Eurofutball: hatott az edzőváltás Portóban, de így is a Benfica örülhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.09. 22:22
Az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 26. fordulójának záró mérkőzésén Sáfár Szabolcs együttese, a sereghajtó Wacker Innsbruck hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Rapid Wiennel.

A magyar légiós végigjátszotta az összecsapást, amelyen a házigazda az első negyedórát követően szerzett vezetést, amelyet egészen a hajráig őrzött is, de a 88. percben a vendégek pontot mentettek.

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
26. FORDULÓ

Wacker Innsbruck–Rapid Wien 1–1
Az élmezőny állása: 1. Salzburg 64, 2. Grödig 39, 3. Austria Wien 38

Portugáliában a listavezető Benfica hazai pályán 20 perc alatt bebiztosította a sikert a 4. helyen álló Estorillal szemben, míg a második helyen álló Sporting idegenben nem bírt a Vitória Setúballal (érdekesség, hogy mindkét csapat végezhetett el büntetőt az utolsó öt percben, és egyikük sem hibázott), így már hét pontra nőtt a kettejük közötti különbség.

A Porto első mérkőzését játszotta a hét közben ideiglenes vezetőedzőnek kinevezett Luís Castro irányításával, és egyből meg is szakadt négymérkőzéses nyeretlenségi sorozata egy 4–1-es sikernek köszönhetően.

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
26. FORDULÓ

Wacker Innsbruck–Rapid Wien 1–1
Az élmezőny állása: 1. Salzburg 64, 2. Grödig 39, 3. Austria Wien 38

Portugáliában a listavezető Benfica hazai pályán 20 perc alatt bebiztosította a sikert a 4. helyen álló Estorillal szemben, míg a második helyen álló Sporting idegenben nem bírt a Vitória Setúballal (érdekesség, hogy mindkét csapat végezhetett el büntetőt az utolsó öt percben, és egyikük sem hibázott), így már hét pontra nőtt a kettejük közötti különbség.

A Porto első mérkőzését játszotta a hét közben ideiglenes vezetőedzőnek kinevezett Luís Castro irányításával, és egyből meg is szakadt négymérkőzéses nyeretlenségi sorozata egy 4–1-es sikernek köszönhetően.

PORTUGÁLIA, PRIMEIRA LIGA
22. FORDULÓ
Olhanense–Belenenses 0–0
Pacos de Ferreira–Gil Vicente 0-2
Benfica–Estoril 2–0
Vitória Setúbal–Sporting CP 2–2
Porto–Arouca 4–1
Az élmezőny állása:
1. Benfica 55, 2. Sporting CP 48, 3. Porto 46

Svájcban Vanczák Vilmos csapata, a Sion hazai pályán 3–2-re legyőzte a Luzernt. Igencsak eseménydúsan indult az összecsapás, hiszen a 11. percben már 1–2 állt az eredményjelzőn, de a házigazda a második játékrészben két csereként beálló játékos találatával fordítani tudott. A magyar légiós végigjátszotta a mérkőzést.

SVÁJC, SUPER LEAGUE
24. FORDULÓ

Young Boys–Zürich 1–3
Aarau–Thun 1–4
Sion–Luzern 3–2
Az élmezőny állása: 1. Basel 45, 2. Grasshopper 40 (39–26), 3. Young Boys 40 (42–32), 4. Zürich 40 (39–32)

Görögországban Megyeri Balázsék már az előző fordulóban is bajnoki címet ünnepelhettek volna, de 24 győzelem és 2 döntetlen után a Panathinaikosz ellen elszenvedték első szezonbeli vereségüket. Ezúttal a dobogós PAOK várt az Olympiakoszra, és bár a 33. percben Andreasz Szamarisz góljával vezetést szerzett a magyar kapust végig kispadon tartó vendégcsapat, a házigazda fordított, így tovább csúszik a bajnokavatás.

GÖRÖGORSZÁG, SZUPERLIGA
28. FORDULÓ

Atromitosz–Panioniosz 4–0
Panthrakikosz–Ergotelis 2–1
Levadiakosz–Panaitolikosz 2–1
Apollon Szmirnisz–Plataniasz 3–1
PAOK–Olympiakosz Pireusz 2–1
Az élmezőny állása: 1. Olympiakosz Pireusz 74, 2. PAOK 58 (56–28) 3. Atromitosz 58 (47–19)

Törökországban tovább tart a Sivasspor mélyrepülése, a legutóbbi öt meccséből már a negyediket vesztette el a negyedik helyen álló együttes.

TÖRÖKORSZÁG, SÜPER LIG
24. FORDULÓ

Genclerbirligi–Sivasspor 2–1
Gaziantepspor–Kayserispor 2–1
Antalyaspor–Rizespor 1–2
Besiktas–Eskisehirspor 1–0
Az élmezőny állása: 1. Fenerbahce 51 (23), 2. Galatasaray 48, 3. Besiktas 46

Cipruson Leandro klubja, az Omonia Nicosia hazai pályán 1–0-ra nyert az Ethnikosz ellen. A magyar válogatott játékos a 75. percben állt be csereként. Az Enoszis Sebők Zsolt nélkül mentett pontot a Doxa otthonában, Kovács Zoltán együttese, az Arisz pedig 2–1-re kikapott az Ermisztől.

CIPRUS, 1. DIVISION
24. FORDULÓ

Doxa–Enoszisz 1–1
Ermisz–Arisz 2–1
AE Kuklion–APOEL 1–6
Omonia Nicosia–Ethnikosz 1–0
Anorthoszisz–Nea Szalamisz 1–1
Alki–AEL 0–3
Apollon–AEK Larnaca 3–0
Az élmezőny állása: 1. AEL 56, 2. APOEL 55, 3. Apollon 53

Dániában Vadócz Krisztián együttese, az Odense hazai pályán szenvedett vereséget, a magyar légióst nem nevezték az összecsapásra.

DÁNIA, SUPERLIGA
21. FORDULÓ

Viborg–Esbjerg 1–3
Bröndby–Nordsjaelland 4–1
Odense–Köbenhavn 0–1
Az élmezőny állása: 1. Midtjylland 39 (20), 2. Aalborg 37, Köbenhavn 34

A Skót Kupa negyeddöntőjében a harmadosztályú Rangers hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a negyedik ligás Albion Roversszel, így újrajátszásra kerül sor a párharcban. A győztes a négy között az Invernesst idegenben kiütő Dundee Uniteddel csap össze.

SKÓT KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Inverness CT–Dundee United 0–5
Rangers–Albion Rovers 1–1

ÚJRAJÁTSZÁS
Albion Rovers–Rangers március 18.

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
St. Johnstone–Aberdeen április 12/13.
Rangers/Albion Rovers–Dundee United április 12/13.
Mindkét meccset a glasgowi Ibrox Stadiumban rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Kikapott a Real Madrid Monacóban, a vendég Zvezda nyerte meg a forró hangulatú belgrádi derbit – videók

Kosárlabda
2025.01.31. 23:48

A Real Madrid sem tudta megállítani az Olympiakoszt a férfi kosárlabda Euroligában – videók

Kosárlabda
2025.01.16. 23:54

Pazarul játszik az újonc Paris, sorozatban tizedszer nyert a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2024.12.06. 23:55

Izgalmas meccsen verte meg az Olympiakosz a Monacót az Euroligában

Kosárlabda
2024.12.04. 23:31

Fordított az MU Amorim manchesteri El-debütálásán; Hummels mentett pontot a Romának a Spurs ellen

Európa-liga
2024.11.28. 23:20

Az Olympiakosz és a Paris is hozta a kötelezőt az Euroligában – videók

Kosárlabda
2024.11.21. 22:48

A portugálok elleni döntetlennel továbbjutottak a horvátok is

Minden más foci
2024.11.18. 22:53

Óriási hajrá a görög derbin, kikapott odahaza az Euroliga címvédője – videók

Kosárlabda
2024.11.08. 23:54
Ezek is érdekelhetik