A döntőben már nyugodtan hősködhetett is

Megfognák az érmemet? – érkezett mosolyogva a Nemzeti Sport tudósítóihoz az éremátadást követően fülig érő szájjal a világ harmadik legjobb 200-as női vegyes úszója.

Boldogan! Máris kiadja a kezéből?

Nehéz, nem?

Most, hogy mondja, valóban. Azért visszaadjuk?

Naná!

Megszerezni is nehéz volt?

Az volt a taktika, hogy ha már az egyes pálya, akkor nem törődök semmivel, megbeszéltük, úszom, ahogy csak bírok, kiadok mindent, ami bennem van.

A középdöntő előtt, a selejtezőben úszott Európa-rekord után azt az utasítást kapta, ne hősködjön, maradjon higgadt, a döntő a cél. Most lehetett hősködni?

Lehetett – mondta nagy mosoly kíséretében.

Éspedig?

Nem volt min gondolkozni, nem volt mire tartalékolni. Szerencsére a mellúszás is egészen jól sikerült, nem esett szét a mozgásom, azt hiszem, ez most tökéletes volt.

Érezte, amikor a célba ért?

Az utolsó ötvenen annyit észleltem, közel van hozzám az amerikai és az ausztrál is, de a többieket nem tudtam hova tenni. Az első dolgom az volt, hogy a célban rögvest felnéztem a táblára.

Ahol?

Ahol a helyezést kerestem. Amikor megláttam a nevem mellett a hármas számot, elmondhatatlan boldogságot éreztem.

Hát még akkor, amikor az időről is tudomást szerzett…

El kellett telnie ehhez néhány másodpercnek. Előbb Evelyn helyezését konstatáltam, aztán jött az időm.

Ami?

Ami láttán még boldogabb lettem!

2:07.46. Bámulatos Európa-rekord, 1.66-tal jobb, mint a vasárnap reggeli! Hitte volna?

Őszintén? A kinti edzőm felírta a részidőket, 2:07-es idő jött ki belőle.

Komolyan mondja?

Igen, tudta, tudtuk, hogy képes vagyok erre.

Ahhoz képest, hogy anno csömöre lett az úszástól…

Hála Istennek az a múlté. Az, hogy az Egyesült Államokban úsztam, sokat lendített rajtam, a környezetváltozásnak is betudható, hogy most itt állok világbajnoki bronzérmesként. Evés közben jön meg az étvágy.

Azaz?

Az edzéseken kifejezetten jól megy a pillangó, úgyhogy bízom a szerdai 200-ban.

Még meg sem ünnepelte a sikert, de máris a következőn töri a fejét. Ambiciózus.

Tudják, milyen jó érzés a dobogón állni? Én már tudom!

Említette Verrasztó Evelynt, vele már váltott néhány szót?

Igen, gratulált, és mondott még valamit.

Elárulja, mit?

Igen, hogy jövőre az Európa-bajnokságon majd megver.

Nagy skalp lenne. Elvégre rangot szerzett magának.

Még fel kell fognom, oly csodálatos…