Felkészülés: Donovan-búcsú a válogatottól; Falcao-gól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.11. 09:10
Landon Donovan búcsúmérkőzésén az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottja 1–1-es döntetlent játszott Ecuador ellen. A másik két tengerentúli mérkőzésen Chile könnyedén legyőzte Perut, Kolumbia pedig Salvadort.

Magyar idő szerint szombat hajnalban három felkészülési mérkőzést rendeztek. A legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapás egyértelműen az Egyesült Államok–Ecuador volt, mivel ez az amerikai labdarúgás egyik legnagyobb alakja, Landon Donovan búcsúmérkőzése volt.Egyesült Államok–Ecuador volt, mivel ez az amerikai labdarúgás egyik legnagyobb alakja, Landon Donovan búcsúmérkőzése volt.

Donovan – aki 157 alkalommal ölthette magára a címeres mezt, s ezalatt 57 találatig jutott – 41 percet kapott az összecsapáson, amelyen az 5. percben Mix Diskerud révén szerzett vezetést a hazai együttes. A 88. percben azonban Enner Valencia egyenlített, a vége így 1–1-es döntetlen lett.

A másik mérkőzésen Chile Perut fogadta, és könnyedén nyert is. Eduardo Vargas a 28. percben szerezte meg a hazaiaknak a vezetést, majd a 34. percben Guy Medel alakította 2–0-ra az állást. A második félidőben is végig fölényben játszott a chilei együttes, Vargas az 54. percben megszerezte második gólját is, kialakítva ezzel a 3–0-s végeredményt.

A harmadik találkozón Salvador látogatott a Radamel Falcaóval és James Rodríguezzel felálló kolumbiai nemzeti csapathoz. Falcao már a 8. percben vezetéshez juttatta övéit. A második félidő elején pedig a sevillai Carlos Bacca talált be kétszer is, beállítva a 3–0-s végeredményt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Egyesült Államok–Ecuador 1–1 (Diskerud 5., ill. E. Valencia 88.)
Chile–Peru 3–0 (Vargas 28., 54., Medel 34.)
Kolumbia–Salvador 3–0 (Falcao 8., Bacca 49., 51.)

Legfrissebb hírek

„A kolumbiai futballban sohasem merülhet feledésbe a neve” – végső búcsút vettek Kocsis Imrétől

Minden más foci
2025.02.04. 18:27

Davis-kupa: botrány és leléptetés Belgiumban – videó

Tenisz
2025.02.03. 11:18

Chilével és Zöld-foki-szigetekkel teljes a kézilabda-vb középdöntős mezőnye

Kézilabda
2025.01.20. 19:34

Medence és bowlingpálya a Fehér Házban

Népsport
2025.01.20. 15:18

Vb 2026: Uruguay a 101. percben szerzett góllal nyert Kolumbia ellen, és már második

Minden más foci
2024.11.16. 09:37

Los Angeles 2028: Donald Trump és kormánya támogatja az olimpiát

Egyéb egyéni
2024.11.15. 12:01

Meghalt a perui labdarúgó, akibe meccs közben csapott bele a villám

Minden más foci
2024.11.05. 12:08

„Mások tisztességesebbek a pályán” – a salvadori újságírónál a top 10-be sem került be Vinícius az Aranylabda-szavazáson

Minden más foci
2024.10.29. 23:00
Ezek is érdekelhetik