Bundabotrányba keverték Huszti csapatát

Vágólapra másolva!
2005.11.19. 17:51
Címkék
Huszti Szabolcs klubja, a francia első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Metz a francia igazságszolgáltatás segítségével kívánja tisztázni, mire alapozzák vádjaikat azok, akik azt állították, hogy a csapat bundázott. Carlo Molinari elnök szombaton úgy nyilatkozott: az egyesület és a játékosok is panaszt tesznek, és hivatalos nyomozást kérnek.
Huszti Szabolcs
Huszti Szabolcs
Huszti Szabolcs
Huszti Szabolcs
A L'Equipe című tekintélyes francia sportnapilap ma arról írt, hogy egy meg nem nevezett személy arra kérte az FC Metz első osztályú labdarúgócsapat egyes játékosainak ügynökét, hogy "könnyítsék meg" a címvédő Olympique Lyon dolgát, hogy a négyszeres bajnok minél nagyobb különbségű győzelmet arathasson ellenük.

A cikkben azt írják, hogy az említett menedzser visszautasította a kérést, ezért az ismeretlen személy közvetlenül egy játékoshoz fordult, de ő szintén nemet mondott. A játékost az újság nem nevezte meg.

A L'Equipe azt is kinyomtatta: egy belga fogadóirodánál szokatlanaul nagy összeget tettek fel valakik arra, hogy a Lyon 4-0-ra legyőzi a sereghajtó együttest.

"Muszáj megtudnunk az igazságot – nyilatkozta az esetről Carlo Molinari, a Metz klubelnöke. – Erre csak a jog útján kaphatunk választ."

"A Metz panaszt tesz ismeretlenek ellen, és a játékosainkat is arra biztatjuk, hogy tegyék ugyanezt – folytatta Molinari. – Egy futballistánk kapcsolatba kerülhet az ismeretlenekkel, de ez is csak feltételezés."

A francia futball-liga közleményben jelentette be: ő is csatlakozik a Metz beadványához, és a Reutersnek az ország labdarúgó-szövetségének egyik illetékese is hasonló szellemben nyilatkoztott.

A Metz október utolsó előtti hétvégéjén, a 12. fordulóban fogadta a Lyont, és éppen 4-0-ra kapott ki a bajnoktól. A mérkőzésen Carew (22.), Juninho (35.), Wiltord (44.) és Malouda (50.) volt eredményes.

Huszti Szabolcs a hazai sajtóügynökségén keresztül a Nemzeti Sport Online-nak úgy nyilatkozott: ő is csak ma olvasta a történetet, a csapattársaival pedig nem is találkozott, mivel csütörtökön délután ért vissza Metzbe, az együttes pedig pénteken reggel elutazott Lens-ba, ahol ma este bajnoki mérkőzésen vendégszerepel.

"A hírek is arról szólnak, hogy ha volt is ilyen megkeresés, azt a menedzser és az említett játékos is visszautasította – mondta az U21-es válogatottból Franciaországba visszatérő légiós. – Kétségem sincs afelől, hogy a csapattársaim tiszták, és ilyen üzletbe soha nem mennének bele."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik