Nigéria megint csalódást okozott, a kiesés fenyegeti a „Szuper Sasokat”

Vágólapra másolva!
2008.01.25. 22:40
Nigéria válogatottja gólnélküli döntelenre végzett Mali együttesével a labdarúgó Afrika-kupa B-csoportjának pénteki második fordulójában, Sekundiban. Egyik gárda sem érdemelte meg a három pontot. Az egy ponttal szerénykedő "Sasok" ezzel rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, nem elég megverniük utolsó meccsükön Benint, az Elefántcsontpart-Mali mérkőzés végikimenetelétől is függ majd sorsuk.
Draman Traoré (jobbra) és Joseph Yobo (balra) nem bírt egymással, mint ahogy a két csapat sem
Draman Traoré (jobbra) és Joseph Yobo (balra) nem bírt egymással, mint ahogy a két csapat sem
Draman Traoré (jobbra) és Joseph Yobo (balra) nem bírt egymással, mint ahogy a két csapat sem
Draman Traoré (jobbra) és Joseph Yobo (balra) nem bírt egymással, mint ahogy a két csapat sem

Nigéria és Mali összecsapásán vitathatatlanul az előbbi gárdára nehezdett nagyobb nyomás, hiszen az Elefántcsontpart elleni vereségük után számos kritika érte Berti Vogts edzőt és tanítványait. Mali viszont három ponttal a tarsolyában lépett pályára, így valamelyest felszabdultabban futballozhattak Kanoutéék.

Az első félidő még az Afrika-kupa legvérmesebb rajongói számára is csalódást kelthetett, bár a nigériaiak valamivel bátrabban vezették akcióiakat, túl görcsösek voltak, igazi ziccert nem is tudtak kidolgozni. A mali csapatban Traoré és Keita tartotta a lelket, összességében azonban a Benin ellen mutatott elképzelés nélküli támadójáték jellemezte az 1972-es ezüstérmes játékát.

A 47. percben végra futballra emlékeztető jelenet: Seydou Keita nézhetett farkaszemet Ejide kapussal a nigériai védelem asszistálása mellett, a hálóőr azonban bravúrral hárítani tudott.

A következő nagy helyzetre a 79. percig kellett várni, ekkor Yakubu Aiyigbeni talált a hálóba Utaka beadása után, a bíró azonban visszafújta a találatot les miatt.

Keita és Mikel ütésváltása után az utolsó pillanatokra is maradtak azért izgalmak: Uchéból lehetett volna kis túlzással nigériai élő legenda; Kanouté viszont akár ki is ejthette volna a "Sasokat." A vége pontosztozkodás egy góltalan és meglehetősen színvonaltalan mérkőzésen.

LABDARÚGÓ AFRIKA KUPA

B-CSOPORT, MÁSODIK FORDULÓ
Nigéria – Mali 0-0
Legfrissebb hírek

Mali fiatalok érkeznek a Barcelona második csapatához

Spanyol labdarúgás
2024.11.20. 16:41

Ideiglenesen lemondta a válogatottságot az FTC mali támadója

Minden más foci
2024.07.13. 12:02

Afrika-kupa: Elefántcsontpart drámai csatában búcsúztatta Malit, Dél-Afrika is továbbment

Minden más foci
2024.02.03. 21:20

Afrika-kupa: Mali legyőzte Burkina Fasót, 11 év után jutott be a nyolc közé

Minden más foci
2024.01.30. 23:27

Mali: megsérült a válogatottban a ferencvárosi szélső

Labdarúgó NB I
2023.09.10. 11:20

Női kosár-vb: interjú közben verekedett össze két játékos – videó

Kosárlabda
2022.09.27. 12:35

Afrika-kupa: sima vereség az „elefántoktól”, kiesett a címvédő

Minden más foci
2022.01.20. 21:55

Afrika-kupa: két büntető a hajrában, Gambia ikszelt Malival

Minden más foci
2022.01.16. 16:23
Ezek is érdekelhetik