Csak a legképzettebb edzőkkel: neveljünk új Alabát, Robbent!

Kevés dologról esik annyi szó a magyar futballban, mint az utánpótlásképzésről. Ugyanakkor az is tény, hogy a magyar játékosok nem tartoznak Európa legkeresettebbjei közé – jelenleg mindössze két futballistánk keresi a kenyerét topligában –, a felnőttválogatott pedig lassan három évtizede vár egy újabb szereplésre nagy tornán. Egy biztos: az utánpótlás-nevelésben élen járó országoktól el lehet, és el is kell lesni néhány ötletet, amelyet érdemes beépíteni a hazai labdarúgásba.

A Sport TV Grund felsőfokon című dokumentumfilm-sorozatában meglátogatott országok közül egy sem a világfutball „csúcsragadozója”, legalábbis klubszinten egész biztosan nem. Mindegyik nevelő országnak számít, amely (népességi vagy akár anyagi) korlátai okán nem várhatja, hogy domináns szerepet töltsön be, versenghessen a legtehetősebb európai ligák csapataival. Ugyanakkor ez nem akadályozza meg őket abban, hogy számtalan világklasszist adjanak, valamint erős válogatottat hozzanak össze – elfogadták a szerepüket és arra törekszenek, hogy azt minél tökéletesebben töltsék be, még ha nem is egy úton haladnak a cél felé.

HOLLANDIA: AZ UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉS A TÚLÉLÉS KULCSA

Hollandia az európai utánpótlás-nevelés egyik példaországa, maga Joachim Löw, a világbajnok német válogatott szakvezetője is azt mondta a vb-n: a holland egyéni képzést tartják a legjobbnak a világon, ezért még ő és stábtagjai is átjártak tanulni az ősi riválistól. A 16 milliós országban 1.4 millió igazolt futballista van, a tehetségek után kutatók pedig kevés játékost tévesztenek szem elől.

A holland piramis alját jelentő amatőr klubok tagdíjakból, szponzori, önkormányzati és állami támogatásból tartják fent magukat, és adnak lehetőséget milliónyi labdarúgónak. A jó feltételek mellett dolgozó amatőr klubok még posztsemlegesen képzik a fiatalokat (nincs specializáció), a legjobbakat pedig beajánlják a környékbeli profi klubok figyelmébe. A játékosokhoz nem ragaszkodnak – tisztában vannak a „táplálékláncban" elfoglalt helyükkel, és egyrészt büszkeség, másrészt későbbi bevételi lehetőség számukra egy-egy futballista átadása.

A profi klubok pedig figyelnek: a nagyok részben önkéntes, részben profi , nagy létszámú megfigyelőhálózattal fedik le az országot, illetve a szomszédos Belgiumot, később pedig Európát. Játékosok tízezreit nézik meg a topklubok megfigyelői; 8–12 éves kor között regionális, 12–15 év között holland és belga megfigyelés működik, 15 év fölött már az összes EU-tagállamban keresik a tehetségeket, 16 éves kor felett pedig világszintű kiterjesztésre kerül a rendszer. A háló sűrű, míg a legjobbak számára következik a profi klubok akadémiája, illetve a három tradicionális nagy – Ajax, Feyenoord, PSV – edzőkomplexuma, ahonnan már „csak" egy ugrás néhány évnyi képzés után az A-csapat.

„Három szintet különböztetünk meg az akadémián belül. A 16–19 éveseknél én vagyok a vezető, az irányításommal három-négy edző dolgozik. A középső szinten 12–16 évesek edzenek, négy vagy öt trénerrel, alattuk pedig a legkisebbek vannak. Minden szinten egyéni edzők is dolgoznak, mindenki személyre szabott képzési tervet kap; ezeket rendszeresen kiértékeljük, így határozzuk meg, mi a legfontosabb a játékosok fejlődése szempontjából. Az eredmény csak másodlagos. Az a fontos, hogy egy tehetségből kihozzuk a maximumot, ezért figyelünk a mentális felkészítésre, az iskolai és nyelvi tanulmányokra is. Fontos a filozófiánk terjesztése, ennek segítségével tudunk felemelkedni. A fiatalokat ez győzheti meg arról, hogy tovább maradjanak nálunk. Látják, nálunk megkapják az esélyt arra, hogy 18-20 évesen már a Bajnokok Ligájában szerepelhessenek. Ezt más klubban nemigen kaphatják meg" – beszélt a rendszer működéséről a 49-szeres holland válogatott Wim Jonk, az Ajax 16–19 éves korosztályaival foglalkozó technikai igazgató.

Eredménykényszer nincs, ugyanakkor az edzőket is képzik annak érdekében, hogy ezt a filozófiát tovább tudják adni. A játékosokat rendkívül részletes felméréseknek vetik alá, a PSV-nél 236 különböző mutató alapján értékelnek. Ahogy mondják: azt nem tudják megállapítani, hogy kiből lesz jó futballista, azt viszont igen, hogy kiből nem. Az iskolai teljesítményt kiemelten figyelik a rendszerben, tudatosítva a futballistanövendékekkel: kell, hogy legyen egy B-tervük az életre, mert kevés kiválasztottból lesz profi labdarúgó.

Mint látható, a hollandok igen fiatalon kezdik a megfigyelést és a kiválasztást, mivel egyre lejjebb tolódik az a határ, ameddig az országban tudják tartani a tehetségeket. Míg a kilencvenes években az Ajax saját nevelésű játékosokra épített csapattal Bajnokok Ligáját tudott nyerni, és csak a nagy siker után szedték szét, ez ma már elképzelhetetlen – a legjobbak már 17-18 évesen bevetésre kerülnek az Eredivisie-ben és a nemzetközi kupákban, két-három éven belül pedig légiósnak állnak.

A korai bekerülés a profi világba Hollandiát teszi a profi futballvilág egyik legjobb ugródeszkájává. Az akadémiák és az Eredivisie felkészíti a játékosokat, hogy a legmagasabb szinten is helytálljanak, a megfigyelők előtt pedig rengeteg a bizonyítási lehetőség.

„Az edzők lehetőséget biztosítanak a fiataloknak, hogy korán bemutatkozhassanak az első csapatban. Másként volt ez 30-40 éve, de most már nincs más esélyünk, mint hogy a fiatal tehetségekre építsünk. Játszatnunk kell őket, hogy fejlődhessenek – nem minden országban van ez így. Mi kis ország vagyunk, de nagyon büszkék arra, hogy minden évben igazolnak komoly külföldi klubokhoz holland játékosok. Ez mutatja a holland futball színvonalát" – adta meg a végszót Erwin Koeman, a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya, aki jelenleg testvére, Ronald segítője a Premier League-ben remeklő Southamptonnál.

BELGIUM: EGY FELLAINIBÓL TÍZ ÉV AKADÉMIA

Volt a belga fénykor: zsinórban hat vb-részvétel 1982 és 2002 között, 4. hely 1986-ban, Eb-2. hely 1980-ban. A hazai társrendezésű (2000-es) kontinenstornán azonban Belgium nem tudott továbbjutni a csoportjából, majd egyértelművé vált a válság: 2004-ben az Eb, 2006-ban a vb-kvalifikáció nem jött össze, 2007-ben pedig a 71. helyre süllyedt a világranglistán a válogatott. Ezt követte a 2008-as és a 2010-es Eb-, illetve vb-selejtezők kudarca, de közben a teljesen átdolgozott belga utánpótlásképzés „gyümölcsei” elkezdtek beérni. A 2012-es Eb még kimaradt, de a 2014-es világbajnokságon már egy új belga aranygeneráció jutott el a negyeddöntőig, a válogatott jelenleg a világbajnok Németország után a legmagasabban rangsorolt európai csapat – negyedik a világranglistán.

Belgium dobogós a fiatal játékosok kontinentális exportjában, a tradicionális nagy klubok (Anderlecht, FC Bruges és Standard Liege) is átálltak a nevelő szerepre. A belga klubok szerepe ugyan csökkent Európában – a hetvenes-nyolcvanas évek fénykorához nem hasonlíthatók az eredmények –, ám az ország futballprogramja meghatározó játékosokat ad a kontinensnek.

A holland képzésnél nagyobb hangsúlyt helyeznek Belgiumban a technikai mellett az erőnléti edzésekre, de eredménykényszer jó ideig itt sincs. Aki a Standard sikeresnek bizonyult modelljére épített belga rendszerben akar dolgozni, annak pedig különlegesen képzettnek kell lennie – nem elég a „sima" edzői licenc, az utánpótlástrénerek nagyon erős szakmai kontroll alatt állnak.

„2000 körül kezdődött az átalakulás. Korábban 4–4–2-es rendszerben játszottunk, azóta váltottunk 4–3–3-ra, támadóbb szellemben futballozunk, és a stílusunkon is változtattunk, sokkal fontosabb lett a labda birtoklása. A legfontosabb azonban, hogy olyan közeget alakítsunk ki, amelyben könnyű tanulni. Csak így tudják az edzők kellőképpen fejleszteni a gyerekeket. Meg kell tudnunk szólítani őket, értenünk kell, hogyan tanulnak. Ha ezt tudjuk, akkor lehet még jobban tanítani. Más országokban csak UEFA A végzettségük van a trénereknek, de mi szeretnénk, ha kifejezetten utánpótlás-nevelést is tanulnának. Azoknak az idősebb edzőknek, akik tíz évvel ezelőtt szerezték meg az engedélyüket, továbbképzésre kell járniuk, hogy elsajátítsák az új filozófiát. Eleinte persze motiválni kell őket, ám aztán meglátják az eredményt, és megértik, miért ezt az utat választottuk" – magyarázta az edzőképzést irányító Dirk Gyselinckx.

A teljesen átalakított rendszer pedig nemcsak eredményeket hoz válogatott szinten, hanem nagy pénzeket is áramoltat a belga labdarúgásba. A csapatok igyekeznek minél hamarabb beépíteni a legtehetségesebb fiatalokat, a klubok keretében egyre nő a saját nevelésűek aránya, egy „jól eladott" játékos pedig óriási bevételt jelent. Belgium a nyári világbajnokság második legalacsonyabb átlagéletkorú (25.66 év) keretével, fiatal sztárok tömkelegével érte el a negyeddöntőt – és ebből a nevelőklubok is profitálnak. Csak egy példa: a Standard Liege akadémiájának költségvetése évi 2-2.5 millió euró. Az itt kinevelt Marouane Fellaini 20 millióért kelt el, az eladása közel tíz évre fedezte az akadémia költségeit.

Lehet, hogy drága az akadémiai rendszer fenntartása, de egy-két ilyen eset után már bőven megéri a befektetést.

PORTUGÁLIA: NEVELNI ÉS NYERNI

„Van egy alapvető koncepciónk, hogy miként neveljük a játékosokat. Meghatározott módon gondolkodunk a játékról, és elvárjuk a futballistáinktól, hogy ehhez alkalmazkodjanak. A mi ars poeticánk: nevelni és nyerni. A képzésünk fontos eleme a megfelelő edzőtípus kiválasztása. Nagyon jól tudjuk, hogy a játékosainknak milyen típusú trénerre van szüksége. Tulajdonképpen a játékosainkhoz választunk edzőt."

Ezek Joao Santos, a Benfica-akadémia technikai igazgatójának szavai, melyek jól tükrözik a klub filozófiáját. A „szomszédos" Sportingnál, a másik nagy portugál akadémián a türelmes, organikus fejlesztés a cél, az ország nagycsapatai pedig saját első gárdájuk mellett a hazai és európai piacra is „termelnek." Kizárólag a legmagasabb képzettségű edzők dolgozhatnak a fiatalokkal, fontos az edzésgyakorlatok „meccsgyorsaságú" végrehajtása, míg a fiataloknak nyújtott támogatás – legyen szó iskolai vagy akár pszichológiai segítségről – itt is adott.

Még nem látjuk, ki lesz a jelenlegi ikon Cristiano Ronaldo utódja, de nem kétséges, hogy Portugáliából jönnek még új világklasszisok – annak ellenére, hogy a szövetségi edzők tisztában vannak a profivá válás nehézségeivel.

„Nagyon komoly problémával kell szembenéznünk, ugyanis az átmenet a juniorok és a felnőttek között ma nem egyszerű. Ez igen komoly gond. A labdarúgás egyre globálisabb, a kiválasztás egyre hatékonyabb, a választék egyre nagyobb. Ez az átmeneti időszak komoly fejtörést jelent mindannyiunknak. A 20–21 éves kor a választóvonal. Itt dől el, hogy egy játékos fel tud-e kerülni a profik közé, vagy sem" – vélekedett az U21-esek trénere, Rui Jorge.

És hogy mitől emelkedhetett ki a portugál képzésből egy olyan, világfutballt meghatározó labdarúgó, mint Cristiano Ronaldo? Beszéljen erről CR és Luís Figo felfedezője, Aurélio Pereira.

„Ha megnézi, Ronaldo az edzésre készül, nem a mérkőzésre. Aki mindennap az edzésekre készül, az tökéletesen felkészíti magát a meccsekre. Az a játékos, aki csak a mérkőzésre készül, sosem lesz nagy futballista" – így a Sporting akadémiájának igazgatóhelyettese.

AUSZTRIA: KÖZPONTOSÍTOTT ÚJRATERVEZÉS

Az osztrák futballban – a magyarhoz hasonlóan – egyértelmű volt, hogy baj van: 1998 óta nem jutott ki a válogatott nagy eseményre saját erejéből, egyetlen fellépését, a svájciakkal közös rendezésű 2008-as Európa-bajnokságot pedig nyeretlenül zárta. Az osztrák Bundesligát elözönlötték a légiósok, a mélyponton pedig teljes újratervezés jött.

Az utánpótlás-nevelés a szövetség koncepciójára épül és szövetségi kontroll alatt is áll. Tizennégy éves korig regionális központokban, ezt követően tizenkét futballakadémián várják a legjobbakat, a helyi topklubok pedig – így a Red Bull Salzburg, amely a kontinens egyik legmodernebb edzőkomplexumát húzta fel – válogathatnak. A csapatokat anyagilag is ösztönzik: a hazai fiatalok játszatását elősegítő Österreicher-Topf elve alapján a tévés pénzekből csak az a klub részesül teljes mértékben, amely rendszeresen pályára küld ifjú osztrák futballistákat. Az eredmény: az idegenlégiósok jelentős visszaszorulása.

„Strukturált, átgondolt tehetséggondozásba kezdtünk, amely egészen a gyerekfutballtól megmutatkozik. Átfogó filozófiát készítettünk. Ezt később leírtuk, és minden egyes klubhoz elvittük. Minden tartományban dolgozik egy sportigazgató, aki szorosan együttműködik a klubokkal, világosan meghatározza a kiválasztási kritériumokat, a nevelési szempontokat, így a csapatok pontosan tudják, mire kell odafigyelniük. Mi egy nevelő-képző ország vagyunk. Ausztria az utánpótlásképzésre helyezi a hangsúlyt, a fiatal játékosok a másod-, sőt, az első osztályban is komoly lehetőségeket kapnak. Ausztriában sajnos kimaradt egy generáció, ám behoztuk a lemaradást, és most már valódi példaképeket tudunk felmutatni, mint például Alaba, aki óriási ikon a fiatalok előtt. Az elmúlt évtizedben egyre több fiatal játékosunk igazolt külföldre és bizonyított ott" – magyarázta el a rendszer alapjait Willi Ruttensteiner, az osztrák szövetség sportigazgatója és az egyéni képzést szolgáló Projekt 12 vezetője.

URUGUAY: KIS ORSZÁG, NAGY FUTBALLCSODA

Váltsunk kontinenst. Az elsőként megjárt európai országok mindegyike sokkal jobb infrastruktúrával és anyagi lehetőségekkel rendelkezik, mint a kétszeres világbajnok Uruguay, amely két futballóriás (Brazília és Argentína) közé szorulva teremtette meg a maga futballcsodáját. A gyerekek elképesztő (mármint elképesztően rossz...) minőségű pályákon rúgják a labdát, még az ország egyik legnagyobb utánpótlásprojektjét működtető Nacionalnál is gyárépületbe szorulnak a fiatalok, ha az esők alkalmatlanná teszik az edzőpályákat.

Ugyanakkor a kis ország méreténél messze nagyobb jelentőséggel büszkélkedhet a futballvilágban – tán az extrém versengő környezet ennek az oka, amely teljes filozófiai ellenpontja a holland és belga modellnek. Az eredménykényszer nélküli németalföldi modellhez képest itt már a négyévesek is versengenek a „bébifutball-bajnokságok” keretében, a játékosokba belenevelik: lehet kicsi az ország, de nem lehet egy játékosnak sem kisebbrendűségi érzése. Az uruguayi rendszer a FIFA neheztelését is kivívta – a nemzetközi szövetség kritizálta a túl korai versenyeztetést –, de a kétezres években újjászervezett, egy hétéves állami programmal (Gol del Futuro) megtámogatott szisztéma eredményekkel bizonyít.

„A nagy előnyünk, hogy gyerekként nincs nagyon más esélyünk, mint a foci. Kialakul bennünk a versenyszellem és a győzelem iránti vágy, amely nagy hajtóerő. Mivel már gyerekkorban megtanultuk, hogy nagy nyomás nehezedik ránk és mindig nyernünk kell, ezért szívesen és bátran kiállunk a nagyok ellen is" – vélte Álvaro Recoba, aki az Internazionalénál is klublegendává vált, otthon, a Nacionalnál pedig félistenként tisztelik.

A KÖZÖS PONTOK

Öt ország, öt modell, egyben öt sikeres modell – hol vannak a kapcsolódási pontok? A legfontosabb: minden rendszernek megvan a maga futballfilozófiája, amely mentén építkezik, legyen az klub- vagy nemzeti futballfilozófia. Ezt tudatosítják a játékosokban, erre kell építenie az utánpótlásprogramokban dolgozó edzőknek.

Minden meglátogatott országban szóba került a fiataloknak nyújtott, pályán kívüli támogatás. A játékosok tanulmányait végig segítik (akár olyan alapvető dolgokkal is, mint a megfelelő élelmiszerellátás – Uruguayban erre is szükség lehet), kontroll alatt tartják, a nem megfelelő eredmények pedig szankciókat is vonhatnak maguk után. Megpróbálják felkészíteni a játékosokat arra is, hogy legyen egy B-tervük, amivel folytathatják az életüket, hiszen nem biztos (sőt!), hogy profi futballkarrier áll mindenki előtt. Rendszerszinten pedig felmérték, hogy viszonylag kis országokként a helyi labdarúgás fenntartásának és erősítésének egyetlen esélye, ha nevelő-képző és eladó országokká válnak: ezt a szerepüket igyekeznek tökéletesíteni a saját filozófiájuknak megfelelően.

Arjen Robben, Eden Hazard, Cristiano Ronaldo, David Alaba vagy Luís Suárez már e rendszerek neveltje és büszkesége.

Nem rossz referenciák.