SEMMI EGYEBET NEM TUD, MINT GÓLT ÉS GÓLPASSZOKAT – THOMAS MÜLLER

Ez a Bene Ferenc, ne vicceljen már! Ez a gyerek semmi egyebet nem tud, csak gólt rúgni! – oktatta az MLSZ egyik nagy tudású vezetője Lakat Károlyt a tokiói olimpia előtt, mire a zseniális mester a rá jellemző eleganciával csak annyit válaszolt, hogy ő már bizony olyan igénytelen, hogy ennyivel is beéri. Ez a párbeszéd szinte szóról szóra elhangzott anno a Bayern Münchennél a picinyke gólzsák, Gerd Müller és felfedezője, Zlatko Cajkovski viszonylatában – és mostanában sajnos nem egy magyar támadó, hanem ismét egy német, ismét egy bayernes játékos kapcsán hánytorgatják fel, hogy „csak gólokat és gólpasszokat szerez”.

Márpedig nem is keveset: befutása, 2010 óta sorrendben 19, 19, 11, 23 és 26 gólt vágott a Bayern Münchenben, a dél-afrikai világbajnokságon gólkirály és a legjobb fiatal játékos lett, egyben a torna legnagyobb felfedezettje; és noha két év múlva a kontinenstornán csalódást okozott, az újabb vébén aranyig vezette övéit, ismét öt gólt és három asszisztot elérve.

Egyforintos kérdésnek is sok lenne ezen az oldalon, hogy kire gondoltunk: természetesen THOMAS MÜLLERRE, a roppant fontos roppant pici gólok szerzőjére, a táncparkettek és a villáminterjúk ördögére, aki a kikent-kifent futballsztárok között „a srác a szomszédból”, mint egykoron Pete Sampras.

A fiatal Müller karrierje mindenféle cikornya nélkül vezetett a csúcsra: az 1989 végén, a Münchenhez viszonylag közeli Weilheimben születő kissrác a TSV Pähl neveltje, innen került tizenegy éves korában, 2000-ben a Bayern akadémiájára. 120-szal, de szó szerint, ugyanis volt olyan idény, amikor ennyi góllal boldogította a Pähl szurkolóit. A 70 ezer négyzetméteren elterülő harlachingi akadémia gyémántcsiszolói mesterművet alkottak Müllerből, aki 2006-ban bemutatkozhatott az ificsapatban, a tűzkeresztségen Toni Kroosszal együtt átesvén. Abból a csapatból egyébként kettőjükön kívül csak Sebastian Langkamp (Hertha BSC) futott be. Müller viszont futott tovább a maga útján (de még mennyit!), bekerült a korosztályos válogatottakba, majd 2008 márciusában debütált csereként a bajorok tartalékcsapatában az Unterhaching ellen – góllal. A mérkőzésen Stephan Fürstnert váltotta, mögötte a védelemben Thomas Linke, Christian Saba és Holger Badstuber futballozott.

Müller, a táncparkett ördöge

Ezt tette hősünk is, egyre jobban: a jól megtermett, hajlékony, villámgyors és villámgyorsan is gondolkodó, sokoldalú támadójátékos a következő idényben már alapember a II-ben 15 találatával, és Jürgen Klinsmann-nak köszönhetően nemsokára a profik között is debütál, szeptemberben, a Hamburg ellenében. 2009 tavaszán már a felnőttkerethez tartozik, új szerződést kap, Badstuberrel egyetemben, majd amikor az új mester, Louis van Gaal – hogy, hogyan nem – nagytakarítást végez, az új fiúk, Mario Gómez, Robben és Ivica Olic mellett egyre több szerep jut a hazai fiatalnak is. Mi több, az idényt már alapemberként zárja, a házi kanadai lista első helyezettjeként!

A nemzeti tizenegyben az U21-es kategóriát hamar átugorja, „a” nationalelf mezét először 2010 januárjában húzza magára, Argentína ellen. Bár értelemszerűen egyetlen világbajnoki selejtezőn sem vett részt, a tornán hat fellépésén beköszönt az ausztráloknak, az angoloknak (kétszer), az argentinoknak és az uruguayiaknak is. A góllövőlista élén holtversenyben állt az első helyen David Villával, Diego Forlánnal és Wesley Sneijderrel – de ő adta a legtöbb gólpasszt, hármat, így az új szabályok szerint Mülleré lett az Aranycipő. A torna legjobb fiatal játékosának is őt választották meg a ghánai André Ayew és a mexikói Giovani dos Santos előtt, nem csoda, hogy a vébé után a legnagyobb európai klubcsapatok álltak sorba aláírásáért, de ezzel csak azt érték el, hogy Müller zsíros új szerződést kapott.

Érdekes módon a vb előtt kerékpáros balesetben szerzett áll- és térdsérülését könnyen kiheverte, de a torna után vakbélproblémái miatt félbe kellet szakítania nyaralását, és kórházba került. Felépülése után a válogatottban olyannyira alapember volt, hogy az összes Európa-bajnoki selejtezőt végigjátszotta, és ezeken három gólt, valamint hét asszisztot jegyzett (utóbbiakból hármat az osztrákok elleni derbin). Klubjában a nagy torna után hullámvölgybe került, az első 13 forduló után két gólnál és egy asszisztnál tartott, de aztán pótolt: nyárig 22 kanadai pontot szerzett, a kupákat is beleérve egyes „kanadai átlagot” hozott az idény második felében. Van Gaal után Jupp Heynckesszel is remekül megértette magát, bár a BL-elődöntőben a Real Madrid ellen mindkétszer a kispadon hallgatta a kezdő sípszót, ám a Chelsea elleni fináléban kezdett, gólt is szerzett. A három mérkőzésen megmutatta, mennyire hasznos csapatember, játszott mindkét szélen, majd a döntőben a középcsatár, Gómez mögött afféle karmesterként, pontosabban inkább második csatárként fungált.

A kontinenstornán viszont nem futott a szekér, de az azt követő idényben 47 mérkőzésen 23 gólt szerzett és 17-et előkészített, szép egyenletesen elosztva. A Német Kupa döntőjében a VfB Stuttgart, a BL-elődöntőben a Barcelona ellen világklasszis teljesítménnyel rukkolt elő; a Dortmund elleni európai házi fináléban – most Mario Mandzukic mögött lubickolva – több helyzetet teremtett társainak, csak éppen azok mindet elpazarolták. A brazíliai szupertorna előtt kissé elfáradt tavaszra, de a Német Kupában gólkirály lett. Talán éppen a kisebb hullámvölgy és az ismét előforduló kispadozások (a Real elleni újabb elődöntős duell két felvonásán összesen nem kapott 90 percet) miatt frissen és igen éhesen érkezett a vb-re, amelynek selejtezőit négy találattal és hat assziszttal zárta.

Dél-Amerikában mesterhármassal kezdett a portugálok ellen, ráadásul kiállították róla Pepét (itt a német sokak szerint színészi vénáját is idénybe vette), Ghána ellen gólpasszt adott, a Klinsmann vezette Egyesült Államok ellen győztes góllal jeleskedett. Algéria ellen ismét előkészített, de a franciák ellen nem villogott, a házigazda elődöntőbeli kivégzéséből két „ponttal” vette ki részét. Következett az argentinok elleni finálé, amely előtt előállt azzal, hogy még sohasem veszített tétmérkőzésen Messi ellen – nos, a döntő után is a németek ünnepelhettek (Müller végigrobotolta a meccset, de ezúttal sem volt szerencséje), az argentin minizseni azonban elcsente riválisa elől a torna Aranylabdáját.

A vb után a Manchester United minden követ megmozgatott megszerzéséért, hiszen a klub új menedzserének, Van Gaalnak azt volt a szavajárása Münchenben, hogy „Müller mindig játszik”, ám kedvencének volt lelkiereje visszautasítani a hírek szerint 20 millió euróhoz közeli éves fizetést is. A jó eséllyel 8 év múlva világbajnoki „összgólkirállyá” váló szélső ugyan 2014 őszén ismét hozza a maga 1 kanadai pont/meccs átlagát, mégis azt mondjuk: a CR, Messi álomkettőssel érdemben nem konkurálhat. Maradjunk annyiban: Müller zseni a félistenek között.

„Unortodox stílusa nagy szerepet játszik sikereinkben, még ha ellenfeleink szurkolói rendszerint nem is látják meg ezt” – dicsérte egyik kedvencét a németek szövetségi kapitánya, Joachim Löw. Csodálkoznak a népek akkor is, ha meglátják Müllert edzeni koszlott sípcsontvédőjében vagy utcát róni szakadt, elnyúlt pólójában, amely lejjebb ér, mint a rövidnadrágja. A zselés haj és a tökéletes vitorlafrizura csak egyes futballkultúrákban előfeltétele a sztárságnak, ennél fontosabb, hogy a pályák környékén igét alkottak hősünk nevéből: „müllerni”, azaz kiszorított helyzetből fejjel vagy lábbal csúnya mozdulattal gólt szerezni.

„Sokak szerint nem is vagyok igazi futballista – aztán a kritikusok a következő mérkőzésen meg nem győznek csodálkozni: Te jó ég, hogy a csodába rúgta azt a gólt Müller?!” – filozofált saját magáról a támadó.

Szerintünk egyszerű névmágia. „Ő lehet az utódom. Nagyon büszke vagyok rá, csodálatos játékos” – mondta róla egykoron a világ- és Európa-bajnok Nemzet Bombázója, azaz a jó öreg Gerd apó. Mit mondjunk: remekül eltalálta ezt is.

MANUEL NEUER, A FAL

A német válogatott, a legújabb „Wundermanschaft” világbajnoki címéhez érdekes adalék és magyarázat, hogy kapásból nehéz lenne kiemelni egy vagy két húzóembert, olyat, akiken állt vagy bukott a gárda sikere. Teamgeist, na ja…

Ha mégis meg kellene tennünk ezt, két arc ugrana elénk.

Lev Jasin (1963) és Gianluigi Buffon (2006) óta nem küzdött eséllyel az Aranylabdáért kapus, a közelmúltból Peter Schmeichel, Iker Casillas, Oliver Kahn vagy Petr Cech sem került az őt megillető helyre. Kahn azért „bronzérmet” szerzett 2002-ben, és mind a Bayernben, mind a nationalelfben igazi utóda lett MANUEL NEUER, aki sokak szerint dobogóközeli helyen végezhet a France Football és a FIFA ez évi szavazásán.

Ugyan Neuer egyáltalán nem olyan színes egyéniség, mint „Dzsungel Oli”, szakmailag a lehető legnehezebb feladatot is megoldja: mérkőzésenként általában csak kétszer-háromszor kell védenie, de akkor nagyot. Nem lehet eléggé hangsúlyozni kiemelkedő szerepét, hiszen sokszor sem klubjában, sem nemzeti csapatában nem áll őrt előtte világklasszis védők sora (hasonlítsuk össze gyorsan gondolatban a Thomas Berthold, Jürgen Kohler, Klaus Augenthaler, Guido Buchwald, Andreas Brehme sort mondjuk a Shkodran Mustafi, Jérome Boateng, Per Mertesacker, Benedikt Höwedes négyessel), olykor kifejezetten kínos helyzetbe hozzák őt sajátjai. Nagy szükség van ilyenkor fantasztikus reflexeire, merész kifutásaira – ez utóbbi műfajban időközben olyan tökéletesre fejlesztette tudását, hogy manapság söprögetőként futballozik, és sokak szerint csak idő kérdése, hogy Kahn után Lothar Matthäus örökébe is lépjen…

Neuer egyébként 2011 nyarán vált a Bundesliga legdrágább, legjobban fizetett és saját klubjában leginkább megutált kapusává, hiszen eleinte nem mindenki vette jó néven Münchenben, hogy a Schalkétől érkezett a „bőrnadrágosok” új 1-ese. Az 1986-os születésű Neuer ötesztendősen kezdett el futballozni a Schalkében, és mivel kiváló képességei voltak, tizenéves korában rendre bekerült a különböző korosztályos válogatottakba. A tartalékok között 2004 tavaszán mutatkozott be, a Dynamo Dresden ellen (a győztes gólt Hajnal Tamás szerezte), a felnőttek között – a legendás Frank Rost utódaként – pedig 2006 augusztusában, az Alemannia Aachen elleni idegenbeli bajnokin. A fiatal a második lehető legjobb osztályzatot, a 2-est kapta meg a Kicker szaklaptól, és ezzel meg is született a német futball legújabb csodakapusa. Még három alkalommal kapott 1.5-öst abban a szezonban, a Bayern elleni győzelemkor pedig egyenesen 1-est, azaz a lehető legjobb kalkulust!

Neuer remek védései (2011-2014)

2007-ben a felnőttválogatott keretébe is bekerült, de pályára csak két év múlva lépett, az Egyesült Arab Emírségek ellen – majd nem sokkal később U21-es kontinensbajnok és a torna legjobb kapuvédője lett! A bajnokságban bemutatkozásképpen az első helyen végzett a Kicker kapuslistáján, majd a szinte kötelező visszaesés után a harmadik, a hetedik és ismét a harmadik lett (ám utóbbi esetben a bajnokságban ő kapta a legkevesebb gólt) ugyanott. A 2010-es vébén már kezdőkapus volt, ám nem mindennapi előzmények után, hiszen a korábbi első számú portások közül szegény Robert Enke öngyilkos lett, René Adler pedig nem sokkal a torna előtt súlyos sérülést szenvedett. Dél-Afrikában a fiatal a szerbek elleni botlástól eltekintve ragyogóan védett, és magától értetődő módon kapta meg a bizalmat mind a tíz Európa-bajnoki selejtezőn.

Már mint a Bayern játékosa (a klub ellen a Német Kupa elődöntőjében újra 1-esre védett), búcsúzóul pedig a Schalkét kupagyőzelemre és a BL elődöntőjébe vezette, elképesztő védéssorozatot bemutatva, Európa-hírnevet kiharcolva magának. „Neuer, a Fal! Az első félidőben egymaga állt szemben tizeneggyel, hét szenzációs védést mutatott be” – írta a La Gazzetta dello Sport a Manchester United elleni elődöntő után. „Micsoda show, és milyen hosszú ideig tartott! A 25 éves kapus öt-hat világklasszis védést mutatott be” – vélekedett a Daily Telegraph, míg a Daily Star megjegyezte: „Neuer emlékeztette Sir Alex Fergusont arra, hogy miért akarja már rég megszerezni. Egy órán keresztül mindent megfogott” Talán ezért is választották meg az év játékosának Németországban (mármint Neuert, nem a Sirt).

„A nyár legnagyobb összegét egy kapusért fizették ki, némileg meglepő módon: a München vezetői az új trénernek, Heynckesnek megvették a Schalke csodakapusát, Neuert, mégpedig 22 millió euróért. Természetesen Kahn méltó utódát látják személyében a vezetők az elmúlt év balul sikerült próbálkozásai (Michael Rensing, Thomas Kraft) és Hans-Jörg Butt kiöregedése után. Némi gond Neuerrel kapcsolatban, hogy a Bayern ultrái már az ügylet előkészítésekor tiltakoztak, mondván: Neuer bevallása szerint mindig is a nagy rivális Schalke rajongója volt, így semmi keresnivalója Münchenben. A bajor vezetők ugyan szerveztek egy kibékítő szándékú találkozót Neuer és a háborgó szurkolói csoportok között, de nem tört ki a Pax Bőrgatya, sőt a fanok egy csoportja eléggé megalázó módon magatartási kódexet írt elő a labdarúgó számára… Jellemző módon ellenségei képesek voltak elutazni az észak-olaszországi edzőtáborba is, hogy ott kifeszítsenek néhány ellene szóló transzparenst. Így mulat egy Bayern-ultra! Ha elkezdődik a szezon, és jönnek a jól megszokott Neuer-bravúrok, alighanem megenyhülnek majd a legszőrösebb szívű fanok is” – írta róla nyáron az NSO transzfersorozata.

Rajta nem múlott: október végén felállított egy 771 perces kapott gól nélküli sorozatot. Igaz, Timo Hildebrand 885 perces góltalansági rekordját nem tudta megdönteni, mint ahogy a második helyen álló Oliver Kahnt (802 perc) sem előzte meg, de kezdetnek nem is volt rossz (mára túlszárnyalta ezeket). A folytatás már kevésbé volt fényes, hiszen a kapuslistán a 16. helyen végzett... Csak kisiklás volt: sem a 2012-es Eb-n, sem a 2014-es vb-n nem adta meg könnyen kapuját az ellennek, sőt, Brazíliában az egész világ megcsodálhatta „sweeper-keeper” stílusát, azaz a gyakran a félpályánál helyezkedő védősor mögött gyakorlatilag söprögetőként funkcionált. Mindkét torna legjobb kapusa lett, a vb-döntőben két Gonzalo Higuaín-ziccert is megfogott, majd – 2011 után másodszor – a legjobb futballistának választották meg Németországban. Nem akármilyen elismerésként bekerült viaszszobra a berlini Madame Tussauds Múzeumba, majd ősszel a nagyvilág kárörvendő része remegve várta, mikor hibázik végre gólt érően söprögetőként. Nos, ez még odébb van.

Egyébként nem a Bayernben figyeltek fel remek rúgótechnikájára, a Schalkében korábban négy gólpasszt is kiosztott.

A GERMÁNOK ROBERTO CARLOSA – PHILIPP LAHM

Maier utolsó fenti mondata Neuer egyik csapattársára is igaz.

Megkerülhetetlen az újkori német sikerek elemzésekor egy másik pálya-, pontosabban posztelhagyó, PHILIPP LAHM. Nemhiába ő a germánok Roberto Carlosa, nem bombagóljairól vagy flikflakos megoldásairól, vicces reklámfilmjeiről közismert, hanem elképesztő futásmennyiségéről, lelkes védekező munkájáról és gólpasszairól. Érdekes volt megfigyelni a BM mérkőzéseinek közvetítése közben, hogy sokszor előrébb helyezkedik a jobb szélen, mint Robben, és nemegyszer ő játszik középcsatárt Müller helyett – majd nem sokra rá felbukkan saját kapuja előtt középen, és becsúszva góltól menti meg csapatát. Mivel a pálya mindkét szélén megállja helyét védőként és szélsőként is, Pep Guardiola magától értetődő módon középső védekező középpályást faragott belőle, és Lahm ezen munkakörben is nemzetközi szintű teljesítménnyel rukkolt elő.

Az élemedett korára való tekintettel a válogatott szereplést lemondó Lahm esetében mintegy életműdíjról beszélhetnénk, ha befutna a harmadik helyre az év végi szavazáson.

Nem ma kezdte…

Jó tíz éve, a 2004-es német Eb-keret legnagyobb meglepetése volt a fiatal Lahm beválogatása Rudi Völler kapitány részéről. Természetesen nem nyereményjátékon sorsolták ki a bekk repülőjegyét Portugáliába, hiszen remekül futballozta végig a szezont, nagy szerepe volt a VfB Stuttgart akkori felfutásában. Az alapokat az FT München-Gernben megszerző „Fülöpre” már kisiskolás korában felfigyelt a Bayern, így a bajor sztárklubban járhatta végig a szamárlétrát. Részt vett a 2002-es U19-es Európa-bajnokságon is, amelyen a németek a döntőig jutottak. A hátvédet abban az évben Ottmar Hitzfeld a nagyok között is bevetette (egy perc erejéig) a Lens elleni BL-mérkőzésen, de hősünk nem kapott több játéklehetőséget a kőkemény konkurencia (Bixente Lizarazu, Willy Sagnol) miatt, így 200 ezer euró ellenében továbbállt a Stuttgarthoz, kölcsönbe. Egyébként felfedezője, Hermann Gerland protezsálta be Felix Magathhoz.

Az akkor mindössze 170 centiméteres és 61 kilogrammos bekk, aki ráadásul jobblábasként futballozott a bal oldalon, remek átlagosztályzatával, harcosságával a válogatottba is beverekedte magát. 2004 februárjában a horvátok ellen esett át a tűzkeresztségen, a mezőny legjobbjaként, majd a portugáliai kontinenstorna összes német mérkőzését végigjátszotta. Pedig bő egy évvel azelőtt még a Regionalligában, az ottani harmadosztályban parádézott… A Bayern hatalmas szerencséjére csak kétéves kölcsönszerződést kötöttek vele a stuttgartiak, így Lahm váratlan befutása után 2005 nyarán visszatérhetett. Nem kezdte szerencsésen második müncheni éráját, súlyos térdszalagszakadást szenvedett, és sikeres USA-beli műtéttel együtt is fél évig pihent; ám tavaszra szerencsésen felépült, és az új szövetségi kapitány, Klinsmann is bízott benne.

Két héttel a hazai világbajnokság előtt expressz könyökműtétet hajtottak végre Lahmon, azonban a beavatkozás olyannyira nem zavarta meg, hogy egy elképesztő-bődületes bombagóllal ő szerezte meg a torna első találatát! Védőmunkája mellett pontos passzokkal tömte Klosét és Lukas Podolskit, méltán választották be az álomkeretbe mint a vb egyik legnagyobb felfedezettjét. Nem mellékesen ő volt az egyetlen német labdarúgó, aki a világbajnokság összes mérkőzését végigjátszotta.

Lahm öt legszebb találata (Bundesliga-összeállítás)

„Bejelentkezett érte a Chelsea, jelölték a FIFA Év játékosa díjra, az uefa.com-on beszavazták az év csapatába, klubjában pedig a védelem mindkét oldalán megbízhatóan játszik, egyszóval mostanában éli fénykorát” – írtuk róla akkoriban. Az új kapitány, Löw sem kerülhette meg őt, így Lahm kilenc Eb-selejtezőn lépett pályára. A bajnokságban jó formát mutatott, a kontinenstornán a nationalelffel a döntőig (ahol az egyetlen gólnál nagyot hibázott) nemkülönben, így bekerült újfent az álomcsapatba. Münchenbe hazatérve élete legjobb átlagosztályzatát hozta, tíz selejtező mérkőzés után a 2010-es vébén is alapember volt, a frenetikus kezdés után lelkesen robotolt, ám a szerbek elleni, elbukott csoportmérkőzésen és a spanyolok elleni vesztes elődöntőben sem ment neki. Ennek ellenére menetrendszerűen helye volt a versengés álomkeretében.

A dél-afrikai torna előtt a lesérült Michael Ballacktól megörökölte a csapatkapitányi karszalagot, és visszavonulásáig meg is őrizte azt. A vb után nem volt éppen csúcsformában, de a soros kontinenstorna előtti őszre belelendült, és egyre jobb teljesítményt nyújtva készült fel harmadik, egyben utolsó Európa-bajnokságára, ahol megint legjobb csapattag lett. „Sánta” (családneve németül ezt jelenti) időközben áttette felségterületét a védelem jobb oldalára, és 30-as éveire az újabb Bayern-aranykor egyik kulcsfigurájává nőtte ki magát.

Brazíliában vb-arannyal búcsúzott a nationalelftől, harmadszor is bekerült a vb-s Dream Teambe – és nem akármilyen 12 hónapra tekinthetett hátra: seregei élén hazai, klub- és „rendes” klubvilágbajnok lett, de a Német Kupa, a BL és az európai Szuperkupa serlegét is a magasba lendíthette. A Bayernben hosszú távon számolnak „szupertörppel”, egészen 2018-ig szóló szerződést kötöttek vele ez idény kezdetén.

Tudják, mint a jó bor…

Íme, egy összeállítás Philipp Lahm látványos megmozdulásaiból!