Ajax: a hollandok legdrágább igazolása a Benficában folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.12. 09:08
A portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2012–2013-as szezonjának második helyén végző Benfica hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette az Ajax szerb szélsőjét, Miralem Szulejmanit. A 24 esztendős támadó 2018 nyaráig kötelezte el magát a lisszaboni klubhoz.

A támadósor bármely pontján bevethető Szulejmani az idő múlásával egyre kevesebb játéklehetőséget kapott az Ajaxnál – amely 2008-ban klubrekordot jelentő, 16.2 millió euróért szerződtette –, így nem hosszabbítják meg június végén lejáró szerződését.

A 2010–2011-es idényben még 32, ezt követően már csak 22, míg a most véget ért szezonban mindössze öt holland bajnokin léphetett pályára a 13-szoros válogatott labdarúgó, így korántsem volt nélkülözhetetlen játékosa a sorozatban harmadik bajnoki címét begyűjtő amszterdami együttesnél.

Szulejmani ezen a nyáron Filip Djuricsics és Lazar Markovics után már a harmadik szerb igazolása a Benficának.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik