Szlovénia: ünnepi futballmeccs magyarokkal a 110 éves klubnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.27. 19:13
Magyaros futballnap lesz szombaton a határon túl, a szlovéniai Lendván, ahol az NK Nafta megalakulásának száztizedik évfordulóját ünnepli.

Horvát Ferenc, a lendvai sport krónikása elmondta, a legrégebben alapított szlovén csapat most a megyei első osztály bajnokaként a harmadik vonalban startolt, de a múltja dicsőséges, hiszen például az 1946–1947-es „összjugoszláv" első ligában is indulhatott. A határ menti kisvárosban szlovén első osztályú szereplést 1992-ben ünnepelhettek, majd 2005-ben jött a következő fordulat, amikor is 2012-ig tartott a sikerkorszak.

Ha a határon túli, szintúgy magyar alapítású egyesületeket nézzük, megemlíthetjük az 1898-ban alapított Pozsonyi Torna Egyletet, amelyből a 2005-ös BL-induló Artmedia Petrzalka nőtt ki, a lendvaiak azonban olyan egyesületeket is megelőznek, mint az 1907-es születésű Kolozsvári Vasutas vagy éppen az 1910-es (1963-ban megszűnt) Nagyváradi AC, s egyidősek (lennének) az 1903-as Kassai AC-vel. Hogy a szombati ünnep teljes legyen, egykori élvonalbeli klubok mérkőznek 19 órától, a Nafta a Drava Ptujt fogadja.

A lendvaiaknál mindig is jelen volt a szlovéniai magyarság, a csapatban jelenleg Vörös Patrik, Gerencsér Dezső, Bedő Igor játszik, míg Nagy Bence az anyaországból jár át futballozni Lendvára. Az edző is magyar, a Lentiben élő Németh Imre irányítja az együttest.

Legfrissebb hírek

Két nappal a Milan elleni BL-csata előtt kirúgták Arne Slot utódját a Feyenoordtól

Minden más foci
2025.02.10. 19:34

Aranylabdás világbajnok lett a Dinamo Zagreb vezetőedzője

Minden más foci
2024.12.29. 21:55

Felkészülés: hatgólos zalai iksz, a KTE legyőzte a Szegedet

Labdarúgó NB I
2024.07.13. 14:44

Három piros lap a zárt kapus kupadöntőn, a Panathinaikosz vitte haza a trófeát

Minden más foci
2024.05.25. 22:01

Novothny duplázott kieső csapatában; először lett lengyel bajnok a Jagiellonia

Légiósok
2024.05.25. 20:17

Robbie Keane bajnokká tette a Maccabi Tel-Avivot

Minden más foci
2024.05.19. 22:36

A PAOK megnyerte a szaloniki derbit, az övé lett a görög bajnoki cím

Minden más foci
2024.05.19. 21:58

A Sturm Graz tíz év után letaszította trónjáról a Salzburgot, és a BL-főtáblára ugrott

Minden más foci
2024.05.19. 21:19
Ezek is érdekelhetik