Lakás, kocsi, álomfizetés

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2007.01.15. 01:28
Címkék
Lakás, autó, tetszőleges(!) havi fizetés, 40 millió líra aláíráspénz, s az édesapja is jöhet edzőnek – ezzel kereste meg 1947-ben az akkor húszéves Puskás Ferencet az olasz Juventus. Az ajánlatot tartalmazó levél eddig ismeretlen volt a nyilvánosság számára, de a Nemzeti Sport – az özvegy jóvoltából – megmutatja a megsárgult papírt, amelyen a Juve megbízásából bizonyos Maria Werner tört magyarsággal, de egyértelműen ajánlatot tesz a magyar zseninek. Puskás Ferenc akkor nemet mondott, később a Real Madridban lett világhírű profi.
Puskás Ferenc majdnem negyvenévesen a világválogatottban is fellépett (jobbra), de kevesen gondolták volna, hogy már húszesztendôs korában sorba álltak érte a sztárklubok, a Juventustól például írásos ajánlatot (balra) is kapott

A nemzet 12. sportolója: jelöljön most ön is, ha tud!

Nem könnyű követni, hogy milyen procedúra alapján dől majd el, ki lesz a nemzet 12. sportolója, azaz ki veszi át a 2006. november 17-én elhunyt Puskás Ferenc helyét. A minisztériumi közleményekből kivehető, hogy keddig lehet jelölteket ajánlani, majd Elber Gábor szakállamtitkár összeül a nemzet sportolóival, valamint a magyar sport vezetőivel, és eldönti, kinek a nevét terjessze Lamperth Mónika miniszter asszony révén a kormány elé, amely a végleges döntést meghozza. Erre valamikor február közepén kerülhet sor, vagyis három hónappal Puskás Ferenc halála után. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium közleményében az áll, bárki tehet javaslatot arra, hogy ki legyen a nemzet sportolója. Nos, letöltöttük a jelölőlapot, és megdöbbenve láttuk, hogy micsoda ostobaságok szerepelnek rajta. Nem igaz, hogy bárki tehet javaslatot, hiszen fel kell például tüntetni az ajánlott személy lakcímét és állami kitüntetéseit (honnan tudhatná ezeket egy lelkes, javasolni kész szurkoló?!), de például még egy teljes sor sem áll a jelölő rendelkezésére ahhoz, hogy felsorolja az érintett személy sportsikereit. De ha ez nem elég: végül a lapot alá is kell íratni a jelölttel... Mindebből az következik, hogy például az Aranycsapat élő tagjai nem feltétlenül lesznek jelöltek, hiszen az MLSZ nem őket, hanem Dunai Antalt javasolta a nemzet sportolójának, s ki tudja, akad-e olyan szervezet vagy lelkes magánszemély, aki őket ajánlja, és képes is kitölteni, eljuttatni a jelölőlapot az illetékes minisztériumba...

Hatvan évvel ezelőtt a Juventus próbálta elcsábítani Puskás Ferencet, és a később legendássá váló magyar labdarúgó a sztárklub ajánlatára utóbb sok nyilatkozatában utalt is, de a konkrétumok eddig nem voltak ismertek. Most, utólag azért tárhatjuk fel a réges-régi történetet, mert a mesés megkeresést tartalmazó levelet Öcsi bácsi élete végéig mindenhova vitte magával a személyes tárgyai között, büszke volt rá mint első profi ajánlatára.

A levélben, amelyet hibáival együtt, változtatás nélkül idézünk, többek között ez olvasható: „A club elnöke avv. Gianni Agnelli, a Fiat tulajdonosa. Agnelli úr 40 millió lírát (mai viszonyaink között körülbelül 40 millió forint – a szerző) ad Magának, ha lejönne Turinba (Torinóba), persze e összeget Maga abba a valutába kaphatja, amelybe kívánja (dollár, angol font, svájci frank, stb.) és Maga mondhatja az összeget, amelyet kíván mint havi fizetés. A Juventus örömmel fogadná tisztelt Édesapa lejövetelét, mint tréner az előbb nevezett társaságba (a Juventusba). Szóval egyszóval Maga lejöhetne családjával együtt és itt készen találna egy a lakást, autót és mindenféle más modern kényelmet. Maga tudja, hogy az itteni élet remek, minden van ami szem és száj kíván. Egy remek fizetés és ami fő: a siker. Reméljük, hogy nincs elfoglalva más társaságokkal (csapatokkal) és ha az összeg nem lenne tetszése szerint fel lehetne esetleg emelni.”

A levél szinte könyörög Puskás Ferencnek, hogy ne mondjon igent az Inter állítólagos hívására, kérjen akármennyi pénzt, csak válassza a Juventust. A magyar sztár egyébként több nyilatkozatában megemlítette ezt az ajánlatot, amelyet azonban hosszas gondolkodás után nem fogadott el, mert nem volt szíve elhagyni a családját és a szeretett kispesti környezetet. Akkoriban ráadásul még reménykedhetett abban, hogy idehaza is újra felfelé ível majd a profi futball csillaga, ám a történelem más irányt vett... A Juve elutasítását a kommunista hatalomátvétel után Puskás Ferenc alighanem megbánta, mert egy esztendő múlva már az Andrássy út 60-ban vallatták egy, a feleségével és Bozsik Józseffel közösen szervezett tiltott határátlépési kísérlet miatt. Amikor aztán 1951-ben Szűcs Sándort, az Újpest válogatott középhátvédjét felakasztották egy hasonlóan romantikusnak induló szökési próbálkozás miatt, a játékosok többé nemigen mertek nyugati ajánlatokra gondolni.

Egészen 1956-ig, amikor több mint tízezer igazolt futballista hagyta el Magyarországot. Közöttük Puskás Ferenc, aki családjával Bécsbe, Olaszországba, majd Madridba költözött, s olyan klubok megkeresése után, mint az Internazionale vagy a Manchester Untied, végül a Real Madrid ajánlatát fogadta el. Harmincegy évesen négy esztendőre 100 ezer dollárt, s jövedelem címén idényenként körülbelül még egyszer ennyit kapott a világ akkori legjobb csapatától. A kezdetben visszautasított, majd csak titkon remélt profi futball világsztárja lett, szerződését többször meghosszabbították, és 39 éves koráig játszott sikert sikerre halmozva a Realban.

Később edzőként is egyik profi szerződést kapta a másik után, bejárta mind az öt kontinenst, de mindig őrizte ezt a levelet (másik két papír mellett, amelyekre a közeljövőben Almási Tamás dokumentumfilmje derít majd fényt), mint az első, és talán legjobban eső ajánlatot...

A NAGYÍTÁSHOZ KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik