Mosolyogva mennek a harcba

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2009.07.15. 07:17
Címkék
Két év után ismét svéd csapaton próbálja magát átverekedni a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében a DVSC-TEVA: az aranyérmes az első felvonásban szerda este a Kalmart fogadja – a jegyeladási adatok szerint majdnem telt ház, a húsz svéd szurkolónak fenntartott szektorrész elkerítése miatt 9500 néző előtt.

Majdnem mindenre van meg oldás – csak nem egyféle.

A „lazítástudomány” bibliográfiája éppenséggel ugyancsak kiterjedt, tapasztalatanyaga könyvtárnyi kötetet töltene meg.

„Ha most a Kalmar ellen készülnék, mindent elkövetnék azért, hogy ne jusson eszembe a mérkőzés, kikapcsolnám az erre utaló gondolatokat. A mérkőzés előtti taktikai értekezlet után bőven elegendő elkezdeni a ráhangolódást…” – volt olvasható a Nemzeti Sport keddi számában a Dzsudzsák Balázstól származó alapvetés.

A DVSC-TEVA korábbi, a PSV jelenkori játékosa nem a levegőbe beszélt, a szerdai DVSC– Kalmar Bajnokok Ligája-selejtező előtt két évvel korábbi élményeit emlegette elrettentő példaként, monológja a Ballépések tárháza, avagy mit ne tegyünk tétmeccs előtt címet is kaphatta volna.

„Laza, felszabadult futball, ez vezethet eredményre” – ezt viszont már Herczeg András mondta a keddi hivatalos sajtótájékoztatón, mintegy ráerősítve a dzsudzsáki vezérmotívumra.

Mindamellett nyilvánvaló, a soros BL-selejtező akkor is ott motoszkál a játékos fejében, ha a következő kérdést teszszük fel neki: hogyan és hol eresztette le a fáradt gőzt (két nappal a Kalmar elleni fellépés előtt)…

Ha az ember három(!) keresztszalag-szakadás után még profi labdarúgóként képes megkeresni a kenyerét, mint Máté Péter, olykor a szabadidejét is a sportágnak szenteli.

„Máté Péterrel termálfürdőbe mentünk – szolgált védőtársa nevében is élő példával Bernáth Csaba, a csapat jobbhátvédje. – Sokan tudják rólam, hogy imádok horgászni, de a hobbim ilyenkor már veszélyes, mert eltompít.”

Már akit: a szintén hosszú hallgatásokat követelő vadászat Mészáros Norbertet éppenséggel feltölti.

„Egyedül vagyok, csend van körülöttem, semmi sem zavarja meg a nyugalmamat, nekem ez az igazi pihenés – mondta a hétfőn is kedvtelésének hódoló, kisebb izomsérüléséből felépülő hátvéd. – Kitörölni nem tudom a tudatomból a mérkőzést, de a lesen kevesebbszer jut az eszembe, mint a városban. A meccs előtti nap marad a hűvös szoba. Egyébként is hőségriadó van…”

Az aranyérmes másik vadásza, Kiss Zoltán más aspektusból közelítette meg a kérdést: „Nem vagyok már tizennyolc >>>

Legfrissebb hírek

Tobias Thulin: Ha a legjobbunkat hozzuk, bárkit meg tudunk verni; Luis Enrique favoritot faragott a PSG-ből

E-újság
7 órája

Keddi sportműsor: két csapat bejut a BL-elődöntőbe; ötödik meccs jön az Erste Liga-fináléban

Minden más foci
7 órája

Három tizenegyes, hat gól: helytállt a Valladolid, de a vereséget nem kerülhette el Madridban

Spanyol labdarúgás
7 órája

Nagy lett a kistestvér – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
7 órája

A padlóról a felső polcra – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
7 órája

A finnek sikere után Kanada könnyedén megverte a cseheket a női jégkorong-vb-n

Jégkorong
7 órája

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
7 órája

Serie A: a Napoli simán győzött az Empoli ellen, és tovább üldözi az Intert

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik