A labdarúgás sötét oldala: válogatás a legnagyobb futballbunyókból

A futballbunyók egyik legnagyobb klasszikusa a csak „santiagói csataként” emlegetett Chile–Olaszország mérkőzés, melyet az 1962-es chilei világbajnokság kettes csoportjában vívtak a csapatok. A párharcnak nem sok köze volt a futballhoz, igazi háborút láthatott a közönség. A találkozó játékvezetője csak így kommentálta a – többek között – orrtöréssel és nyakon rúgással tarkított összecsapást: „Nem futballmeccset vezettem, hanem egy csatát.” Végül a házigazda nyert 2–0-ra, és a bíró mindössze két embert állított ki – mindketten olaszok voltak.



Valószínűleg sokan emlékeznek a Manchester United és az Arsenal 1990. október 20-i bajnokijára, amikor egyik pillanatról a másikra elszabadultak az indulatok. Nigel Winterburn, az „ágyúsok” védőjének belépője után Brian McClair és Denis Irwin rugdosni kezdte a földön fekvő játékost, és egy pillanattal később az összes futballista egymásnak esett. A meccset végül az Arsenal nyerte meg 1−0-ra, és az idény végén bajnok lett.



Az utóbbi években az Internazionale és a Valencia összecsapásai általában nem sok jót tartogattak, legalábbis azoknak a futballszurkolóknak, akik főleg a labdarúgásra kíváncsiak, nem pedig verekedést akarnak látni. Az olasz és a spanyol együttes egy csoportba került a BL 2004–05-ös idényében, és az Inter első meccsen aratott 5–1-es sikere után a második felvonás nem sikerült túl nyugodtra. Adriano akaszkodott össze Marco Caneirával, és a brazil csatár dühében leütötte ellenfelét. A piros lapot kapó Adriano később bocsánatot kért a 0–0-s eredménnyel záruló találkozó után.



A Valenciánál valószínűleg nem felejtették el az esetet, amikor 2007-ben ismét megmérkőzött a két együttes. A BL nyolcaddöntőjében a 2–2-es milánói meccs után gól nélküli döntetlent játszottakak Valenciában, s a 90 perc után a búcsút nehezen viselő Inter-játékosok és a spanyol csapat tagjai összeverekedtek. A balhé David Navarro megmozdulásáról marad emlékezetes: aljas módon orrba vágta Nicolas Burdissót, akit lefogtak a Valencia játékosai. Ekkor szabadultak csak el igazán az indulatok. Navarrót – hét hónapra – eltiltották, de Julio Cruznak, Iván Córdobának és Maiconnak is ki kellett hagynia néhány BL-meccset.



Ha már spanyol együttesnél tartunk, Spanyolországban is voltak emlékezetes balhék. Ide tartozik Diego Maradona bosszúja az Athletic Bilbao ellen. Az argentin a Barcelona játékosa volt, amikor 1983-ban a Bilbao védője, Andoni Goikoetxea belépése után eltört a lába, és hosszú kényszerpihenőre szorult. A „visszavágón” azonban már pályára léphetett, és saját kezűleg (illetve „lábúlag”) állt bosszút az Athletic futballistáin.



Jó néhány évvel később, 2007-ben is egymásnak esett két játékos egy spanyol bajnokin. A Zaragoza és a Sevilla meccsén Luis Fabiano és Carlos Diogo verekedett össze. A meccs felvételei alapján mindketten jól tették, hogy nem bokszolónak álltak, hanem futballistának: kettejük bunyója inkább egy női verekedésre hasonlított. Ráadásul azon felül, hogy az egész világ rajtuk röhögött, még fejenként ötmeccses eltiltást is kaptak.



A futballbunyók egyik legszégyenteljesebb esete a Newcastle-hoz kapcsolódik. Azt általában még megértik a labdarúgás szerelmesei, ha két rivális együttes játékosai egymásnak esnek a mérkőzés hevében, de az már nehezebben emészthető, amikor csapattársak ugranak össze, ráadásul egy tétmeccsen. Kieron Dyer és Lee Bowyer ezt megtette, kettős emberhátrányba sodorva csapatukat az Aston Villa ellen 3–0-ra elveszített találkozón.



Kétségtelen, Dél-Amerika a futballbunyók igazi hazája. Manapság is mindennaposak a hírek a szurkolói összetűzésekről − többek között − a brazil és az argentin bajnokságokból, ám az is rendkívül gyakori, amikor a játékosok között szabadulnak el az indulatok.

Az egyik − leginkább a videomegosztó oldalak által közismertté tett − verekedés a brazil Flamengo és az argentin Vélez Sarsfield 1995-ben vívott Szurperkupa-negyeddöntőjéhez köthető, amikor a „Vadállat” becenévre is hallgató Edmundo rossz emberbe kötött bele. A brazil támadó pofon csapta az argentin védőt, Flavio Zandonát, aki kegyetlenül visszavágott. Edmundo segítségére Romário sietett, aki sok mindent nem tehetett a maga 169 centijével, ám a társak is beszálltak a bunyóba a Maracaná Stadionban (Edmundo és Romário egyébként egy-egy góllal vette ki a részét a 3−0-s sikerből).



Ha már a Flamengónál tartunk, akkor érdemes megnézni az együttesnek az uruguayi Penarol elleni összecsapását a Copa Mercosur 1999-es kiírásának elődöntőjében, amikor a brazil csapat nem csak a mérkőzést (3−2), a verekedést is elveszítette.



Brazília és a világ futballjának egyik legnagyobb városi rivalizálásaként a két Sao Pauló-i nagycsapat, a Palmeiras és a Corinthians párharcait emlegetik. A két klub 1914 óta küzd egymásal, és gyakran előfordul, hogy a játékosok nem csak a labdarúgásban mérik össze az erejüket.



Argentínában tét nélkül is képesek ölre menő küzdelmet vívni egymással a futballisták. Néhány hete a Tigre védője, Norberto Paparatto és az Argentinos Juniors támadója, Nicolás Pavlovich barátságosnak éppen nevezhető felkészülési mérkőzésen volt képes összeverekedni egy rossz becsúszás után. A találkozó a kisebbfajta tömegverekedés után folytatódott, és gól nélküli döntetlennel zárult.



Nem ritka a labdarúgásban, amikor a játékvezetők is részesei a verekedéseknek. Általában arra találunk példákat, amikor a bíró egy felbőszült futballista áldozata, de az is megesik, hogy a játékost kell megmenteni a játékvezetőtől.





És végül, de nem utolsósorban nem szabad elfeledkezni a gyengébbik nem képviselőiről sem. Az egyre inkább a férfiakat is megszégyenítő képességű női játékosok lassan nemcsak futballtudásban, hanem keménységben is felveszik a versenyt az ellenkező nem labdarúgóival. A háromszoros aranylabdás brazil Marta nem mindig kíméli az ellenfeleket, és a női meccseken is előfordulnak tömegverekedések.