Labdarúgás: kizárták az ázsiai BL-ből a címvédőt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.18. 15:05
Nem indulhat az ázsiai labdarúgó Bajnokok Ligája 2017-es kiírásában a címvédő dél-koreai Csonbuk Hyundai Motors, mert egy 2013-as vesztegetési botrány miatt a kontinentális szövetség kizárta a sorozatból.

A tavalyi klubvilágbajnokságon ötödik dél-koreai együttesről még szeptemberben derült ki, hogy 2013-ban az egyik játékosmegfigyelője bírókat fizetett le. Emiatt hazája szövetsége 91 ezer dollárra (26 millió forint) megbüntette a klubot, és kilenc bajnoki pontot levont a második helyen záró csapattól.

Az ügy kirobbanása után az Ázsiai Labdarúgó-szövetség (AFC) egy független testülete is vizsgálatot indított az együttes ellen, és ennek lezárulta után kizárta a 2017-es Bajnokok Ligájából a címvédőt.

A Csonbuk Hyundai Motors – amely helyett a Csedzsu United FC lesz főtáblás a BL idei kiírásában – tavaly az egyesült arab emírségekbeli Al-Ain ellen nyert az ázsiai BL döntőjében, 3–2-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek

A 2007-es Kanadai Nagydíj óta nem történt ilyen F1-es versenyen

F1
2024.11.03. 21:09

Putyin szerint törvénytelen az orosz sportolók kizárása

Egyéb egyéni
2024.10.18. 14:10

Triplázott az ázsiai Bajnokok Ligájában a korábbi kisvárdai

Bajnokok Ligája
2024.09.17. 15:08

A gyanús befutó után kizárták a pekingi félmaratoni első négy helyezettjét

Atlétika
2024.04.19. 13:13

Ázsiai BL: Ádám Martin a hajrában állt be, az Ulszan bejutott az elődöntőbe

Minden más foci
2024.03.12. 13:02

Háromgólos hátrányból visszajött, tizenegyesekkel mégis kiesett az Al-Naszr

Minden más foci
2024.03.11. 23:16

„A leghülyébb dolog, amit valaha láttam” – bizarr ok miatt zárták ki a győztes úszót – videó

Úszás
2024.02.29. 13:06

Cristiano Ronaldo „új” gólörömmel és győztes góllal ünnepelte 1000. klubmeccsét

Minden más foci
2024.02.15. 10:37
Ezek is érdekelhetik