Eurofutball: a lilák örülhettek a bécsi derbi végén

Vágólapra másolva!
2013.02.17. 18:28
Az Austria Wien győzelmével végződött a 304. bécsi derbi: a lila-fehérek idegenben győzték le 2–1-re a Rapidot.

A mérkőzésen Christopher Trimmel révén a Rapid szerezte meg a vezetést, a 27. percben Philipp Hosiner egyenlített, ezt követően pedig a zöld-fehérek emberhátrányba kerültek, Branko Boskovics kapta meg a 29. percben második sárga lapját. Az emberelőnybe kerülő Austria Hosiner révén az 54. percben megszerezte a vezető gólt, a végére a létszám kiegyenlítődött (Fabian Koch szállt ki két sárgával), az eredmény viszont maradt 1–2.

Svájcban a Basel továbbra is üldözi a listavezető Grasshopperst, a piros-kékek ezúttal a Lausanne otthonában győztek. A Luzern ikszelt a Zürichhel, a sereghajtó Servette nem bírt a Thunnal, így nem tudta riválisával szemben csökkenteni a különbséget, és továbbra is jócskán leszakadva követi a mezőnyt.

OSZTRÁK BUNDESLIGA, 21. FORDULÓ
Rapid Wien–Austria Wien 1–2
Az élcsoport: 1. Austria 51 pont, 2. Salzburg 41 (20 mérk.), 3. Rapid 38, 4. Sturm Graz 36

SVÁJCI SZUPERLIGA, 20. FORDULÓ
Luzern–Zürich 1–1
Thun–Servette 1–1
Lausanne–Basel 1–2
Az élcsoport: 1. Grasshoppers 43 pont, 2. Basel 39, 3. Sion 35, 4. St. Gallen 33 (19 mérk.)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: folytatódnak a korosztályos bajnokságok

Utánpótlássport
2025.02.28. 09:03

Labdarúgás: legyőzte az U18-as válogatott az olaszokat idegenben

Utánpótlássport
2025.02.27. 10:56

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 21. fordulójában

Utánpótlássport
2025.02.25. 09:01

Labdarúgás: mindhárom korosztályban elődöntős a Vasas a kupában

Utánpótlássport
2025.02.22. 18:54

Labdarúgás: minden csapatban játszott fiatal az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2025.02.18. 09:00

A kilencven éve elhunyt Manno Miltiadesra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.02.17. 13:57

Magyar futballművész Kolumbiában

Népsport
2025.02.17. 12:06

Labdarúgás: két góllal nyert az U16-os válogatott Albániában

Utánpótlássport
2025.02.11. 18:28
Ezek is érdekelhetik