Felkészülés: a Real három góllal legyőzte az Intert - videó

Vágólapra másolva!
2013.08.10. 22:03
null
Csak a szokásos: Cristiano Ronaldo gólt szerzett a Real Madridban (Fotó: Action Images)
Lejátszotta negyedik felkészülési mérkőzését is az Egyesült Államokban a Real Madrid labdarúgócsapata. Carlo Ancelotti legénysége magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott az Internazionale ellen. A „királyiak” góljait Kaká, Cristiano Ronaldo és a saját kapujába fejelő Ricky Álvarez szerezte.

A spanyolok a meccs első percétől támadólag léptek fel, ennek eredményeként pedig a 10. percben mindjárt meg is szerezték a vezetést. Ángel Di María jobb oldali beadása után Kaká első próbálkozását még bravúrral hárította Handanovic, a kipattanót azonban előredőlve a kapuba fejelte a brazil játékmester. (0–1)

Ezt követően az Inter előtt is adódtak kisebb lehetőségek, az igazán nagy helyzeteket azonban a Real Madrid dolgozta ki, s a 37. percben meg is duplázta előnyét. Casemiro kiváló ütemben tálalt a védők mögé keresztbe befutó Cristiano Ronaldo elé, aki gondolkodás nélkül kilőtte a jobb alsót. (0–2) A portugál klasszis a hatodik gólját szerezte az előszezonban.

Az első félidő hátralévő részében még Álvaro Morata veszélyeztetett egy alkalommal, ám Handanovic hárította a fejest.

A második félidőben is a Real kezdeményezett, az 55. percben azonban Diego Lópeznek is együtt kellett élnie a játékkal ahhoz, hogy ne szépítsen az Inter: a spanyol kapus Zdravko Kuzmanovics lövését hárította. A szerb középpályás aztán három perccel később elhagyta a pályát, helyét az a Ricky Álvarez vette át, aki nyolc perccel később főszerepet játszott a madridiak (!) harmadik góljában. Di María szöglete után Handanovic aláfutott a labdának, amely így az argentin középpályás feje búbjáról a hálóba pattant. Peches találat – az Inter szempontjából. (0–3)

A folytatásban a milánóiak továbbra is hadilábon álltak a szerencsével, ezt jelzi, hogy a 79. percben Mauro Icardi fejese után a labda a kapufáról nem befelé, hanem kifelé pattant.

A hátralévő percekben a sok csere és az apróbb szabálytalanságok miatt már sokat állt a játék, és újabb gól sem született, így a Real Madrid – amelyben a Ferencváros kiszemeltje, Mateos a 68. percben lépett pályára – megérdemelt és könnyed sikert aratott Walter Mazzari legénysége ellen.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Internazionale (olasz)–Real Madrid (spanyol) 0–3 (0–2)
St. Louis.
Internazionale:
Handanovic (Carrizo, 66.) – Campagnaro, Ranocchia (Andreolli, 81.), Juan Jesus – Jonathan (Nagatomo, 74.), Olsen (Mbaye, 88.), Cambiasso (Duncan, 86.), Kuzmanovics (R. Álvarez, 58.), Á. Pereira – Guarín (Belfodil, 74.), Palacio (Icardi, 76.).
Real Madrid:
Diego López – Carvajal, Ramos (Mateos, 68.), Nacho (Casado, 79.), Arbeloa (Pepe, a szünetben) – Casemiro, Modric (Khedira, a szünetben) – Di María, Kaká, C. Ronaldo (Jesé, a szünetben) – Morata.
Gólszerző: Kaká (10.), C. Ronaldo (37.), R. Álvarez (66. – öngól)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik