Svájc: botrány, a klubelnök lecsapta a volt szövetségi kapitányt – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.22. 10:52
Csütörtök este botrányos körülmények között ért véget a Lugano–Sion (1–2) svájci bajnoki labdarúgó-mérkőzés: a vendégek elnöke, Christian Constantin ugyanis rátámadt a televíziós szakkommentátorként dolgozó Rolf Fringerre.

Fringer a héten a Teleclub sportcsatornán kritikusan nyilatkozott a Sionnal kapcsolatban, ezt Constantin annyira zokon vette, hogy erőszakkal vett elégtételt.

„Nagyon váratlanul ért az egész, megfordultam, és már megkaptam az első ütést az arcomra, amelyet még néhány követett. El akartam menekülni, de megbotlottam és elestem” – nyilatkozta Fringer. A hatvanéves szakember 1996–97 között svájci szövetségi kapitányként dolgozott, de megfordult a Stuttgart, a Grasshoppers, az Apollon Limassol és a PAOK kispadján is.

„Először meg kell emésztenem ezt a sokkot, és majd eldöntöm, mit csinálok. De ez testi sértés volt” – tette hozzá.

Constantin egy pillanatig sem tagadta a tettét. „Fringer megtámadott és kritizált a héten. Megragadtam, seggbe rúgtam és jól éreztem magam” – mondta.

Legfrissebb hírek

Így kell helyezkedni: egy szögletnél kétszer mentett a gólvonalon – videó

Minden más foci
2025.01.21. 13:02

Megvált edzőitől a Zürich, Moniz vette át a felnőttcsapatot

Minden más foci
2024.04.22. 23:13

NB I: Svájcba igazolhat a válogatottba is meghívott KTE-védő – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.01.05. 09:43

Videó: Bolla úgy fejbe rúgta az ellenfél kapusát, hogy azt le kellett cserélni

Légiósok
2023.10.09. 13:53

Törökország: Balotelli visszatért az előző klubjához – hivatalos

Minden más foci
2023.09.15. 17:04

Játékossors: Mario Balotelli távozik Svájcból, visszatér a törökökhöz – sajtóhír

Minden más foci
2023.09.15. 10:13

Edzősors: tíz meccs után menesztették Balotelliék mesterét

Minden más foci
2023.05.15. 11:53

Videó: egy szurkoló tanácsára félpályáról lőtt gólt az Arsenal korábbi játékosa

Minden más foci
2023.05.14. 11:52
Ezek is érdekelhetik