Afrika-kupa: hiába a bombagól, Ghána ismét a négy között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.29. 18:56
null
A „szokásos” ghánai öröm: Ayewék ismét a legjobb négy között (Fotó: AFP)
A Gabonban zajló Afrika-kupa negyeddöntőjében Ghána 2–1-re legyőzte a Kongói DK-t, ezzel sorozatban hatodszor jutott be az elődöntőbe. Egyiptom 1–0-ra nyert Marokkó ellen, s Burkina Fasóval találkozik.

 

A ghánaiak Jordan Ayew révén a 63. percben szereztek vezetést, ám a kongóiak öt percre rá egyenlítettek Paul-Jose M’Poku hatalmas bombagóljával.



A négyszeres kontinensbajnok – amely legutóbb 1982-ben szerzett aranyérmet – nem sokkal később tizenegyeshez jutott, amelyet André Ayew (Jordan bátyja) értékesített, így a 2015-ben ezüstérmes Ghána ismét bejutott a legjobb négy közé – a 2008-as viadaltól kezdve sorozatban hatodszor.

Az elődöntőben Ghána Kamerunnal találkozik – akárcsak 2008-ban. Akkor a kameruniak 1–0-ra győztek.

A negyeddöntő utolsó mérkőzésén Egyiptom – amelyben sérülés miatt Mohamed Elneny, az Arsenal játékosa nem játszott – a 88. percben szerzett góllal vívta ki a továbbjutást Marokkó ellen, így a 2006 és 2010 között zsinórban három Afrika-kupát nyerő (ám a tornára azóta most először kvalifikáló) egyiptomiak készülhetnek a Burkina Faso elleni elődöntőre.

A marokkóiak szövetségi kapitánya, a francia Hervé Renard így biztosan nem hajtja végre azt a bravúrt, hogy sorozatban három Afrika-kupát nyer. A 48 esztendős szakember 2012-ben Zambiával, 2015-ben pedig Elefántcsontparttal ért fel a csúcsra.

AFRIKA-KUPA, GABON
NEGYEDDÖNTŐ

Kongói DK–Ghána 1–2 (M’Poku 68., ill. J. Ayew 63., A. Ayew – 11-esből)
Egyiptom–Marokkó 1–0 (Karaba 88.)
Szombaton játszották:
Burkina Faso–Tunézia 2–0 (Bancé 81., Nakoulma 84.)
Szenegál–Kamerun 0–0 – tizenegyesekkel 4–5
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
február 1., szerda 20.00: Burkina Faso–Egyiptom
február 2., csütörtök 20.00: Kamerun–Ghána

 

Legfrissebb hírek

Osimhen duplázott, Ghána gálázott, Szalah győzelemre vezette Egyiptomot

Foci vb 2026
2025.03.21. 23:58

Ünneplés helyett menekülés – líbiai biztonságiak támadtak a benini labdarúgókra

Minden más foci
2024.11.20. 19:59

Teljes az Afrika-kupa mezőnye, Egyiptom és Tunézia tovább javította rekordját

Minden más foci
2024.11.19. 21:15

Nyárról télre helyezték át a 2025-ös labdarúgó Afrika-kupát

Minden más foci
2024.06.24. 12:41

Ghánai középpályást igazolt a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2024.06.17. 16:36

Ghána: ismét Otto Addo a szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
2024.03.15. 19:48

Nullás gólkülönbséggel Elefántcsontpart nyerte meg az Afrika-kupát

Minden más foci
2024.02.11. 23:27

Afrika-kupa: tizenegyesek döntöttek, Dél-Afrika szerezte meg a bronzérmet

Minden más foci
2024.02.10. 23:22
Ezek is érdekelhetik