2003 óta 614 millió eurót kapott játékosaiért a Porto

Az áttekintést érdemes 2003 nyarával kezdeni, amikor a José Mourinho irányította Porto bajnoki címvédőként, Portugál Kupa-győztesként és a portugál Szuperkupa birtokosaként várhatta az új idényt.

Mint minden más klub, úgy a Porto is igyekezett aktív lenni az átigazolási időszakban, hogy olyan keretet alakítson ki az előtte álló idény(ek)re, amellyel reális esélye van megvédeni elnyert címeit.

A vezetőség ennek céljából „aprópénzért” szerződtette többek között a Fluminense akkor 18 esztendős támadóját, Carlos Albertót, a Celta Vigo már akkor is tapasztalt csatárát, Benni McCarthyt, valamint a Boavista feltörekvő jobbhátvédjét, egy bizonyos José Bosingwát, aki egymillió euró ellenében lett a klub játékosa. Hélder Postiga ugyanakkor távozott, érte 9 millió eurót fizetett a Tottenham, míg a 31 éves Capucho egymillió euró ellenében lett a Glasgow Rangers alkalmazottja.

Mint utóbb kiderült, történelmi jelentőségű nyár (illetve tél) volt ez a kék-fehéreknél, hiszen ezt követően hét évet kellett várni arra, hogy a Porto ismét többet költsön az átigazolási piacon, mint amennyi bevétele legyen. Persze, melyik klubvezető bánta ezt!?

A 2003–2004-es szezonban aztán a Porto nyolc pont előnnyel, magabiztosan nyerte meg a bajnokságot, és bár a kupadöntőben kikapott az ősi rivális Benficától 2–1-re, nem kis meglepetésre megnyerte a legrangosabb európai kupasorozatot, a Bajnokok Ligáját. A Vítor Baia – Paulo Ferreira, Jorge Costa, Ricardo Carvalho, Nuno Valente – Pedro Mendes, Costinha, Maniche – Deco (Pedro Emanuel, 85.) – Carlos Alberto (Alejnyicsev, 60.), Derlei (McCarthy, 78.) összeállítású csapat a nyolcaddöntőben a Manchester Unitedet, a negyeddöntőben az Olympique Lyont, a legjobb négy között a Deportivót fektette két vállra, míg a fináléban Carlos Alberto, Deco és Dmitrij Alejnyicsev góljával 3–0-ra legyőzte a Monacót. Ki gondolta volna, hogy a két döntős útja kilenc évvel később érintőlegesen keresztezi egymást!

A BL-győzelemnek természetesen meglett az eredménye, 2004 nyarán, valamint 2005 januárjában jöttek-mentek a játékosok a Porto háza táján, amelynek úgy lett több mint kétszer annyi bevétele, mint kiadása, hogy – mint később kiderült – klasszis futballistákkal erősített.

Hol is kezdjük? José Mourinho két, sikerekben gazdag szezont követően a Chelsea-hez távozott, ahova azzal a lendülettel vitte is magával Ricardo Carvalhót és Paulo Ferreirát. A két portugál válogatott védőért 51 millió eurót kapott a Porto. Decóra a Barcelona csapott le, amely 21 milliót fizetett a játékosért, míg a BL-döntőben is eredményes Carlos Alberto jó pénzért hazatért a Corinthianshoz. A kiegészítő embernek számító – annak ellenére, hogy a legfontosabb meccsen, a BL-döntőben kezdő volt – Derlei 7.5 millóért lett a Dinamo Moszkva játékosa, míg Pedro Mendes és Dmitrij Alejnyicsev társaikhoz képest igen olcsón hagyta el a csapatot – igaz, az orosz középpályás ekkor már 31 éves volt. Illik megjegyezni, hogy Buzsáky Ákoson is ekkor adott túl a Porto, a Plymouth 400 ezer euróért szerződtette a játékost, így máris több pénzt hozott a konyhára, mint a 2000-es Eb-n a németek ellen mesterhármast szerző, és egy idény után ingyen távozó Sérgio Conceicao.

Azt ugyanakkor bátran kijelenthetjük, hogy a „sárkányok” megoldották a távozók pótlását. A 16 esztendős (!) Andersonért ötmillió eurót fizettek a Grémiónak, a 19 éves Thiago Silva eladása után 2.5 millióval gazdagodott a Juventude, Luís Fabiano 3.5 millióért érkezett a Sao Paulótól, a 20. életévében járó irányító, Diego már drágább volt, érte 7 milliót „csengettek ki” a Santosnak. De ezzel még nem volt vége: Hélder Postiga 7.5 millió euró ellenében visszatért a Tottenhamtől, a Barcelonát elhagyó Ricardo Quaresma 6 millióba került, míg a Panathinaikosz akkor 23 esztendős védője, Jorgosz Szeitaridisz 3 millió ellenében került a kék-fehérekhez. A végére pedig jöjjön a csattanó: Pepe kétmillióért, míg Raul Meireles ingyen lett a Porto játékosa. Nagybevásárlás a javából, de megérte…

Az új szerzemények csapatba építéséhez azonban idő kellett, no meg a 2004–2005-ös szezonban három edző (Luigi Delneri, Víctor Fernández és José Couceiro), így az idény végeztével a bajnokságban „csak" a második lett az együttes, sőt a kupát sem nyerte meg a csapat, bár az utolsó alkalommal kiírt Interkontinentális Kupát azért elhódította.

A következő nyáron, majd a télen ennek ellenére nem kezdtek el kapkodni a klubvezetők, és kevésbé ismert, de annál jobb játékosok érkeztek. Még ha nem is annyian, mint egy évvel korábban.

A Portóhoz szerződött Lucho González – akiért több mint 10 millió eurót „kellett” fizetni a River Plate-nek –, a Racing Clubot elhagyó Lisandro López, valamint olyasvalaki, akinek azóta is bérelt helye van a „sárkányok” kapujában: az akkor 27 éves Helton. Ahhoz képest, hogy már nyolc éve a Porto alkalmazásában áll, nem is volt sok az érte kiadott 1.5 millió euró…

Arról, hogy a portugál egylet jelentős bevétellel zárja a nyári átigazolási időszakot, főképp a Dinamo Moszkva gondoskodott, amely összesen 36 millió euró értékben megvásárolta Maniche-t, Jorgosz Szeitaridiszt, Costinhát, Thiago Silvát és Nuno Espírito Santót. De a Sevilla is gondoskodott arról, hogy ne kerüljön a „csőd szélére” a Porto, miután 10 millió eurót tett le az asztalra Luís Fabianóért.

Az új idényre összeérett az ekkor már Co Adriaanse által irányított együttes, amely a 2005–2006-os szezonban hét pont előnnyel lett portugál bajnok, valamint a Vitória Setúbal döntőbeli legyőzésével elhódította a Portugál Kupát is. Ehhez képest nyugodt nyár következett a Porto életében, csak „lézengtek” a játékosok a klub székházában.

Nagy név nem is érkezett, persze, ehhez az is kellett, hogy a kulcsemberek zöme ezúttal maradjon. Ennek ellenére a klubvezetők „nem bírták megállni”, hogy ne kasszírozzanak egy kis „aprópénzt”, így 6 millióért elengedték Diegót a Werder Bremenhez, míg 3.7 millióért Benni McCarthyt a Blackburnhöz.

Ebből is látszik, hogy a drasztikus változás nem a játékoskeretben, hanem a kispadon történt, ahol a minden előjel nélkül távozó Adriaanse helyét a bajnoki rajt előtt egy héttel Jesualdo Ferreira vette át. Amilyen gyorsan jött, olyan jó munkát végzett a portugál klub élén négy idényt töltő a szakember…

A 2006–2007-es idényben a Sportingot egy, míg a Benficát két ponttal megelőzve a Porto ismét bajnok lett, a kupaküzdelmek azonban óriási meglepetésre már januárban véget értek számára, miután a harmadosztályú Atlético CP idegenben 1–0-ra legyőzte jóval esélyesebb riválisát.

Vészharangokat viszont kár is volna kongatni, így a nyári átigazolás időszakban megint nem volt jellemző a Portóra, hogy „ész nélkül” költekezzen, inkább folytatta évek óta alkalmazott és sokak által csodált játékospolitikáját: szert tett több mint 53 millió eurónyi bevételre.

Az érkezők közül talán csak a 720 ezer (!) euróért megvásárolt Fernandót érdemes kiemelni, aki napjainkban is a kék-fehéreket erősíti, csak momentán már 17.5 millió euró a piaci értéke, és a Monaco komolyan érdeklődik iránta.

Ami az exportot illeti: távozott Anderson, érte 31.5 milliót fizetett a Manchester United, míg Pepéért a Real Madrid nem sajnált kiadni 30 milliót. Ehhez képest Hugo Almeida és Ricardo Costa Bundesligába távozása „szót sem érdemel”, a két portugálért 7.5 milliót kapott a Porto, amelynek visszavonult az egyik legendás játékosa, Vítor Baia. Az akkor 37 esztendős kapus a kék-fehérek utánpótlásbázisán hat évet töltött, míg a felnőtt együttest összesen 16 idényen át szolgálta. Tizenegy bajnoki címet nyert a csapattal, hatszor hódította el a Portugál Kupát, míg kilencszer a portugál Szuperkupát. A nemzetközi színtéren két Interkontinentális Kupát, valamint egy-egy Bajnokok Ligáját és UEFA-kupát nyert a csapattal.

A 2007–2008-as évadban a Porto utcahosszal (14 ponttal) védte meg portugál bajnoki címét, a kupáról azonban ezúttal is lemaradt, ugyanis a döntőben hosszabbítás után alulmaradt a Sportinggal szemben.

2008 nyarán, majd 2009 januárjában viszont már érzékelni lehetett, hogy a klubvezetők ennél többre vágynak, s ezúttal nem sajnálták a pénzt az új játékosokra. A Tokio Verdy brazil klasszisa, Hulk 19 millió euróért jött, Cristian Rodríguezért hétmilliót fizettek a Paris Saint-Germainnek, a jó nevű Pelé hatmillióba került, a román válogatott Cristian Sapunaru ötmillióért váltott klubot, továbbá érdemes még kiemelni Fredy Guarínt, aki potom egymillióért érkezett a Saint-Étienne-től.

Más kérdés, hogy „minden erőfeszítése ellenére” még így is „pluszban” zárta az átigazolási időszakot a Porto. Távozott ugyanis majd' 25 millió euró ellenében Ricardo Quaresma, akire az Inter csapott le (látva, hogy a többre hivatott portugál szélső milyen karriert futott be, óriási üzletet csináltak vele a „sárkányok”), José Bosingwa személyében újabb védőt happolt el a Chelsea, amelynek bankszámlája 20.5 millióval lett „vékonyabb” a hátvéd szerződtetésével, míg Paulo Assuncao az Atlético Madridhoz, Hélder Postiga pedig a Sportinghoz csatlakozott.

A 2008–2009-es idényben aztán ismét uralta Portugáliát a Porto, amely négy pont fórral lett portugál bajnok, valamint a Pacos Ferreirát legyőzve megnyerte a Portugál Kupát is. Előbbit huszonnegyedszer, utóbbit tizennegyedszer története során.

A duplázásnak pedig meglett az eredménye, az európai sztárklubok ismét körülnéztek a klub háza táján, és sokra hivatott futballistákra bukkantak, akiket azzal a lendülettel meg is vettek. Főleg a két francia elitklub, az Olympique Lyon és az Olympique Marseille volt elemében, amelyek összesen több mint 59 millió euró értékben vásároltak a portugáloktól. Elhagyta a csapatot Lucho González, Aly Cissokho, valamint Lisandro López, akinek a távozása után a szakemberek feltették a kérdést, hogy ki lesz a továbbiakban a Porto első számú gólvágója?

Nem sokan gondolták volna, hogy a „helyes válasz” egy 23 éves kolumbiai fiatalember lesz, aki a River Plate-től érkezik kevesebb mint 5.5 millió euróért. Az ominózus futballista nem más, mint Radamel Falcao, aki az előtte álló két szezonban földöntúli teljesítményt nyújtott. Első idényében 43 találkozón 34 gólt szerzett, majd ezt felülmúlva a másodikban 41 tétmeccsen 37-et. Ez utóbbi évadban az Európa-ligában 16 mérkőzésen 18-szor volt eredményes, ezzel gólkirály lett.

De térjünk vissza a Portóhoz, amely 2009 nyarán nem mellesleg olyan játékosokat is igazolt, mint Álvaro Pereira, Fernando Belluschi vagy Maicon (aki nem összekeverendő a Roma jelenlegi jobbhátvédjével), akik hárman 13.7 millióért érkeztek. A hab a tortán Silvestre Varela megszerzése volt, akiért egy centet nem kellett fizetni az Estrela Amadorának, ahol lejárt a szerződése.

Az akkor még kevésbé ismert futballisták szerződtetése azonban a 2009–2010-es idényben (még) nem hozta meg a várt eredményt. A Porto a kupát ugyan megnyerte – a döntőben a másodosztályú Chavest legyőzve –, ám a bajnokságban a Benfica és a Braga mögött csak bronzérmesként zárt.

Ennek hatására pedig „bepöccentek” a klubvezetők, és olyat tettek, amit 2003 óta egyszer sem: több pénzt költöttek a nyári átigazolási időszakban, mint amennyi bevételük volt.

Nyilván nem arról van szó, hogy több tízmillió euróért érkezett egy-egy játékos, de az mégiscsak sokatmondó, hogy „elment” több mint 40 millió játékosvásárlásra. Az elöljárók mentségére szóljon, hogy ezt az összeget nyolc futballista megvétele tette ki. Na, de nyolc milyen játékos!

Érkezett a védelembe 8 millióért az argentin válogatott Nicolás Otamendi, a középpályára 11 millióért a portugál irányító Joao Moutinho, míg a támadósorba az egyaránt 17 éves Kelvin és Juan Iturbe, valamint a 18 esztendős James Rodríguez. A három csatár hozzávetőlegesen 14.6 millióért.

De természetesen fedezni kellett a kiadásokat, így két nagy név eligazolt. Persze, Raul Meireles és Bruno Alves sem az anyagi gondok elkerülése végett távozott, hanem mert volt rájuk igény. A középpályás a Liverpoolhoz, a középhátvéd a Zenithez ment.

Így a Porto a következő idényben nélkülük triplázott. Az ekkor már André Villas-Boas irányította csapat a 2010–2011-es szezonban veretlenül, 27 győzelemmel és három döntetlennel, 21 pont előnnyel (!) végzett az élen a Benfica előtt (a harmadik Sporting 36 ponttal volt lemaradva), amelyet a Portugál Kupa elődöntőjének visszavágóján kétgólos hátrányból felállva ejtett ki, míg a fináléban a Vitória Guimaraes már nem tudott valós ellenállást tanúsítani (6–2). A legnagyobb eredményt azonban a nemzetközi porondon érte el az együttes, hiszen megnyerte a második számú európai kupasorozatot, az Európa-ligát.

A Porto a csoportkörben a Besiktast, a Rapid Wient és a CSZKA Szófiát megelőzve végzett az első helyen, míg az egyenes kieséses szakaszban a Sevillát, a CSZKA Moszkvát, a Szpartak Moszkvát és a Villarrealt búcsúztatta a döntőig vezető úton. A dublini fináléban aztán Falcao fejese döntött a Braga ellen.

Félelmetes idényt produkált a csapat, ennek ellenére csak egy játékos távozott, de az a legnagyobb név volt: Falcaóért 47 millió eurót fizetett az Atlético Madrid (meg még ötöt Rúben Micaelért). Más kérdés, hogy ebből a vételárból a Porto ismét bátran költekezhetett és szerződtethette a jövő nagy csillagait.

2011 nyarán csatlakozott a „sárkányokhoz” 13 millió euró ellenében Danilo, 9.6 millióért Alex Sandro és 6.5 millióért Eliaquim Mangala, ők a mai napig oszlopos tagjai a védelemnek. Mellettük érkezett még Steven Defour, Kléber, illetve 2012 telén a hozzá fűzött reményeket végül be nem váltó, és fél év után távozó Marc Janko, valamint ingyen tért vissza a korábban az Olympique Marseille-nek 19 millió euróért eladott Lucho González. Változás történt a kispadon is: André Villas-Boas a Chelsea irányítását vette át, utódja Vítor Pereira lett.

A 2011–2012-es idényben a Porto a „szokásoknak megfelelően” megnyerte a portugál bajnokságot, a kupából viszont már a legjobb 32 között búcsúzott, simán kikapott (3–0) az Académica otthonában. A BL-ben a csoportkör jelentette a végállomást, onnan átkerülve az El-ben szintúgy a 32 között esett ki a csapat.

A klasszisokká érett labdarúgókból (és azok eladásából) ugyanakkor nem volt hiány – ezt jelzi 2012 nyara, valamint 2013 tele, amikor a kék-fehérek több mint 87 millió euró értékben adták el legjobbjaikat.

Az Internazionale 22 milliót fizetett az Álvaro Pereira, Fredy Guarín kettősért, míg a szentpétervári Zenit 55 milliót sem sajnált a Porto talán legnagyobb akkori klasszisáért, Hulkért. Falcao után távozott tehát az El-győzelemben szintén elévülhetetlen érdemeket vállaló brazil válogatott labdarúgó is, ahhoz azonban nem férhetett kétség, hogy a portói játékos-megfigyelők megoldják az Oroszországba igazoló támadó pótlását. Így is lett, a „világ másik végéről”, a mexikói Jaguares de Chiapastól szerződtették Jackson Martínezt 8.8 millió euró értékben, aki az első szezonjában portugál gólkirály lett 30 bajnokin szerzett 26 találatával. Rajta kívül egyébként más igazán „nagy hal” nem érkezett, így az ember azt gondolhatta, hogy ezen a nyáron alaposan meggyengült a „sárkányok” játékoskerete.

Akik azonban erre számítottak, azok tévedtek. A Porto úgy nyerte meg veretlenül a portugál bajnokság 2012–2013-as kiírását, hogy szinte végig a Benfica állt az élen, ám az utolsó előtti fordulóban a kék-fehérek hazai pályán, a Dragao stadionban Kelvin 91. percben szerzett góljával 2–1-re nyertek, így megelőzték a lisszaboniakat, az utolsó játéknapon pedig a Pacos Ferreira legyőzésével kihasználták a „meccslabdát”, és történetük során 27-edszer lettek bajnokok. A kupában ellenben már a nyolcaddöntőben kiesett csapat, ahogy a Bajnokok Ligájában is.

És ezzel elérkeztünk 2013 nyarához, amikor a Porto újabb két ászáért kapott mintegy 70 millió eurót. Az újgazdag Monaco ugyanis pontosan ennyit fizetett a 26 esztendős Joao Moutinhóért és a 21 éves James Rodríguezért.

Itt azonban álljunk meg egy szóra, és térjünk ki egy meg nem erősített sajtóhírre. Moutinhót állítólag annak idején azzal a feltétellel adta el a Sporting a kék-fehéreknek, hogy továbbértékesítés esetén részesülni fog az átigazolási díjból. A Porto annak rendje és módja szerint eleget is tett a kontraktusban foglaltaknak, de nem akárhogy: Rodríguezért kértek 60 milliót a Monacótól, míg a portugál középpályásért hozzávetőlegesen tízet, hogy minél kevesebb pénzt kelljen átutalni a lisszaboni egylet számlájára. Ravasz.…

Ami az érkezőket illeti: most még nem tudhatjuk, hogy melyik új igazolás lesz a következő nagy felfedezett. Lehet, hogy a Pachucától nyolcmillió euróért megvásárolt Héctor Herrera, esetleg a Club Américától 7 millióért megvett Diego Reyes, tán a Pescarától 5 millió euró ellenében érkező Juan Quintero? Nem tudhatjuk, de jövő nyárra már alighanem okosabbak leszünk. Persze, az sincs kizárva, hogy a jelenlegi keretből adnak el valakit a vezetők irigylésre méltó összegért. Ehhez minden adva van, hiszen a 15 millió euróra taksált Eliaquim Mangala játékát a hétvégén speciel a Barcelona megfigyelői tekintették meg a helyszínen, de a Chelsea-nél és a Real Madridnál is szóba került már a neve, Fernandót a Monaco csábítja, Danilo és Nicolás Otamendi iránt szintén van kereslet, míg a 25 millióra becsült Jackson Martínez kapcsán könnyebb dolgunk lenne, ha azokat a csapatokat említenénk meg, amelyekkel még nem boronálta össze a nemzetközi sportsajtó.

Végezetül emlékezzünk meg a cikkünk elején felemlegetett Porto–Monaco kapcsolatról. A francia első osztályba visszajutó hercegségbeli klub Dmitrij Ribolovljev hathatós közreműködésével a nyári átigazolási időszakban kis túlzással csak azt nem veszi meg, akit nem akar. És hogy hogyan kerül képbe a Porto? Nos, a portugál klub egylet korábbi játékosai közül Radamel Falcao, James Rodríguez, Joao Moutinho és Ricardo Carvalho is a franciákat választotta következő állomáshelyéül. Rosszmájúan, vagy akár joggal is gondolhatnánk azt, hogy a fent említett futballistákat a pénz motiválja, az ugyanakkor nem lehet véletlen, hogy a Monaco olyan játékosok köré építi újjáalakuló csapatát, akik korábban a Portóban lettek elismert labdarúgók.

Ha egy szóval kellene összefoglalni a Dragaóban zajló szakmai munkát: tanulmány.