Párizs: Pastore megér egy misét. De 42 misit?!

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2011.08.03. 19:27
null
Pastore a párizsi közönséget szórakoztathatja a jövőben (Fotó: Action Images)
Címkék
Egymást érik a fesztiválok, még jópofa ötletnek tűnik a tanári pálya, a mezőgazdászok csendes esőért, a kint dolgozók tavaszért, a nyaralók kánikuláért kiáltanak, még távoli jövő a pótvizsga; „Még soha egy alapozás nem sikerült ilyen jól!", „Minden poszton megerősítettük csapatunkat!", „A következő bajnokságban megmutatom!”, „Többet nem teszek ilyet, drágám, tudod, hogy csak téged szeretlek!” – egyszóval az idén sem ússzuk meg a nyarat. Transzferügyileg pedig különösen nem...

Nem bagatell bagettekkel gurigáznak immáron Párizsban, hiszen az olajpénzes PSG tovább folytatja nagybevásárlását, amelynek legújabb „áldozata" a Palermo 22 éves támadó középpályása, Javier Pastore. Bár a hetvenmilliós kivásárlási árat nem fizette meg a francia klub, a 42 milliós összeg is meglehetősen gigászinak tűnik, sőt, egyesek szerint kissé túlzás is ennyit fizetni a Chelsea által is üldözött Pastoréért.

„Mondhatni, hivatalosan is a PSG játékosa vagyok – nyilatkozta a dél-amerikai játékos ügynökének honlapján. – Át kell még esnem az orvosi vizsgálaton és vannak egyéb apróságok is. Várom már az új kalandot, a PSG egy nagy klub, szép történelemmel. Bajnok és kupagyőztes akarok lenni, mindig egy olyan csapatra vágyom, amely mindenhol diadalmaskodni akar. Minden mérkőzésen a legjobb formámat akarom hozni, nagyon örülök, hogy bíznak bennem. A legszebbeket mondhatom el Palermóról, köszönet csapattársaimnak, vezetőimnek és a fanoknak az ott töltött évekért. Boldogan, egyben kissé szomorúan távozom Palermóból.”

Remélik a PSG-fanok, a pályán nem lesz ilyen sablonos Pastore, akit a tervek szerint pénteken mutatnak be, és akihez hamar új játszótársakat hozhat a sportigazgató, Leonardo. A román jobbszélsőért, Gabriel Torjéért például nyolcmillió eurót kínált a Dinamo Bucuresti-nek (a klub elnöke tízet akar), de az algériai védő, védő Madzsid Bugerra (Rangers) is célkeresztjébe került.

Angol értesülések szerint a PSG húszmillió eurót kínált a Manchester Unitednek Dimitar Berbatovért, és ez az összeg nem is áll reménytelenül távol attól, amennyiért elengednék a kispadra szoruló támadót.

Kérdéses egyelőre, milyen hatással lesz a meggazdagodott PSG a francia labdarúgásra – Arsene Wenger szerint kedvezővel.

„A PSG a francia Manchester City, és ez jó a francia futballnak. A PSG egy új szintre jutott, pénzügyileg más bolygón élnek, mint a többi franciaországi egyesület” – bölcselkedett az Arsenal mestere.

Igyekszik az újonc EVIAN is, ahová eddig érkezett a tunéziai válogatott támadó, Saber Khelifa, az egykori gall U21-es nemzeti csapatba is beférő bal oldali mindenes, Fabrice Ehret, a nagy nyári fogás, Sidney Govou, az egymillió euróba kerülő ghánai futógép, Mohammed Rabiu és a világbajnokságot is megjárt honfitársa, Jonathan Mensah, valamint a Benficától kölcsönkapott dán jobb-bekk, Daniel Wass.

Most azon dolgoznak a vezetők, hogy az egyesület nélküli egykori német válogatott kapust, Timo Hildebrandot magukhoz édesgessék (ő nemrégiben a Manchester Citynél járt próbajátékon), de a szintén klubtalan középső védővel, Nicolas Plestannal (ex-Monaco, ex-Lille, ex-Schalke) is kacérkodnak, miközben nem tettek le a PSG 25 éves támadójának, Jean-Eudes Maurice-nak megszerzéséről sem. Érdekes adat az egyik legszegényebb francia élvonalbeli egyesületről, hogy 2.4 milliós ajánlatot tettet a River Plate-nek az argentin válogatott jobb oldali védőért, Jonathan Maidanáért.

A LYON egyelőre nem adott el több játékost, pedig Miralem Pjanicsot többen is megkísértették mostanában; sőt, az Intertől ők vinnék MacDonald Marigát. A MARSEILLE is igyekszik védeni értékeit, de Lucho González ügynökei már Rómában tárgyalnak, de a Palermo is vevő lenne az argentinra – érkezhet viszont Amauri a Juventustól vagy Alberto Gilardino a Fiorentinától. Lucho Gonzálezt egyébként eladná a kikötővárosi gárda a Romának, csak éppen a 30 éves középpályásnak a „farkasok” kétmillió eurót ajánlanak neki egy évre, miközben jelenleg 3 milliót keres. Közben az OM-től Fabrice Abriel, Elinton Andrade és Julien Rodriguez csomagban kerülhet a Nice együtteséhez.

David Trezeguet nem döntött továbbra sem arról, hogy hol folytatja pályafutását, de jellemző módon egyre alább adja, legutóbb a Nice próbálkozott nála.

Felhívnánk végezetül kedves olvasóink figyelmét arra, hogy átigazolási táblánk a portugál és a skót bajnokság után ezen a héten az öt holland élcsapat nyári üzleteléseinek áttekintésével bővült.

ÁTIGAZOLÁSOK, LIGUE 1, 2011
AUXERRE
Érkezett: Prince Segbefia (Auxerre B), Paul Madiba (Auxerre B), Ben Sahar (Espanyol, kölcsönbe), Isszam Dzsema (Lens, 2.000.000 euró), Thomas Monconduit (Auxerre B), Rudy Haddad (Chateauroux, 750.000), Souahilo Meité (Auxerre U19), Sébastien Haller (Auxerre U19), Raphael Calvet (Auxerre U19), Omar Kossoko (Amiens, ingyen), Christopher Missilou (Auxerre B), Ogou Akichi (Auxerre B), David Camps (Auxerre B), Jeffrey Baltus (Auxerre B), Dieylani Fall (Auxerre B), Kevin Chatelain (Auxerre U19), Donovan Leon (Auxerre B)
Távozott: Valter Birsa (Genoa, i.), Maxime Bourgeois (Chateauroux, k.), Steeven Langil (Sedan, k.), Benoit Pedretti (Lille, 1.500.000), Anicet Andrianantenaina (szerződése lejárt), Rémy Riou (Toulouse, i.), Ireneusz Jelen (szl.), Julien Quercia (Lorient, i.), Willy Maeyens (Besancon, k.), Frédéric Sammaritano (Ajaccio, i.), Johnson Soumahoro (szerződését felbontották), Jean-Pascal Mignot (St.-Étienne, 1.500.000)
GIRONDINS BORDEAUX
Érkezett: Grzegorz Krychowiak (Reims, kölcsönből vissza), Grégory Sertic (Lens, kv.), Abdou Traoré (Nice, kv.), David Bellion (Nice, kv.), Henri Saivet (Angers, kv.), Nicolas Maurice-Belay (Sochaux, i.), Landry N’Guemo (Nancy, i.), Emiliano Sala (Bordeaux B)
Távozott: André (Dinamo Kijev, kv.), Ulrich Ramé (Sedan, i.), Matthieu Saunier (Troyes), Fernando (Al-Sabab, 6.000.000), Paul Lasne (Ajaccio), Pierre Ducasse (Lens, i.), Alou Diarra (Marseille, 5.000.000), Fernando Cavenaghi (River Plate), Salif Sané (Nancy, k.)
AJACCIO
Érkezett: Mehdi Mosztefa (Nimes, i.), Mickaël Charvet (Gap FC, kv.), Paul Lasne (Bordeaux), Frédéric Sammaritano (Auxerre, i.), Samuel Bouhours (Le Mans), Guillermo Ochoa (América, i.), Leyti N’Diaye (Olympique Marseille, k.), Ilan (egyesület nélküli), Damien Tibéri (Sedan), Jackson Mendy (Grenoble, i.)
Távozott: Jean-Francois Riviere (Clermont, i.), Laurent Bernardi (szl.), Toufik Guerabis (szl.), Julien Viale (Laval, i.), Billy Modeste (szl.)
STADE BREST
Érkezett: John Culma (Maccabi Haifa, i.), Eden Ben Basat (Hapoel Haifa, i.), Grégory Lorenzi (Arles, kv.), Diallo Guidileye (Troyes, 700.000), Johan Martial (Bastia, 800.000), Lionel Cappone (Lorient, i.), Steven Kerzil (Brest B), Tripy Makonda (PSG, 500.000)
Távozott: Gaetan Deneuve (szl.), Granddi N’Goyi (PSG, kv.), Yvan Bourgis (szl.), Thomas Cotty (szl.), Théophile N’Tamé (szl.), Fodie Traoré (Orléans, i.), Filipposz Darlasz (szl.)
CAEN
Érkezett: Livio Nabab (Laval, kv.), Ibrahima Tandia (Sochaux B, i.), Jerry Vandam (Lille, k.), Frédéric Bulot (Monaco, i.), Molla Wague (Caen B), Fajcal Fajr (Fréjus), Lenny Nangis (Caen B)
Távozott: Yohan Mollo (Monaco, kv.), Ismaila N’Diaye (Kortrijk, i.), Pablo Barzola (szl.), Julien Toudic (Lens, 500.000), Jusszef el-Arabi (al-Hilal, 7.000.000), Romain Inez (szerződését felbontották)
DIJON
Érkezett: Youcef Touati (Cannes, kv.), Luca Passoni (Dijon), Younousse Sankharé (PSG, 500.000), Brice Jovial (Le Havre, 2.000.000), Baptiste Reynet (Martigues, i.), Cédric Varrault (Panioniosz, i.), Zakaria Diallo (Charleroi, i.), Christopher Jouffreau (Changéenne, i.), Grégory Thil (Boulogne, 800.000), Samuel Souprayen (Rennes, 1.500.000), Abdoulaye Méité (West Brom, i.), Thomas Guerbert (Luzenac, i.), Macui Daiszuke (Grenoble, i.)
Távozott: Jérome Martin (Orléans, i.), Charley Fomen (Marseille, kv.), Nicolas Seguin (Lyon, kv.), Florent Ogier (Besancon, k., i.), Sebastián Ribas (Genoa, i.), Mickael Isabey (visszavonult), Franck Grandel (szl.), Stéphane Morisot (Rouen, i.), Youcef Touati (szf.)
ÉVIAN
Érkezett: Szaber Kelifa (Espérance Tunis, i.), Jérome Leroy (Rennes, i.), Fabrice Ehret (1.FC Köln, i.), Karim Boutadjine (Noisy-le-Sec, i.), Sidney Govou (Panathinaikosz, i.), Mohammed Rabiu (Udinese, 1.000.000), Jonathan Mensah (Udinese, i.)
Távozott: Mathieu Lafon (Cannes, i.), Hervé Bugnet (szl.), Pape M’Boup (szl.), Amaury Borel (szl.), Oumar Pouye (Metz, i.), Nicolas Gousse (visszavonult), Antoine Ponroy (Laval, i.), Pierre Bouby (Metz, i.), Jonathan Roufosse (Cannes, i.), Patrick N’Tolla (szl.), Cacapa (Avaí, i.)
LILLE
Érkezett: Vincent Enyeama (Hapoel Tel-Aviv, i.), Adama Soumaoro (Lille B), Lucas Digne (Lille B), Dimitri Payet (St.-Étienne, 10.000.000), Marko Basa (Lokomotív Moszkva, 1.500.000), David Rozehnal (Hamburg, 500.000), Benoit Pedretti (Auxerre, 1.500.000), Gianni Bruno (Lille B), Ronny Rodelin (Nantes, 1.500.000), Omar Wade (Lille B), Laurent Bonnart (Monaco, i.)
Távozott: Adil Rami (Valencia, 6.000.000), Arnaud Souquet (Paris FC, k., i.), Ludovic Butelle (Arles, i.), Peter Franquart (Mons, i.), Yohan Cabaye (Newcastle, 5.000.000), Jerry Vandam (Caen, k.), Nicolas Fauvergue (Sedan, 900.000), Pierre-Alain Frau (szl.), Cédric Baseya (szl.), Emil Lyng (Lausanne, i.), Gervinho (Arsenal, 12.000.000), Émerson (Benfica, 2.000.000), Stéphane Dumont (Monaco, i.)
LORIENT
Érkezett: Gabriel Penalba (Estudiantes, kv.), Jérémie Aliadiere (szl.), Tristan Do (Racing Strassburg B, i.), Kévin Monnet-Paquet (Lens, 3.000.000), Mathieu Coutadeur (Monaco, 2.000.000), Pedrinho (Coimbra, i.), Adama Touré (PSG, i.), Florent Chaigneau (Le Poiré-sur-Vie, i.), Julien Quercia (Auxerre, i.), Sebastiàn Dubarbier (Tenerife, kv.), Maxime Barthelmé (Paris FC, kv.), Lucas Mareque (Independiente, i.)
Távozott: Francis Coquelin (Arsenal, kv.), Jérémy Morel (Marseille, 2.500.000), Kévin Gameiro (PSG, 11.000.000), Guillaume Gegousse (szl.), Morgan Amalfitano (Marseille, i.), Lionel Cappone (Brest, i.), James Fanchone (Le Havre, i.), Antoine Buron (szl.), Rafik Bouderbal (szl.), Olivier Monterrubio (visszavonult), Gilles Sunu (Arsenal II., kv.), Alban Joinel (szl.), Franco Sosa (Boca Juniors)
OLYMPIQUE LYON
Érkezett: Thomas Fontaine (Olympique Lyon B), John Mensah (Sunderland, kv.), Loic Abenzoar (Arles, kv.), Yannis Tafer (Toulouse, kv.), Nicolas Seguin (Dijon, kv.), Enzo Reale (Olympique Lyon B), Xavier Chavalerin (Olympique Lyon B), Sidy Koné (Lyon B), Samuel Umtiti (Lyon B)
Távozott: Pape Diakhaté (Dinamo Kijev, kv.), César Delgado (Monterrey, i.), Jérémy Toulalan (Málaga, 11.000.000)
OLYMPIQUE MARSEILLE
Érkezett: Charley Fomen (Dijon, kv.), Pape M’Bow (Cannes, kv.), Morgan Amalfitano (Lorient, i.), Jérémy Morel (Lorient, 2.500.000), Nicolas Nkoulou (Monaco, 3.500.000), Alou Diarra (Bordeaux, 5.000.000), Gennaro Bracigliano (Nancy, i.), Brandao (Cruzeiro, kv.), Billel Omrani (Marseille B), Chris Gadi (Marseille B)
Távozott: Taye Taiwo (Milan, i.), Gabriel Heinze (szl.), Jules Goda (szl.), Mohamed Dennoun (szl.), Senah Mango (Monaco, k.), Leyti N’Diaye (Ajaccio, k.)
MONTPELLIER
Érkezett: Rémy Cabella (Arles, kv.), Grégory Lacombe (Monaco, kv.), Mathieu Deplagne (Montpellier B), Henri Bedimo (Lens, 2.000.000), Jonathan Tinhan (Grenoble, i.)
Távozott: Xavier Collin (visszavonult), Romain Armand (Clermont, i.), Anthony Scribe (szl.), Mickaël Nelson (Babelsberg, i.), Emir Szpahics (Sevilla, 2.000.000)
NANCY
Érkezett: Bocundji Ca (Tours, kv.), Helder (FC Timisoara, kv.), Alexandre Cuvillier (Boulogne, 1.000.000), Lossémy Karaboué (Sedan, 900.000), Salif Sané (Bordeaux, k.), Guy Ndy Assembe (Nantes, 800.000), Distel Zola (Monaco, i.)
Távozott: Ronan Le Crom (szl.), Julien Féret (Rennes, 4.000.000), Landry N’Guemo (Bordeaux, i.), Benjamin Gavanon (Amiens, i.), Alfred N’Diaye (Bursaspor, 2.800.000), Gennaro Bracigliano (Marseille, i.), Bocundji Ca (Stade Reims, i.)
NICE
Érkezett: Mahamane Traoré (Metz, kv.), Kévin Malaga (Nice B), Serge Nyuiadzi (OGC Nice B), Luciano Monzón (Boca Juniors, 2.100.000), Esmael Goncalves (Nice B), Kévin Gomis (Naval, i.), Camel Meriem (Arles, i.), Lloyd Palun (Nice B), Rául Fernández (Universitario de Deportes, kv.), Mickael Poté (Le Mans, kv.), Julien Berthomier (Gueugnon, kv.), Didier Digard (Middlesborough, 800.000)
Távozott: Abdou Traoré (Bordeaux, kv.), Ismael Gace (szl.), Csauki Ben Szada (szl.), Habib Bamogo (szl.), Abeiku Quansah (szl.), Mamadou Bagayoko (szl.), Danijel Ljuboja (Legia Warszawa, i.), Grégory Paisley (Guingamp, i.), Alain Cantareil (szl.), David Bellion (Bordeaux, kv.), Lionel Létizi (visszavonult), Adeílson (Criciúma), Julien Berthomier (Red Star 93, k.), Jonathan Quartey (szf.)
PSG
Érkezett: Granddi N’Goyi (Brest, kv.), Loris Arnaud (Angers, kv.), Neeskens Kebano (PSG B), Jean-Christophe Bahebeck (PSG B), Loic Landre (PSG B), Nicolas Douchez (Rennes, i.), Kévin Gameiro (Lorient, 11.000.000), Éverton Santos (Szongnam Ilva, kv.), Jérémy Ménez (Roma, 8.000.000), Blaise Matuidi (St.-Étienne, 10.000.000), Milan Bisevac (Valenciennes, 3.500.000), Salvatore Sirigu (Palermo, 3.500.000), Mohamed Sissoko (Juventus, 7.000.000)
Távozott: Claude Makélélé (visszavonult), Grégory Coupet (visszavonult), Sammy Traoré (szl.), Apoula Edel (Hapoel Tel-Aviv, i.), Adama Touré (Lorient, i.), Ludovic Giuly (szl.), Younousse Sankharé (Dijon, 500.000), Jérémy Clément (St.-Étienne, 1.800.000), Tripy Makonda (Brest, 500.000)
STADE RENNES
Érkezett: Vincent Pajot (Boulogne, kv.), Cheick N’Diaye (Paris FC, kv.), Benoit Costil (Sedan, i.), Quentin Rouger (Rennes B), Julien Féret (Nancy, 4.000.000), Pape Kandji (Rennes B), Slimane Sissoko (Rennes B), Jonathan Pitroipa (Hamburg, 3.500.000), Chris Mavinga (Liverpool, 1.000.000), Dimitri Foulquier (Rennes U19)
Távozott: Bira Dembélé (Sedan, i.), Jérome Leroy (Évian, i.), Sylvain Marveaux (Newcastle, i.), Gaetan Caro (szl.), Samuel Souprayen (Dijon, 1.500.000), Nicolas Douchez (PSG, i.), Lhadji Badiane (Laval, i.), Franck Julienne (Le Havre, k., i.), Johann Carrasso (Monaco, k.)
ST.-ÉTIENNE
Érkezett: Guirane N’Daw (Real Zaragoza, kv.), Vincent Planté (Arles, kv.), Gelson Fernandes (Chievo, kv.), Gonzalo Bergessio (Catania, kv.), Faouzi Ghoulam (St.-Étienne B), Florent Sinama-Pongolle (Sporting, k., 500.000), Idriss Saadi (St.-Étienne B), Paulao (Sporting Braga, i.), Stéphane Ruffier (Monaco, 3.000.000), Kurt Zouma (St.-Étienne U19), Jérémy Clément (PSG, 1.800.000), Jessim Mahaya, Ebrima Bojang, Ismael Diomande, Pierrick Cros (mind St.-Étienne B), Jean-Pascal Mignot (Auxerre, 1.500.000)
Távozott: Pierre-Emerick Aubameyang (Milan, kv.), Kevin Mirallas (Olympiakosz, 2.500.000), Christophe Landrin (Arles, i.), Boubacar Mansaly (szl.), Dimitri Payet (Lille, 10.000.000), Sidy Sagna (szl.), Emmanuel Riviere (Toulouse, 6.000.000), Jessy Moulin (Clermont, k.), Blaise Matuidi (PSG, 10.000.000), Gelson Fernandes (Leicester City, k.), Vincent Planté (Guingamp, i.)
SOCHAUX
Érkezett: Sloan Privat (Clermont, kv.), Václav Sverkos (Panioniosz, kv.), Frédéric Duplus (Vannes, kv.), Sébastian Roudet (Lens, i.), Steven Mouyokolo (Wolverhampton, k.), Sébastien Corchia (Le Mans, 2.000.000), Demba Camara (Étoile Lusitana)
Távozott: Boukary Dramé (szl.), Maxime Josse (Litex Lovetcs, i.), Brown Ideye (Dinamo Kijev, 9.000.000), Serdar Gürler (Samsunspor, k.), Nicolas Maurice-Belay (Bordeaux, i.), Geoffrey Tulasne (szl.), Badara Sene (szl.), Jacques Faty (Sivasspor, i.), Matthieu Dreyer (Fréjus-Saint-Raphael, i.), Ivan Sztevanovics (szl.),
TOULOUSE
Érkezett: Sören Larsen (Feyenoord, kv.), Adrien Regattin (Toulouse B), Rémy Riou (Auxerre, i.), Ajmen Abdennur (Étoile du Sahel, 500.000), Pavle Ninkov (Crvena zvezda, 1.000.000), Umut Bulut (Trabzonspor, 3.800.000), Amadou Soukouna (Toulouse B), Mickaël Firmin (Toulouse B), Luan (Palmeiras, kv.), Emmanuel Riviere (St.-Étienne, 6.000.000)
Távozott: Adrián Gunino (Danubio, kv.), Yannis Tafer (Lyon, kv.), Federico Santander (Guaraní, kv.), Luis Mejía (Fenix, kv.), Jean-Joël Perrier-Doumbé (szl.), Fodé Mansare (szl.), Mathieu Valverde (szl.), Florian Aigouy (Tarbes Pyrénées Football, i.), Mauro Cetto (Palermo, i.), Sören Larsen (Aarhus, i.)
VALENCIENNES
Érkezett: Mody Traoré (Le Havre, kv.), Kenny Lala (Paris FC, 100.000), Kama Massampu (Valenciennes)
Távozott: Jonathan Lacourt (szl.), Grégory Wimbée (visszavonult), Nicolas Pallois (Laval, k., i.), Milan Bisevac (PSG, 3.500.000)
PORTUGÁLIA
PORTO

Érkezett: Bura (Pacos Ferreira, kv.), Kléber (Atlético Mineiro, 2.400.000), Rafael Bracali (Nacional, i.), Kelvin (Paraná, kv.), Djalma (Marítimo, i.), Juan Iturbe (Cerro Porteno, kv.), André Castro (Sporting Gijón, kv.), Diogo Viana (Aves, kv.), Danilo (Santos, 13.000.000), Miguel Lopes (Betis, kv.), Sérgio Oliveira (Beira-Mar, kv.), André Pinto (Portimonense, kv.), Hugo Ventura (Portimonense, kv.), David Addy (Coimbra, kv.), Rui Pedro (Leixoes, kv.), Soares (Portimonense, kv.), Orlando Sá (Nacional, kv.), Sebastián Prediger (CA Colón, kv.), Alex Sandro (Deportivo Maldonao, 9.600.000)

Távozott: Tomás Costa (CA Colón, k.), Ivo Pinto (Leiria, k.), Rabiola (Feirense, i.), Abdoulaye (Coimbra, k.), Kalidou Yero (Gil Vicente), Pedro Moreira (Gil Vicente, k.), Mariano González (szl.), Renato (szl.), Josué (Pacos Ferreira, i.), Jorge Chula (Leiria, i.), Dias (Beira-Mar, i.), Tomás Costa (CA Colón, i.), André Pinto (Olhanense, k.), Hugo Ventura (Olhanense, k.)
BENFICA
Érkezett: André Carvalhas (Fátima, kv.), Bruno César (Corinthians, 5.300.000), Artur Moraes (Sporting Braga, i.), Daniel Wass (Bröndby, i.), Nolito (Barcelona B, i.), Ruben Pinto (Benfica U19), Enzo Pérez (Estudiantes, 2.400.000), André Almeida (Belenenses, i.), Rodrigo Mora (Defensor, i.), Romeu Ribeiro (Marítimo Funchal B, kv.), Axel Witsel (Standard, 8.000.000), Ezequiel Garay (Real Madrid, 5.000.000), Mika (Leiria, 500.000), Eduardo (Genoa k.), Émerson (Lille, 2.000.000), Nemanja Matics (Chelsea, 5.000.000), Freddy Adu (Rizespor, kv.), Urreta (Penarol, kv.), André Soares (Servette, kv.), Miguel Vítor (Leicester, kv.), David Simao (Pacos Ferreira, kv.), José Shaffer (Rosario, kv.), Jorge Ribeiro (Guimaraes, kv.), Nélson Oliveira (Pacos Ferreira, kv.), Hasszan Jebda (Napoli, kv.), Rodrigo (Bolton, kv.), Nuno Coelho (Coimbra, i.), Fábio Faria (Real Valladolid, kv.), Javier Balboa (Albacete, kv.), Jan Oblak (Olhanense, kv.), Joan Capdevila (Villarreal, i.)
Távozott: Eduardo Salvio (Atlético Madrid, kv.), Mário Rui (Gubbio), Fábio Coentrao (Real Madrid, 30.000.000), Lorenzo Melgarejo (Pacos Ferreira k.), Léo Kanu (Belenenses k.), José Moreira (Swansea, 850.000), Saná Camará (Real Valladolid, i.), Leandro Pimenta (Atlético CP k.), Alan Kardec (Santos k.), Hélio Vaz (Atlético CP k.), Joao Pereira (Beira-Mar, i.), Ishmael Yartey (Servette, k.), Sidnei (Besiktas, k., 200.000), Airton (Flamengo, 440.000, k.), Weldon (CFR Cluj, i.), Nuno Gomes (Sporting Braga, i.), Luís Filipe (szl.), Felipe Menezes (Botafogo k.), Abel Pereira (Atlético CP k.), José Coelho (Atlético CP k.), Evandro Brandao (Videoton), André Carvalhas (szf.), José Luis Fernández (Estudiantes, k., 140.000), Élvis (Uniao Leiria, i.), Romeu Ribeiro (szf.)
SPORTING LISSZABON
Érkezett: Victor Golas (Boavista, kv.), Valerij Bozsinov (Parma, 2.600.000), Diego Rubio (Colo Colo, 1.000.000), Fabián Rinaudo (Gimnasia La Plata, 650.000), Luís Aguiar (Dinamo Moszkva, i.), Marcelo Boeck (Marítimo, 500.000), Oguchi Onyewu (Milan, i.), Santiago Arias (La Equidad, i.), Stijn Schaars (AZ Alkmaar, 850.000), Ricky van Wolfswinkel (Utrecht, 5.400.000), Alberto Rodríguez (Sporting Braga, i.), André Carrillo (Alianza Lima, 1.300.000), Milan Purovics (Cercle Bruges, kv.), André Martins (Pinhalnovense, kv.), Pedro Silva (Portimonense, kv.), Joao Goncalves (Olhanense, kv.), Atila Turan (Grenoble, i.), Diego Capel (Sevilla, 3.500.000), Tiago Ilori (Sporting U19)
Távozott: Marco Torsiglieri (Metaliszt Harkiv, k.), Diogo Rosado (Feirense, k.), Jaime Valdés (Parma, k.), Maniche (szl.), Pedro Mendes (Guimaraes, i.), Cristiano (Beira-Mar, i.), Rui Fonte (Espanyol, i.), Wilson Eduardo (Olhanense, k.), Diogo Salomao (Deportivo La Coruna, k.), Florent Sinama-Pongolle (St.-Étienne, 500.000, k.), Abel (szf.), Cedric Soares (Coimbra, k.), Vladimir Sztojkovics (Partizan Beograd, i.), Nuno Coelho (Sporting Braga, i.), Amidio Baldé (Cercle Bruges, k.), Celsinho (Targu Mures, k.), Timo Hildebrand (szl.), Tales (Internacional, kv.), William Owusu (Westerlo), Milan Purovics (OFK Beograd, i.), Ricardo Batista (játékjoga felfüggesztve 2013-ig doppingvétség miatt), Carlos Saleiro (Servette, i.), Victor Golas (Penafiel, k., i.)
SKÓCIA
GLASGOW RANGERS
Érkezett: Alejandro Bedoya (Örebro, i.), Juanma Ortiz (Almería, 450.000), Lee Wallace (Hearts, 1.700.000), Dorin Goian (Palermo, 850.000)
Távozott: Andrew Shinnie (Inverness, i.), Ross Perry (szl.), Andrew Little (szl.)
CELTIC
Érkezett: Niall McGinn (Brentford, kv), Jos Hooiveld (Koppenhága, kv.), Duncan (Aalborg, kv.), Adam Matthews (Cardiff, 225.000), Kelvin Wilson (Nottingham Forest, i.), Victor Wanyama (Beerschot, 1.100.000)
Távozott: Paul McGowan (St. Mirren, i.), Ben Hutchinson (Kilmarnock, i.), Ryan Conroy (Dundee, i.), Fredrik Ljungberg (szl.), Andreas Hinkel (szl.), Niall McGinn (Brentford, k.), Efraín Juárez (Real Zaragoza, k.)
HOLLANDIA

AJAX AMSTERDAM

Érkezett: Jan-Arie van der Heijden (Willem II, kv.), Iszmail Aisszati (Vitesse, kv.), Mats Rits (Beerschot), Thulani Serero (Ajax Cape Town, 2.500.000), Theo Janssen (Twente, 3.000.000), Derk Boerrigter (Waalwijk), Nicolai Boilesen (Ajax II), Kolbeinn Sigthórsson (Alkmaar, 4.000.000)
Távozott: Mitchell Donald (Roda, i.), Demy de Zeeuw (Szpartak Moszkva, 6.000.000), Maarten Stekelenburg (Roma, 6.325.000), Roly Bonevacia (Breda, k.), Rasmus Lindgren (Red Bull Salzburg, i.), Marvin Zeegelaar (Espanyol B, i.), Oleguer (szl.), Rob Wielaert (Roda, i.), Szuk Hjun Dzsun (Groningen, i.), Thimothée Atouba (szl.), Florian Jozefzoon (Breda, k.), Ronald Graafland (Capelle, i.), Darío Cvitanich (Boca Juniors, k.)
FC TWENTE
Érkezett: Andrej Rendla (Heracles Almelo, kv.), Dario Vujicevic (VVV-Venlo, kv.), Willem Janssen (Roda, i.), Tim Cornelisse (Utrecht, i.), Nick Marsman (Twente II), Ola John (Twente II), Steven Berghuis (Twente II)
Távozott: Patrick Gerritsen (Go Ahead Eagles, i.), Arnold Bruggink (visszavonult), Theo Janssen (Ajax, 3.000.000), Wilko de Vogt (VVV-Venlo, i.), Vagif Dzsavadov (Volga Nyizsnij Novgorod, i.), Alexander Bannink (Zwolle, k.), Bernard Parker (Kaizer Chiefs, i.)
PSV EINDHOVEN
Érkezett: Funso Ojo (VVV-Venlo, kv.), Halid Szinuh (Utrecht, i.), Abel Tamata (PSV II), Dries Mertens (Utrecht, 8.500.000), Kevin Strootman (Utrecht, 4.500.000), Georginio Wijnaldum (Feyenoord, 5.000.000)
Távozott: Balázs Dzsudzsák (Anzsi Mahacskala, 14.000.000), Marcus Berg (Hamburg, kv.), Jan Kromkamp (Go Ahead Eagles, i.), Stefan Nijland (NEC, k.), Jagos Vukovic (Roda, k.), Jeroen Zoet (Waalwijk, k.), Danny Koevermans (Toronto FC, i.), Jonathan Reis (szl.), Maza (VfB Stuttgart, 1.800.000)
AZ ALKMAAR
Érkezett: James Holland (Sparta Rotterdam, kv.), Ruud Boymans (VVV-Venlo), Jozy Altidore (Villarreal, 1.500.000)
Távozott: Gill Swerts (Feyenoord, i.), Graziano Pelle (Parma, 1.000.000), Boy Waterman (Alemannia Aachen, i.), Stijn Schaars (Sporting, 850.000), Ramon (szl.), Gijs Luirink (Sparta Rotterdam, i.), Héctor Moreno (Espanyol, 4.000.000), Nick van der Velden (NEC, i.), Kolbeinn Sigthórsson (Ajax, 4.000.000)
FEYENOORD
Érkezett: Jordy Clasie (Excelsior, kv.), Shabir Isoufi (Excelsior, kv.), Gill Swerts (Alkmaar, i.), Karim el-Ahmadi (al-Ahli, kv.), Miquel Nelom (Excelsior, i.), Guyon Fernandez (Excelsior, i.), Kaj Ramsteijn (Excelsior, kv.)
Távozott: Simon Krisztián (Újpest, kv.), Georginio Wijnaldum (PSV, 5.000.000), Jon Dahl Tomasson (visszavonult), André Bahia (Samsunspor), Rob van Dijk (visszavonult), Tim de Cler (AEK Larnaka, i.), Luigi Bruins (szl.), Kevin Hofland (AEK Larnaka, i.), Luc Castaignos (Inter, 3.000.000), Mijaicsi Rjo (Arsenal, kv.), Adil Auassar (Waalwijk, k.)
(vastag betűvel az elmúlt hét átigazolásai)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik