Istenek alkonya, I. rész: El Brujito, Seva és Pippo is visszavonult idén

ROBERT PIRES

Úgy tűnik, hogy annál öregebb, khmm, tapasztaltabb az ember, minél több játékos vonul vissza az Arsenal 2002-es csodacsapatából... Kezdjük mai klasszissiratónkat egy francia bombázóval, az 1973-ban született Robert Emmanuel Pires-vel. „Pires napjaink modern középpályásának megtestesítője: nemcsak technikás, de a kemény munka sem áll távol tőle, tud keményen harcolni, emellett remekül cselez és távolról is veszélyes” – írtuk róla első Bajnokok Ligája-adatbankunkban, valamikor 2003 magasságában. A spanyol anya és a portugál apa fia az egykori koronázóvárosban, Reimsben született, az FC Metz akadémiáján ismerkedett meg az alapokkal, és 19 évesen mutatkozott be a nagyok között. 1998-ban az akkoriban csodacsapatot építő Marseille 7.5 millió dollárt (akkori francia átigazolási rekord) pengetett ki érte, és Pires a kikötővárosban nőtte ki magát klasszissá, a Titi Camara, Christophe Dugarry, Florian Maurice, Fabrizio Ravanelli kvartettnek szállítva az asszisztokat. Az 1998-as vébén kerettag volt, de ráérzett, fel kell csapnia légiósnak, ha kezdő szeretne lenni a Les Bleus-ben: 2000-ben az Arsenal 9.8 millió eurót fizetett érte.

Itt Marc Overmars örököseként második idényében csapatával mindent megnyert odahaza, ő pedig a bajnokság legjobbja lett. Ki tudja, mire lett volna képes, ha csúcsformájában nem roppantja meg karrierjét és térdét egy csúnya sérülés – ezt követően sokszor láthattuk a régi Pires-t, de huzamosabb ideig már nem volt képes világklasszisként teljesíteni. Jellemző módon 2003-ban és 2004-ben így is bekerült az év csapatába a középpálya összes támadó pozíciójában magát remekül, de otthon a bal szélen érző, jobblábas futballista. A portugáliai kontinenstornán viszont csúnyán lebőgött, 3-as és 4-es osztályzatokat kiérdemelve, majd Raymond Domenech-sel összekapva szép lassan kikopott a válogatottból. 2005-ben még egyszer megrázta magát, de a nyáron már kilógott a rúdja az „ágyúsoktól”. A Lyon, a Valencia és a Juventus helyett „csak” a Villarreal jutott számára osztályrészül, ráadásul hiába kért többször is nyilvánosan elnézést az általa sokszor bírált Domenechtől, nem lehetett ott a 2006-os világbajnokságon. Spanyolországban viszont, ha éppen egészséges volt, színesen és hasznosan futballozott, csereként is felforrósodott lába alatt a gyep. 2010 nyarán azonban itt sem hosszabbított, és csak októberre lett csapata, az Aston Villa „képében”. Pár bajnoki és alig 5.1-es átlag után érezhette ő maga is, ez már nem az ő világa. Jó ideig keresett még magának csapatot, de a 79-szeres válogatott játékosnak rá kellett jönnie: vége pályafutásának.

„Egyszer úgy szeretném majd abbahagyni, mint Pete Sampras. Amikor már úgy érzem, nem szólhatok bele az igazán fontos dolgokba. Amikor mellesleg már minden trófea megvan” – nyilatkozta még fénykorában. Nos, ez nem jött össze, de e nélkül is korszakos szélső volt a gall.

BŐVEBB ÉLETRAJZ, ADATOKKAL, ÁTLAGOKKAL, SIKEREKKEL ITT!

FREDDIE LJUNGBERG

Pires mellett egy igazán színes egyéniség, a svéd labdarúgás Satan Ibrahimovic előtti klasszisa, az első skandináv paradicsommadár is búcsút intett a stadionoknak. Az 1977-es születésű Karl Fredrik Ljungberg a Halmstads BK-ban kezdett el futballozni, ahol 1994-ben írta alá első profi szerződését. Mármint labdarúgóként, mert korosztályos kézilabda-válogatott játékosnak is vallhatta magát. A kis klubbal több sikert aratott, bemutatkozhatott a válogatottban, erre fel leigazolta az Arsenal, ötmillió euróért. Itt azonnal a szurkolók és Arsene Wenger szívébe lopta magát, hiszen a Manchester United elleni rangadón öt percet sem várt első góljára! Pár hónap múltán már nemcsak kiismerhetetlen játékáról, driblijeiről, őrült beszólásairól, de divatbemutatókon történő fellépéseiről is ismert volt a brit médiában, sokan csak a svéd David Beckhamként emlegették. Az „ágyúsokat” két-két FA-kupa- és bajnoki győzelemre vezette, különösképpen a 2002-es duplázásban volt nagy szerepe: a bajnokság utolsó hónapjában nyolc gólt szerzett, majd eredményes volt az FA-kupa döntőjében is! A 2002-es világbajnokságon robbanthatott volna, ám súlyos sérülése megakadályozta ebben – éppen úgy, mint Pires-t.

„Az 2002-ben a legjobban öltözött svéd férfinak is megválasztott Ljungbergnek mindössze egyetlen nagy bánat terheli az északiakénál jóval felhőtlenebb lelkét: klubjával nemzetközi színtéren még semmit sem nyert” – írtuk róla akkoriban. Ez később is igaz maradt, a válogatottal kapcsolatban is. Pedig a 2004-es kontinenstornát fantasztikusan indították a „háromkoronások”, hősünk is csúcsformában játszott, ám a negyeddöntőben a tizenegyesekkel nem volt szerencséjük. Angliába visszatérve világklasszis teljesítményeit csapnivaló mutatványok követték, ráadásul rendkívüli mennyiségű tetoválásai ólomtartalma miatt sokszor volt maródi. 2005-ben még egyszer összekapta magát, valósággal ficánkolt, de a szerződés-hosszabbítás után egy újabb csúnya bokasérülés kiírta őt a klasszisok közül. A 2006-os vébén és a 2008-as Eb-n még láthattuk hősünket a „háromkoronások” között, közben – 2007-ben – a West Ham Unitedhoz igazolt, ahol még egyszer megrázta magát. Mint kiderült, utoljára, mert bár az USA-ban voltak szép pillanatai (Seattle Sounders, Chicago Fire; az évi ötmilliós eurós bér magyarázza a kalandot), a Celticnél nem parádézott, és a japán Simizu S-Pulsénél sem pulzált már úgy a középpályán, mint anno Ray Parlour, Pires, Giovanni van Bronckhorst, Patrick Vieira, Dennis Bergkamp, Thierry Henry, Nwankwo Kanu vagy Sylvain Wiltord oldalán. 2012 februárjában felbontották szerződését, és bár afrikai és óceániai ajánlatai is voltak még, véget ért labdarúgó-karrierje. Jöhet a kispad vagy a kifutó...

·

BŐVEBB ÉLETRAJZ, ADATOKKAL, ÁTLAGOKKAL, SIKEREKKEL ITT!

SYLVAIN WILTORD

Egy csöppet sem volt kisebb egyéniség a két ex-arsenalosnál a harmadik, aki a fentiektől eltérően a válogatottal is beírta magát a futball arany(gólos)könyvébe. Az 1974-ben napvilágot látott Sylvain Claude Wiltord a Stade Rennes csapatában robbant be a Ligue 1-be: 21 évesen 15 góllal zárt a középcsapatban! Le is csapott rá az akkoriban csúcsformában lévő Szuperdepor, de itt egyetlen mérkőzést sem játszott, de talán még egy edzésen sem vett részt, mert egyből kölcsönadták a Rennes-nek, majd elvitte a Girondins Bordeaux. Itt Lilian Laslandes és Jean-Pierre Papin várta a csatársorban, kettejük közül előbbivel alkotott gólerős duót. A boros városban bajnok, gólkirály és gall aranylabdás lett, de rengeteget durcáskodott, amikor nem engedték eligazolni, volt, hogy napokra eltűnt (komoly indokkal: egy rapbandát kísérgetett országszerte). Miután a 2000-es Eb-n a döntőben ő egyenlített az olaszok ellen, már nem lehetett visszatartani: az Arsenal rekordösszeget, 17.5 millió eurót adott érte! Wiltord első albioni szezonjában összesen 15, a másodikban 17 gólt, majd 13 gólt szerzett, ezek közül több címet jelentett a klubnak. Furcsa módon éppen akkor szorult ki klubjából (főképpen magaviselete miatt), amikor a nemzeti tizenegyben alapember lett. Szerződése lejártakor, 2004-ben olasz és spanyol nagycsapatok álltak érte sorba, de ő meglepő módon a Lyont választotta – ahol talán csak dafke is megmutatta, hogy nem felejtett el futballozni.

Két évre rá azonban itt is ki-kiszorult a kezdőből, de az év csapatába bekerült egyszer, és a nyári világbajnokságon hétszer is pályára lépett (kétszer kezdőként). Egy idény múlva 1.6 millióért hazavitte a Rennes, de ekkor már leszállóágban leledzett, sem itt, sem később a Marseille-ben nem ment neki. Egy-egy féléves kényszerszünet után a Metzben és Nantes-ban is felbukkant még, majd 2012 nyarán végleg szögre akasztotta cipőjét a nyughatatlan lélek. Most már koncentrálhat rapperi és színészi karrierjére...

·

BŐVEBB ÉLETRAJZ, ADATOKKAL, ÁTLAGOKKAL, SIKEREKKEL ITT

NWANKWO KANU

Az 1976-ban (mások szerint 11 évvel korábban) világra jött Nwankwo (jelentése: az Nkwo piacán született kisfiú) Kanu érdekes és változatos pályafutást tudhat magáénak: 19 éves korában felért a labdarúgás csúcsára, majd két esztendő múltán kis híján vége szakadt karrierjének szívműtétje miatt, de harminc fölött még vígan eljátszogatott a PL-ben. A kis Nwankwo az Ajax utolsó nagy generációjának tagja, amellyel tiniként repült a futballvilág trónjára a közel kétméteres, 53-as cipőt viselő legényke. Amikor a BL-győztes gárdát szétkapták a gazdagabb egyletek, az U17-es világbajnok srác az Interhez került (az Ajax 200 ezer mai euróért vette, négymillióért adta tovább), de az olimpiáról aranyérmesként visszatérve nem küzdhetett meg a kezdőért a Marco Branca, Youri Djorkaeff, Maurizio Ganz, Iván Zamorano négyessel, mert egy életmentő szívműtétet kellett rajta végrehajtani az USA-ban. Ezután nemhogy pályafutása, hanem puszta léte is kérdéses volt egy ideig...

Csak 1998 tavaszán térhetett vissza, de az olaszok kapva kaptak az Arsenal meglepő ajánlatán, miszerint átvennék az ifjú tehetséget 6.25 millió euróért. Az „új Nwankwo”, bár szerencsére meggyógyult, köszönőviszonyban sem volt a régivel, noha tehetsége, szorgalma 2000-ben és 2007-ben is jó idényt virágzott számára. Az „ágyúsoknál” leginkább a kispadot koptatta (PL-rekorder lett ebben a műfajban 118 egységgel), ezért is igazolt 2004-ben a West Bromwichhoz. Innen a kétszeres Afrika-aranylabdás, a válogatottal 1996 után már egyszer sem remeklő támadó két idényt követően a Portsmouthhoz került, és innen is vonult vissza 2012 nyarán, miután klubja – felé is jelentős adósságot felhalmozva – tönkrement.

·

BŐVEBB ÉLETRAJZ, ADATOKKAL, ÁTLAGOKKAL, SIKEREKKEL ITT!

JARI LITMANEN

Az 1971-es születésű finn bombázó, Jari Olavi Litmanen életrajzát Bakos kolléga remekül megírta már (de azért nincs olyan jó cikk, amelynek a végét el ne lehetne rontani utólagos betoldásokkal), ezért csak néhány hozzávetőleges hozzászólással jelentkeznénk. A finn középpályás egy olyan korszakban, a kilencvenes évek közepén adta vissza futballba vetett hitünket, amikor már-már elöntötték a pályákat a futógépek, és lett parádés gólokat vágva holland, valamint BL-gólkirály, majd bronzlabdás. Remek meglátásai, jellegzetes hajlobogással kísért beindulásai, látszólag lassú, de halálosan pontos megmozdulásai a kor egyik legjellegzetesebb futballistájává tették. Az Ajax után nem sikerültek klubváltásai, pedig megfordult a Barcában és a Liverpoolban is, a sérülésekkel sem volt szerencséje, hogy a válogatottról már ne is beszéljünk, de így is egy csodás karrier áll mögötte. Ha megengednek egy személyes emléket: anno az Ajax összekerült a Ferencvárossal a BL-ben, és a finn sérülten érkezett Budapestre. A Nemzeti Sport természetesen megleste a mérkőzés előtti napon különedzést végző Litmanent, majd nagy örömmel nyugtázta, hogy a finn olyan elképesztő fizikai munkát végzett, hogy teljességgel kizárt, hogy másnap akár csak a kispadra is nevezzék. Tényleg nem kispadozott, mert mesterhármast szerzett – nos, ekkor jöttük rá sokan, hogy a futballnak Nyugaton egy egészen más változatát játsszák, mint amivel itt az NB I-ben hülyítenek bennünket... Litmanen megtanít bennünket arra is, hogy 40 fölött nem árt a férfiembernek, ha meghízik kissé arcra, de arra is, hogy a futballtól nagyon nehéz elszakadni: talán jövőre az észt JK Nomme Kalju színeiben visszatér. Meglehet, még egyszer le kell porolni Bakos kolléga remek írását?

·

BŐVEBB ÉLETRAJZ, ADATOKKAL, SIKEREKKEL ITT!

„Ballack napjaink legnépszerűbb germán futballistája: a lányok körében kedves arca, a fanok körében ragyogó képességei miatt. Ő a Nationalelf szellemi atyja, a középpályán rajta áll vagy bukik a válogatott játékossága, lévén ő az egyetlen szervezői képességekkel is megáldott német irányító napjainkban, aki ráadásul kiválóan védekezik is” – írtuk róla egy ódon BL-adatbankban. Ha ehhez hozzávesszük gólerősségét, kiderül, miért is volt ő az elmúlt tíz év egyik legismertebb németje – akit 2010-ben nem kis vihart vetve rakott ki a válogatottból Joachim Löw. Az 1976-ban az akkori német országok rosszabbik felében született Balla a Karl-Marx-Stadt és a Chemnitz után került a Kaiserslauternhez, majd nyolcmillió márka (ma feleennyi euró) ellenében 1999-ben a Bayer Leverkusen alkalmazottja lett – immáron mint válogatott játékos.

A Ballack-éra alatt a „gyógyszergyáriak” amihez csak hozzáértek, minden ezüstté változott, 2002-ben ezért is igazolt a Bayern Münchenhez (ekkor már ő volt a vb-ezüstérmes nemzeti csapatban az egyik legnagyobB alak). A bajoroknál kielégítette aranyéhségét, de négy év után aláírt a Chelsea-hez, ám megbánta, hogy nem a szintén kérő Manchester United a Real Madrid, az Inter, a Barca vagy a Milan szavára hallgatott. A válogatottal a hazai vébén és az ausztriai kontinenstornán sem diadalmaskodott, majd Löw ráérzett, hogy a fiatalok rohanását már csak lassítja a harminc fölötti Ballack, és a gyepen kívül is feszélyezi őket (aztán a sajtóbeli adok-kapok miatt nem lett meg a 100. válogatottság sem). 2010-ben visszatért a Bundesligába, ahol két idényt lehúzott a Bayerben, majd kétéves szerződése lejárta után, bár sok ajánlata volt, szögre akasztotta.

„Harminchat évesen olyan profi pályafutásra tekinthetek vissza, amelyről álmodni sem mertem gyerekkoromban” – mondta búcsújakor. Nehéz vele vitatkozni.

·

AJÁNLÓ: VIDEÓS-KÉPES BÚCSÚSZÓ BALLACKTÓL

BŐVEBB ÉLETRAJZ, ADATOKKAL, ÁTLAGOKKAL, SIKEREKKEL ITT!

Folytassuk idei klasszis-siratónkat egy olyan játékossal, akinek karrierje egyetlen nagy tornában csúcsosodott ki. Igaz, hősünk a 2002-es vb egyik nagy felfedezettje és hazája hőse lett – majd a várva várt nagy nyugati lehetőséget megkapva csődöt mondott. Ha eláruljuk, hogy a klub neve a Barcelona, akkor sokan rájöttek: a török kapusról, az 1973-as születésű Rüstü Recberről van itt szó. Az ideális kapustermet az Antalyasporban bukkant fel, majd 1993 és 2003 között a Fenerbahcét erősítette – miután a 2002-es vb-n élete nagy formájában, magán kívül védett (és amerikai focis arcfestéssel, hogy a média is rákapjon), a Barcelona vitte el. Itt jól mutatkozott be a felkészülési mérkőzéseken, de később megsérült, majd Frank Rijkaard felfedezte helyette Víctor Valdést. Hamar visszaküldték a törököt Fenerhez, előbb kölcsönbe, majd végleg, majd miután innen is kikopott Volkan Demirel miatt, aláírt a nagy rivális Besiktashoz. A válogatott színeiben a 2008-as Eb-n láthattuk hattyúdalát, ahol Demirel eltiltása miatt a horvátok ellen ő védett: kapott egy potyát, majd adott egy gólpasszt Semih Sentürknek, aztán kivédett egy tizenegyest a párbajban. 120-szoros válogatottként 2012 nyarán vonult vissza. Utolsó mérkőzését a nemzeti csapatban vívta, a finnek elleni barátságos találkozón, utolsó bajnokija pedig egy Fener–Besiktas rangadó volt.

·

BŐVEBB ÉLETRAJZ, ADATOKKAL ITT!

RUUD VAN NISTELROOY

Az elmúlt tíz év egyik legprofilikusabb gólvágója volt az 1976-ban született Rutgerus Johannes Martinius van Nistelrooy. A fiatal holland legényke, miután eldöntötte, hogy mégsem teniszező vagy tornász lesz, a Den Boschban futott be, majd olyan jól játszott a Heerenveenben, hogy a PSV holland belker-rekordért, hétmillió euróért megvette. Cserébe hősünk Eindhovenben belrekordokat döntögetett, Marco van Basten örököse lett – és korának egyik legkeresettebb labdarúgója. Pechjére 2000-ben roppant súlyos térdsérülést szenvedett (ahogyan azt az őt megvenni igyekvő a Manchester United orvosai pár nappal előtte megjósolták), de Sir Alex Ferguson tartotta benne a lelket, és amikor felépült az ék, meg is vette az MU, 28.5 millió euróért. Nils Angliában világklasszissá vált, címeit tanulmányozzák bátran a mellékelt, bővebb életrajzban, elég legyen annyi, hogy öt idény alatt 150 gólt vágott a „vörös ördögök” színeiben...

Fájdalom, az orenjében hiába jutott fergeteges, 70/35-ös mutatóig, két Eb-jén és egy vébéjén nem termett számára igazi babér. Miután összekapott a Sirrel, Madridba menekült (15 millióért), ahol első két idényében remekelt, majd egyre többször volt sérült, így 2010 elején lemondtak róla a Hamburg javára. Ahol többször is felidézte régi önmagát, majd az újgazdag, aztán kis híján becsődölő Málagát segítette BL-induláshoz négy góllal – 2012 nyarán pedig a „mélyföldi gólvadászok lófője” bölcsen úgy döntött, ideje befejezni profi pályafutását.

·

BŐVEBB ÉLETRAJZ, ADATOKKAL, ÁTLAGOKKAL, SIKEREKKEL ITT!

KÉPEK, VIDEÓK, FŰ, FA, VIRÁG ITT!

FILIPPO INZAGHI

Az 1973-as születésű Filippo Pippo Inzaghi az elmúlt 15 év legjobb lesipuskása, aki sokkal nagyobb karriert futhatott volna be, ha porcogói, inai és egyéb fontos testrészei egy idő után (pontosabban jóval idő előtt) nem adják fel a harcot. Így sem panaszkodhat éppen, mert csaknem 30 nagy címet szerzett karrierje során, a válogatottban pedig 57-szer szerepelhetett.

„Az az ember valahol a leshatáron született” – mondta róla Ferguson. Ezt ugyebár mindenki unalomig ismeri, de azt talán kevesebben tudják, milyen nyögvenyelősen indult hősünk karrierje. Első csapata, a Piacenza kétszer is kölcsönadta, majd 1995-ben a Parma egymillió mai euróért megvette. Két év múlva be is futott és gólkirály lett – kölcsönben, az Atalantában. Az U21-esek erősségét 10.4 millióért erre fel elvitte a Juventus, de sokan mondták, a „zebrák” kidobták a pénzt az ablakon, mert Inzaghi ugyanolyan egyszezonos csillag lesz, mint amilyen Igor Protti volt az előző idényben. Szó mi szó, a nem éppen faltörő kos alkatú csatárról elképzelhető volt, hogy a Bari gólkirályának sorsára jut, de nem ez történt. A Parmában Alessandro Melli, Hriszto Sztoicskov, Gianfranco Zola, Enrico Chiesa és Hernán Crespo voltak vetélytársai (velük nem bírt), de Torinóban, ahol cimborája, Christian Vieri helyére vették, az Alessandro Del Piero melletti helyért eredményesen küzdött meg Nicola Amorusóval, Daniel Fonsecával, Juan Esnáiderrel, Henryval, David Trezeguet-vel és Darko Kovacseviccsel – egészen 2001-ig, amikor is követte a Milanhoz Carlo Ancelottit, 37 milliós gigaösszegért.

Új állomáshelyén Andrij Sevcsenkóval ikonikus duót alkotott, nagyon feküdt neki Ancelotti védekezésre és váratlan ellentámadásokra épülő taktikája, állandóan a leshatáron várakozott a megszerzett labdákra várva. Klubjával két BL-aranyat nyert, a válogatottal világbajnok lett, de mégis keserű szájízzel zárta karrierjét, mert 2002-es súlyos sérülését soha nem heverte ki teljesen; ráadásul ez csak az első volt a sorban, amelyet követtek a továbbiak, 2007-től például ötször feküdt a kés alá... 2010 után már csak vegetált, 2012 nyarán adta fel a reménykedést és visszavonult, hogy utánpótlás-edzőként folytassa a Milanban. Egyébként öccse, Simone is profi labdarúgó volt, egy alkalommal a válogatottban is együtt szerepeltek. Simone két éve akasztotta szögre, jelenleg a Lazio edzői stábjának tagja.

·

BŐVEBB ÉLETRAJZ, ADATOKKAL, ÁTLAGOKKAL, SIKEREKKEL ITT!


ANDRIJ SEVCSENKO

Az ukrán hazája és Kelet-Európa legnagyobb futballsztárja volt az 1990-es évek végén és a 2000-es években. A kis Andrij kilencévesen kezdett el futballozni a Dinamo Kijevben, miután a klub egy gyermektornán felfigyelt rá. Egy helyi legenda szerint később Nyíregyházán is járt próbajátékon, de eltanácsolták. Ha így volt, nem véletlenül, mert 16 éves korában megbukott a Kijev focivizsgáján labdavezetésből... De a pótvizsgán átment, majd a B csapatban 16 gólt szerezve a felnőtt keretbe kerülhetett, ahol akkoriban Viktor Leonenko volt a sztárcsatár. 1995-ben robbantott: 16 találatig jutott és a nemzeti csapatba is bekerült. 1997-ben sérülése miatt a fél szezont ki kellett hagynia, de az azt követő két idényben klasszissá nőtte ki magát. Harminchét bajnoki gólt termelt, majd klubjával a Real Madrid testén át bejutottak a BL elődöntőjébe! A világ igazán a Barcelona hazai szétcincálásakor figyelt fel rá, lévén három góllal vette ki részét a 4–0-s győzelemből. Egy szezon múlva már a BL gólkirálya 11 treffeléssel, év végén az Aranylabda-szavazáson bronzérmes. Ekkor már mindenki számára nyilvánvaló, hogy a villámikreket, Szerhij Rebrovot és „Sevát” nem lehet Keleten tartani, és mindketten Nyugatra is szerződtek: Rebrov a Tottenhambe, ő 26 millió euróért a Milanba igazolt, bár hívta a Real, a Manchester és a Barca is.

Milánóba tekintélyes olasz nyelvtudással érkezve hamar akklimatizálódott: első szezonjában 24 góllal gólkirály lett. Az ifjú a következő évben tízzel kevesebbet termelt, a csapat is csak ötödik lett a bajnokságban, de az örök rivális Inter elleni duplájával „örökre beírta magát a szurkolók szívébe”. Egy szezonnal később érkezett mellé Pippo, összeállt a legendás duó, ahol az olasz fenegyerek lesipuskázott és a beadásokra érkezett, míg Seva reszortja volt a lendületes cselezés és az átlövés. 2002-ben azonban sokszor a kispadra szorult, egy év múlva sem remekelt, ámbár az ő góljával nyerte meg a Milan a BL-döntő büntetőpárbaját. A balul sikerült szezon után a hátán cipelte a Milant, majd friss olasz gólkirályként ősszel is nagyipari mértékben termelt, de ezzel együtt így is meglepetés volt, hogy ő lett az aranylabdás – na ja, a „szövetségbe tömörült” keletiek szava(zata) sokat nyomott a latban! Tavaszi sérülése miatt nem védhette meg aranycipőjét, a bajnoki címvédésről is lemaradt, de a legfájóbb számára ebben a szezonban bizony a BL-döntő két kihagyott ordító helyzete és főképpen a legvégén elrontott büntetője volt. Nyáron újra nagy viharokat kavart: a Chelsea Roman Abramovicsa, pontosabban „Abramovics Cselszkije” 46 millió eurót kínált érte, így a támadó a világ legdrágább igazolása lett. Sokat nyomott a latba a 12 millió eurós éves fizetés, illetve felesége anglomániája.

Milánót sokkolta döntése, Londont pedig az, hogy Seva minden idők legdrágább lebőgése lett a futballban, két idény alatt összesen 22 gólt termelt (mindent összevetve közel négymillió euróba került darabja). 2008 nyarán felvetődött, hogy elengedik a Real Madridhoz a már 32 éves éket, végül a Milan kapta kölcsön, de 18 bajnoki is kevés volt ahhoz, hogy hálót zörgessen. Alig tért vissza Londonba, ingyen a Kijevhez került, ahol, ha egészséges volt, elfogadható ütemben vagdosta a gólokat. „A válogatottban, ahol elérte 100. fellépését, és addig 45 gólt jegyzett, továbbra is nélkülözhetetlen, a félig hazai Eb-n is tőle várják a csodát. Alighanem ezen a tornán búcsúzik a nemzetközi futballtól a 35 éves csatár" – írtuk róla 2012 tavaszán. Az Eb-t végül két góllal zárta, akár csak a 2006-os vb-t, ezzel ezüstcipős lett, majd nemcsak a nemzeti tizenegytől vonult vissza, hanem a klubfutballtól is.

„Az utóbbi időkben sokszor vetődött fel a téma, hogy a Dinamónál új szerződést írok alá, esetleg külföldre megyek – nyilatkozta. – De biztosan állíthatom, hogy egyik sem történik meg. Meghoztam a döntést a karrierem befejezéséről, a jövőben politikával fogok foglalkozni.” Ezért sem vállalta el a felkínált szövetségi kapitányi posztot...

·

BŐVEBB ÉLETRAJZ, ADATOKKAL, ÁTLAGOKKAL, SIKEREKKEL ITT!

JUAN SEBASTIÁN VERÓN

Zárjuk egy személyes nagy kedvenccel, az 1975-ben született Juan Sebastián Verónnal! „Az El Brujito, azaz Kis Boszorkány becenévre hallgató játékos kiemelkedő egyénisége a futballnak: nemcsak hihetetlen izomzatáról, irtózatos erőnlétéről írtak méltató sorokat, hanem kifogástalan technikai tudásáról, finom cseleiről és milliméterpontos passzairól is – tökéletes ötvözete egy angol játékos harcosságának, egy német elszántságának és egy dél-amerikai labdakezelésének” – írtuk róla korábban egy játékos-bemutatónkban. Hősünk génjeiben hordozza a tehetséget, ugyanis édesapja, a háromszoros Libertadores-kupa-győztes Juan Ramón Verón klasszis csatár volt, az Estudiantes legendája. Nem is csoda, ha az apa (La Bruja, azaz boszorkány) után csak La Brujitónak (kis boszorkány) becézett nagyra nőtt tini az általános iskola után már csak a futballnak élt: játszott a lakásuktól pár száz méterre lévő Estudiantes kölyökcsapataiban. Egész nap csak focizott és szaladgált: már akkoriban úgy hívták szülei, hogy „triplatüdejű”. Sokrétű tehetségéről mindent elmond, hogy egy serdülőmérkőzésen 13 gólt szerzett, 17 évesen pedig már férj és apa volt! Nemsokára alapember csapatában, a Boca Juniors is felfigyelt rá, és 2.2 millió mai euróért leigazolta a junior válogatott reménységet. A kék-sárgáknál együtt játszhatott minden argentin bálványával, az akkoriban sokadvirágzását élő isteni Diegóval, és Maradona „kollégájával”, a drogokat szintén nem megvető Claudio Caniggiával is.

Verón akkoriban védekező középpályást játszott: ő futott a két irányító, Maradona és Juan Román Riquelme helyett. 1996 tavaszán a válogatottban is bemutatkozhatott, a lengyelek elleni barátságos meccsen, és erre már Európában is felfigyeltek: az olasz Sampdoria igazolta le, hárommillió dollárért. „Brujito” olyannyira elkapta a Serie A ritmusát, hogy két év múlva a Parma 17.5 millió eurót fizetett érte. Ott volt az 1998-as világbajnokságon, ahol nagyon jól igazgatta a kék-fehéreket, a torna álomkeretébe is beszavazták. Az akkoriban csúcson lévő sajtos-tejeseknél ő volt az fantasista, s felért klubszinten is a csúcsra: a Parma az argentin magnak (Nestor Sensini, Verón, Hernán Jorge Crespo) köszönhetően megnyerte az Olasz Kupát és az UEFA-kupát. A Lazio 30 millió eurót adott érte, neki pedig heti 60 ezer dolláros fizetést. Sergio Cragnotti elnök dollár-százmilliókat áldozott a bajnoki címért, a világ akkori talán legerősebb keretét rakva össze (Fernando Couto, Szinisa Mihajlovics, Roberto Sensini, Alessandro Nesta, Dejan Sztankovics, Pavel Nedved, Matías Almeyda, Sérgio Conceicao, Diego Simeone, Dino Baggio, Karel Poborsky, Claudio López, Fabrizio Ravanelli, Marcelo Salas, Alan Boksic, Crespo, Christian Vieri, Roberto Mancini...). A csapattal bajnok, kupagyőztes és európai Szuperkupa-győztes lett, de 2001-ben, amikor az anyagi csőd elérte az egyesületet, időben váltott: a Manchester United 42.6 millió eurót, angol igazolási csúcsösszeget adott érte, éves keresete pedig négymillió euróra rúgott. Az addig töretlenül felfelé ívelő pálya azonban csúnyán megtört a ködös Albionban: megérkezése után szinte azonnal súlyosan megsérült, és később sem nyerte vissza korábbi formáját. Mindezt tetézte, hogy Ferguson sokáig keresgélte a helyét a csapatban, gyakran szélsőként szerepeltette. A 2002-es vb-n sérülten futballozott, csapnivalóan, majd végigszenvedett még egy évet az MU-ban. Nyáron a Chelsea jelentkezett be érte és kínált 22.5 millió eurót, de Londonban sem remekelt, majd összekapott José Mourinhóval.

Ez jót tett neki, mert hazaküldték Itáliába, és az Internél 6.54-es átlagával a Serie A legjobb játékosa lett, majd a következő idényben is remekelt. Egy újabb Év csapata-tagság, no meg a vb-keretből való kimaradás után régi ígéretének megfelelően hazaigazolt (2.2 millió euróért) Argentínába, az Estudiantesbe, ahol nem lankadt lendülete: év végén hazája, 2008-ban Dél-Amerika legjobbjának választották. Eme címét megvédte, a válogatottal szerepelhetett a 2007-es Copán, majd amikor Diego Maradona lett az új szövetségi kapitány, ismét alapember lett az Albicelestében (időközben Libertadores-kupa-győzelemre vezette klubját), jutalomképpen a 2010-es vébén búcsúzhatott a futball nemzetközi hadszíntereitől. Egy év múlva bejelentette visszavonulását, de meggondolta magát, és egy idényt ráhúzott, és csak 2012 nyarán akasztotta szögre az ilyenkor illendőt. Nemrégiben kinevezték az Estudiantes szakmai igazgatójának, de látjuk ennél még magasabb poszton is...

·

BŐVEBB ÉLETRAJZ, ADATOKKAL, ÁTLAGOKKAL, SIKEREKKEL ITT!