen lenne az? Ez nem szólam: ha egységesek leszünk, ha mindenki tökéletesen alárendeli magát a közösség céljának, továbbléphetünk. Az utóbbi két alkalommal elbuktuk az első BL-párbajt, most át kell húznunk magunkat az akadályon, aztán esetleg összejövünk valahol, és a következő sorsolást néhányan együtt nézzük.

Változott valamit az utóbbi öt évben?

Öregedtem picit.

Az önt ismerők esküsznek rá, hogy megkomolyodott.

Mondtam, hogy öregszem. Ez állítólag a korral jár…