UEFA: Ángel Maria Villar lemondott alelnöki posztjáról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.27. 13:47
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) csütörtökön bejelentette, hogy lemondott alelnöki posztjáról Ángel María Villar, akit hazájában, Spanyolországban korrupció gyanújával letartóztattak. Később a sportág nemzetközi szövetsége is jelezte, hogy a FIFA-ban betöltött hasonló tisztségéről is lemondott.

Az UEFA közleményben jelezte: a sportvezető szerdán ajánlotta fel lemondását az alelnöki és a végrehajtó bizottsági pozícióról, azonnali hatállyal, s Aleksander Ceferin elnök – megköszönve Villarnak sokéves munkáját – ezt el is fogadta. Az UEFA további kommentárt nem fűzött a történtekhez.

A FIFA egyik szóvivője megerősítette, hogy az alelnöki poszt mellett a legfőbb döntéshozó grémium, a tanács – korábban végrehajtó bizottság – tagságától is visszalépett Villar. Utóbbi bizottságnak 1998 óta volt a tagja.

Villart kedden felfüggesztették a spanyol szövetség (RFEF) elnöki pozíciójából azt követően, hogy a múlt héten korrupció gyanújával letartóztatták. Hozzá hasonlóan házi őrizetben van fia, Gorka, továbbá Juan Padrón RFEF-alelnök és Ramón Hernández, a tenerifei szövetség főtitkára is. A két Villar, illetve Padrón óvadék ellenében sem kerülhet szabadlábra.

A Marca című spanyol sportnapilap a múlt kedden arról számolt be, hogy a gyanú szerint Ángel Maria Villar kenőpénzt juttatott területi vezetőknek annak érdekében, hogy elnyerje a támogatásukat és a szövetség elnöke maradjon.

A 67 éves sportvezető 1988 óta tölti be a spanyol szövetség elnöki tisztét, idén májusban újabb négyéves ciklusra választották meg. Letartóztatása miatt az RFEF az eddigi kincstárnokot, Juan Luis Larreát nevezte ki megbízott elnöknek.

Legfrissebb hírek

Aranyláz – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
5 órája

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
2025.03.25. 11:48

Tulajdonosi háttere miatt kizárta a mexikói Leónt a FIFA a klubvilágbajnokságról

Minden más foci
2025.03.21. 18:53

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Játékvezetői csúcstalálkozót tartanak Budapesten

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 18:31

FTC: Stefan Gartenmann bemutatkozhat a svájci válogatottban

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 16:40

Döntött az UEFA: a Ferencvárosnak többet kell fizetnie, mint az Alkmaarnak

Európa-liga
2025.03.05. 22:49

Több mint egymilliárd dollárt tervez szétosztani a FIFA a klub-vb-n részt vevő csapatok között

Minden más foci
2025.03.05. 19:34
Ezek is érdekelhetik