Dzsudzsák: gól, gólpasszok, PSV-siker

Vágólapra másolva!
2010.10.17. 16:30
null
Dzsudzsák megint a PSV vezére volt (Fotó: Action Images, archív)
A PSV 4–2-re győzött a sereghajtó Willem II ellen idegenben a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában. A vendégek legjobbja Dzsudzsák Balázs volt, aki gólt szerzett, és mindegyik találat előkészítésében szerepet vállalt. Bodor Boldizsár csereként állt be a Roda 4–1-re megnyert találkozóján.

A PSV a Willem II-vel csapott össze idegenben vasárnap délután, és az eindhoveniek már a 3. percben megszerezték a vezetést az ebben az idényben eddig csak egy pontot gyűjtő sereghajtó ellen. Dzsudzsák Balázs végzett el szabadrúgást a tizenhatos jobb sarkától, és a kapu bal oldalába tekert (0–1).

A 10. percben aztán egyenlítettek a hazaiak: Andreas Isaksson kapus kiütötte a labdát, de a PSV védői nem tudtak tisztázni, és Andreas Landgren a kapuba lőtt (1–1).

Csak hét percig örülhetett a Willem II: a hazaiak védőjének felszabadításába Dzsudzsák ért bele, és a labda éppen Jeremain Lens elé került, aki Davino Verlhust lábai között lőtt a kapuba (1–2).

A 24. percben Dzsudzsák nagyszerűen adta be a labdát, de nem lett gól belőle, majd a másik oldalon Andreas Lasnik pöccintett kapura egy bal oldalról belőtt labdát, amely Wilfred Boumáról pattant a PSV kapujába (2–2).

Nem sokkal később Dzsudzsák kapott labdát Ola Toivonentől, és nagyszerűen passzolt vissza, de a svéd játékos csúnyán mellé lőtt.

A 44. percben aztán Dzsudzsák indította Ibrahim Afellayt, aki a védők között ellépve a kapuba lőtt (2–3).

Az 52. percben ismét gólt szerzett a PSV, és ismét Dzsudzsák volt az előkészítő: a magyar játékos Jonathan Reist indította a tizenhatos bal oldalán, aki szép lövőcsel után nagyszerűen tekert a kapu bal felső sarkába (2–4).

A folytatásban mindkét oldalon akadtak nagy helyzetek, de több gól már nem született, így a PSV Dzsudzsák vezérletével győzött, és az élre állt a tabellán.

Bodor Boldizsár csapata, a Roda is magabiztosan győzött: 4–1-re nyert a Vitesse ellen hazai pályán, a magyar légiós csereként állt be a 74. percben. A Groningen a Heerenveent verte meg 1–0-ra hazai pályán.

 A MÉRKŐZÉS GÓLJAI


 

(A Sport Tv felvétele)

 

 EREDIVISIE
9. FORDULÓ
Willem II–PSV 2–4
Roda–Vitesse 4–1
Groningen–Heerenveen 1–0

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. PSV 9 6 3 0 25–8 +17 21
2. Ajax 9 6 2 1 24–9 +15 20
3. Twente 9 5 4 0 16–5 +11 19
4. Roda 9 5 3 1 17–11 +6 18
5. Groningen 9 5 3 1 15–9 +6 18
6. Den Haag 9 4 3 2 18–17 +1 15
7. AZ 9 4 3 2 10–9 +1 15
8. NAC Breda 9 4 2 3 11–11 0 13
9. Utrecht 9 4 1 4 14–15 –1 13
10. Heerenveen 9 2 4 3 12–13 –1 10
11. NEC 9 3 1 5 16–18 –2 10
12. Excelsior 9 3 1 5 12–17 –5 10
13. De Graafschap 9 2 3 4 12–21 –9 9
14. Heracles 9 2 2 5 13–15 –2 8
15. Feyenoord 9 2 2 5 12–14 –2 8
16. Vitesse 9 2 2 5 9–18 –9 8
17. Venlo 9 2 0 7 7–15 –8 6
18. Willem II 9 0 1 8 8–26 –18 1
Legfrissebb hírek

A PSV-nek és az Arsenalnak is a BL maradt mentsvárnak

Bajnokok Ligája
1 órája

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

Labdarúgás: folytatódnak a korosztályos bajnokságok

Utánpótlássport
2025.02.28. 09:03

Labdarúgás: legyőzte az U18-as válogatott az olaszokat idegenben

Utánpótlássport
2025.02.27. 10:56

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 21. fordulójában

Utánpótlássport
2025.02.25. 09:01

Szavazzon a XXI. század góljára! – Dzsudzsák Balázs, 2014. október 11., Románia–Magyarország 1–1

Magyar válogatott
2025.02.24. 15:41

Robin van Persie lett a Feyenoord vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
2025.02.23. 11:38

Labdarúgás: mindhárom korosztályban elődöntős a Vasas a kupában

Utánpótlássport
2025.02.22. 18:54
Ezek is érdekelhetik