Ázsia-kupa: a torna történetében másodszor fordult elő ilyesmi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.16. 12:04
null
Hamza al-Dardur gyakorlatilag egyedül intézte el a palesztinokat (Fotó: Reuters)
A japán válogatott Honda Keiszuke tizenegyesből szerzett góljával 1–0-ra legyőzte Irakot az Ausztráliában zajló Ázsia-kupa D-csoportjának második fordulójában, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé. A kvartett másik mérkőzésén a jordániai nemzeti csapat Hamza al-Dardur mesternégyesére alapozva verte meg Palesztinát.

 

A bahreini Iszmael Abdulatif – aki 2011-ben India ellen parádézott – után a jordániai Hamza al-Dardur az Ázsia-kupa történetének második játékosa, aki egy meccsen négy gólig jutott. A szaúdi al-Haledzs támadójára nem volt ellenszere a palesztin védelemnek, gyorsaságban nem tudták vele felvenni vele a versenyt. De a hajrában Dzsaka Ihbeiseh találatával legalább a szépítés sikerült a palesztinoknak.

A játéknap másik, kétség kívül nagyobb érdeklődésre számot tartó mérkőzésén a japán válogatott 1–0-s győzelmet aratott Irak ellen, így két fordulót követően hat ponttal a kvartett élén áll. A japánok győztes gólját a 23. percben a Milan légiósa, Honda Keiszuke szerezte, aki tizenegyesből talált be.

A győzelem ellenére Javier Aguirre csapatának továbbjutása még nem biztos, hiszen adott esetben Irak és Jordánia is megelőzheti az utolsó forduló után – bár a realitás talaján maradva erre kevés az esély.

ÁZSIA-KUPA
D-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Palesztina–Jordánia 1–5
(Ihbeiseh 85., ill. al-Ravasdeh 33., Hamza 35., 45+2., 75., 80.)
Irak–Japán 0–1 (Honda 23. – 11-esből)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Japán 2 2

5–0 5 6
2. Irak 2 1
1 1–1 0 3
3. Jordánia 2 1
1 5–2 3 3
4. Palesztina 2

2 1–9 −8 0

 

Legfrissebb hírek

Hihetetlen szervezési hiba, több úszó is megsérült a versenyen

Úszás
2025.01.28. 09:48

Negyvenöt évesen vonult vissza az Arsenalban is megfordult 82-szeres válogatott játékos

Minden más foci
2024.12.04. 16:23

Vb 2026: őrült meccsen ikszelt Bahreinben Ausztrália

Minden más foci
2024.11.19. 21:19

Billie Jean King-kupa: negyeddöntőben a japánok és a szlovákok

Tenisz
2024.11.15. 09:00

Nem bírt egymással Japán és Ausztrália a csúcsrangadón; Irán Azmun vezérletével gázolt át Kataron

Minden más foci
2024.10.15. 22:30

Vb-selejtező: Észak-Koreában botlott az Ázsia-kupa címvédője, PL-légiósai vezérletével nyert Dél-Korea

Minden más foci
2024.09.10. 18:27

Japán rettenetesen megverte Kínát vb-selejtezőn, Ausztrália pedig kikapott egy olyan csapattól, amelyiktől korábban sohasem

Minden más foci
2024.09.05. 16:20

Szakmáry Gréta: Mindig is titkos vágyam volt Japánba eljutni

Röplabda
2024.08.20. 20:34
Ezek is érdekelhetik