„Cristiano Ronaldo egészen más…” – Nuno Gomes a Nemzeti Sportnak

– A csapattársam volt, nagy játékos és jó ember, példakép a fiataloknak – kezdte Nuno Gomes, amikor a fiatalon elhunyt magyar támadóról kérdeztük. A 79-szeres portugál válogatott csatár, aki négy éve, néhány nap híján 37 évesen hagyta abba a futballt, ma is a Benfica alkalmazásában áll, és mint lapunknak elmondta, mindennap óhatatlanul elsétál Fehér Miklós szobra előtt. – Sokat gondolok rá, naponta eszembe jut, hiányzik nekünk. Annyi év után is szörnyű visszagondolni arra a napra, amely sokkolta a Benfica-családot és minden szurkolót.

– Ott volt a tragédia helyszínén?
– Nem, aznap nem játszottam. Sérült voltam, és nem is a helyszínen néztem a meccset, hanem tévében. De képzelje, Miklós az én sípcsontvédőmben játszott aznap. Valamiért megtetszett neki. Az övé kényelmetlen volt, valami gondja akadt vele, és kölcsönkérte az enyémet. Abban a sípcsontvédőben játszotta élete utolsó, tragikus meccsét, ez a kis részlet már örökre összeköt vele.

– Egy másik magyar, Guttmann Béla szobra is ott áll az Estádio da Luz, a Fény stadionjának a bejáratánál, kezében a két BEK-trófeával. Hisz az átokban?
– Nézze, a történet igaz. Amikor Guttmann, aki nagyszerű, sikeres edzőnk volt, elhagyta a klubot, mert anyagi vitája támadt, megátkozta a Benficát.

– Vagyis száz évig nem nyerhetnek európai kupát. Azóta ötvenöt esztendő telt el, és nyolc európai döntőt veszített el a Benfica. Tényleg nem nyernek semmit kétezerhatvankettőig?
– Azon leszünk, hogy újra és újra döntőbe jussunk, és egy győzelemmel véget vessünk a legendának vagy átoknak.

– Mit gondol, Portugália ki tudja vívni az egyenes ági továbbjutást a vébére közös selejtezőcsoportunkból, amelyben bennünket már kétszer legyőztek? Vagyis megverik az utolsó meccsen Svájcot?
– Először még Andorrát kell legyőznünk, ezt ne felejtse el! Nem biztos, hogy az olyan könnyű, ugyebár...

– Nekünk ne mondja!
– Elnézést… Apropó, aznap a magyar válogatott is segíthet nekünk, ha pontot szerez Svájcban.

– Látta a múlt nyári magyar–portugált a franciaországi Eb-n?
– Hát persze, hogy láttam. Az Európa-bajnokság egyik legjobb meccse volt. Nagyon izgalmas, fordulatos mérkőzést játszottunk, többször sodródtunk a kiesés szélére. Ha kikaptunk volna, nekünk vége az Eb-nek.

– Ehelyett megnyerték a sorozatot, s ezzel Portugáliának az első nagy tornát.
– Igen, sajnos mi kétezernégyben, Lisszabonban elveszítettük az Eb-döntőt, ez örökre fájó emlék marad. Akkor voltunk a legközelebb ahhoz, ami most sikerült a csapatnak Franciaországban.

– Korábban a portugálok elbuktak a nagy győzelmek küszöbén, az elődöntőben vagy a döntőben. Azt mondják, hogy Cristiano Ronaldo az Eb-győzelemmel nőtt a portugál futball másik két géniusza, Eusébio és Luís Figo fölé. Önnél ki a legjobb hármuk közül?
– Ha edző lennék, szívesen játszatnám ezt a három játékost a csatársorban: Figo, Eusébio, Ronaldo. Persze ez csak fikció. Mindhárman a saját korszakuk legjobbjai voltak. De gondoljon bele, milyen nagy büszkeség nekünk, hogy egy olyan kis ország, mint Portugália, három ilyen nagyszerű játékost adott a világnak.

– Szóval, tréfásan kikerüli a választ. Akkor ki a jobb: Messi vagy Ronaldo?
– Erre megint csak nem tudok egyértelmű választ adni. Cristiano Ronaldót ismertem már egészen fiatalon, és közelről láttam, mi mindent megtesz, hogy jobb legyen. Talán senki sem dolgozott annyit a sikerért, mint ő, talán senki sem akarja úgy a sikert, mint ő. Ronaldo egészen más, a hozzáállása, a becsvágya mindenkitől megkülönbözteti. Nagyon fegyelmezetten teszi a dolgát. Lionel Messiben talán több a veleszületett tehetség, őt nézve az ember azt gondolja, milyen egyszerű, magától értetődő játék ez a futball, nem kíván erőfeszítéseket. Pedig dehogynem. Aki nem Messinek születik, annak ez egyáltalán nem olyan egyszerű.

– Tartja a kapcsolatot Cristianóval? Mikor beszéltek legutóbb?
– Hogyne, szoktunk beszélni. A legutóbb karácsonykor hívtam fel, hogy boldog ünnepeket kívánjak neki.