FIFA: az elnökjelölt a Fradi és a Videoton vezetőivel is tárgyalt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.19. 17:26
Három fővárosi klub, az Újpest, a Ferencváros és az MTK, valamint a Videoton vezetőivel tárgyalt Budapesten Jérome Champagne, aki az év elején bejelentette, hogy 2015-ben indul a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöki posztjáért – adta hírül az mtkbudapest.hu.

A FIFA korábbi főtitkárhelyettese és nemzetközi igazgatója néhány hónapja körlevelében tájékoztatta a FIFA 209 nemzeti futballszövetségét elnöki ambícióiról, terveiről, s többek között szerepük megerősítését ígérte. Ezt – az októberi híradások szerint – úgy képzeli el, hogy a FIFA legfőbb döntéshozó testületének, a végrehajtó bizottságnak többségét olyanok alkotnák, akik hazájuk szövetségének elnökei, s őket is a közgyűlés választaná meg, de pozíciójukat elvesztenék, amennyiben – bármilyen okból kifolyólag – távoznak az adott nemzeti szövetség éléről.A FIFA korábbi főtitkárhelyettese és nemzetközi igazgatója néhány hónapja körlevelében tájékoztatta a FIFA 209 nemzeti futballszövetségét elnöki ambícióiról, terveiről, s többek között szerepük megerősítését ígérte. Ezt – az októberi híradások szerint – úgy képzeli el, hogy a FIFA legfőbb döntéshozó testületének, a végrehajtó bizottságnak többségét olyanok alkotnák, akik hazájuk szövetségének elnökei, s őket is a közgyűlés választaná meg, de pozíciójukat elvesztenék, amennyiben – bármilyen okból kifolyólag – távoznak az adott nemzeti szövetség éléről.

Az elnökjelölt tervei között szerepel, hogy kiegyenlítettebb legyen a kontinentális szövetségek szerepe a nemzetközi szövetségen belül, az elnökeik egyben a FIFA alelnökei lennének, és a végrehajtó bizottságba minden konföderációból lenne delegált, illetve felülvizsgálná a kontinensek vb-re megszerezhető kvótáit is.

Jérome Champagne a magyar élcsapatok elöljáróival tárgyalt (Fotó: mtkbudapest.hu)
Jérome Champagne a magyar élcsapatok elöljáróival tárgyalt (Fotó: mtkbudapest.hu)
Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
Tegnap, 17:10

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:28

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
Tegnap, 11:57

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21
Ezek is érdekelhetik